Felelőtlennek nézik a várandós anyákat
Napok óta azon tűnődöm, hogy ha a várandósságom első harmadában megvan a jogom ahhoz, hogy abortáljam – megöljem – a gyermekemet, akkor miért nem dönthetek fél évvel később arról, hogy hol szülessen meg?
Napok óta azon tűnődöm, hogy ha a várandósságom első harmadában megvan a jogom ahhoz, hogy abortáljam – megöljem – a gyermekemet, akkor miért nem dönthetek fél évvel később arról, hogy hol szülessen meg? Miért kell nekem jogalkotók, szakértők elképzeléseihez igazodva világra hoznom magzatomat? Miért nincs meg az a nézőpont, hogy felnőttnek tekintenek engem és azt a szakembert is, aki úgy dönt, hogy kíséri az intézeten kívüli, akár otthonszülésemet.
A törvény jóindulatú hozzáállással tekintve azért született, hogy az anyák ne veszélyeztethessék gyermekük életét egy felelőtlen döntéssel, miszerint nem egy kórház falai között szülnek. Mélyebben belegondolva, engem sért az a feltételezés, hogy én, mint anya, aki kilenc hónapig viseltem a várandósság nehézségeit és átéltem örömeit, a szülés helyének megválasztásával szándékosan kárt akarok tenni a kisbabámban, vagy saját magamban – egy, esetleg már több gyermekes édesanyaként.
Véleményem szerint ebben a törvényben irányelveket lehet megfogalmazni, szélsőséges eseteket tiltani (pl. koraszülés esetén történő intézeten kívüli szülést), de alapvetően az anyára és a szülést kísérő szakemberekre kellene bízni a döntést ebben a kérdésben. Az anyaság, a várandósság nem írható le számokkal, nem lehet megfogalmazni, leírni, hogy egy-egy édesanya milyen testi-lelki folyamaton megy át a kilenc hónap alatt, milyen a kapcsolata a kisbabájával, és a saját testével, így véleményem szerint nem lehet kívülről, főleg férfiembereknek meghatározni, kinek-kinek hol kell, lehet szülnie.
Nagyon fontosnak tartom azt az álláspontot, hogy „mindenki ott szül a legkevesebb komplikációval, ahol biztonságban érzi magát”. Ez is olyan tény, amit nem lehet mérni. Ezt csak az anya tudja, aki szülni fog.
