Fürdő vagy gázkamra? – Pásztor Piroska története 2. rész

Fecskendővel azelőtt csak a saját karjában találkozott, nemhogy valakit beoltson vele. Itt hamar kiderült, hogy nincs menekvés, ha nem akar fát vágni, vagy bányában dolgozni, akkor nagyon gyorsan el kell sajátítani az „orvoslás” tudományát.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
család
2017. március 04. Családháló

Rettenetes út volt. Piroska szíve tele volt aggodalommal. Vajon mi vár rájuk, mi lehet az édesapjával, édesanyjával? Mi lesz a barátaival a többi szerelvényen?

Ahogy haladt a szállítmány többször hallották, érezték, hogy lekapcsoltak kocsikat, aztán máshol meg hozzájuk csatoltak. Három hétig zakatoltak kelet felé, nagy hidegben. Az élelmük lassan elfogyott innivalót csak nagyritkán kaptak, ezért akik közelebb voltak az ablakhoz azok igyekeztek az ablakon kinyúlva jeget, meg havat kaparni a vonat tetejéről.

Dombaszban volt a végállomás. Éjjel érkeztek meg. -30 fokos hidegben próbáltak lekecmeregni a vonatról, sorakozni, és a kutyás őrök kíséretében eljutni a 4 kilométerre lévő lágerbe. Mikor megérkeztek mindenki csak elfeküdt a priccseken és teljes kimerültségben, ájultan aludtak.

„Ti mind magyar fasiszták vagytok!”

Másnap reggel sorakozó volt a lágerudvaron. Órákig tartott mire mindenki kikászálódott, és az őrök a számolás végére jutottak. Akkor egy elöljáró tiszt elmagyarázta nekik mi lesz itt a feladatuk: azért dolgoznak majd, hogy jóvátegyék azt a sok kárt, amit az oroszoknak csináltak. Nagy felzúdulás lett erre: „Mi semmit sem csináltunk. Még csak katona sem volt itt senki!” De mikor az őrök fegyvereiket csőre töltötték, megint elcsitultak az emberek, és a tiszt tovább beszélt: „Ti mind magyar fasiszták vagytok, és most ledolgozzátok, ami nekünk jár. Mindenféle munka lesz, amire be fogunk osztani titeket. Van tolmács, az majd segít eligazodni.”

Tényleg sokféle munka volt, mivel több ezer fős vegyes – férfiak és nők is voltak –láger volt Dombaszban. A közelben bánya volt, és fatelep – mind a két helyre rengeteg ember kellett. De válogattak a konyhára, és a közeli kórházba is segéderőt.

Egy NKVD tiszt megpróbálta kiválogatni a tanultabbakat. Felírt egy szenes végű fadarabbal egy gyökvonást a falra, és azt kérdezte ki tudja megoldani a feladatot. Aztán a kémia következett, Piroska a kénsav képletét és szerkezeti ábráját kapta. A nyelvtudás is érdekelte őket, németül egész sokan tudtak, néhányan franciául is, angolul, meg oroszul már nagyon kevesen.

Úgy tűnt, hogy azok, akik jobban képzettek, jobb helyre is kerülnek majd, mégis reggel őket is beállították a bányamunkára menők sorába. Hiába tiltakozott Piroska, hogy őket az a tiszt kiválasztotta, a katona csak vonogatta a vállát, és terelte ki őket a kapun a bányához. A bányalejárathoz érve már annyira meg voltak ijedve, hogy mikor be kellett szállni a kosárba, ami levitte őket a 364 méteres mélységbe a lányok elkezdtek ájuldozni. Mire a kosár leért velük –hatan voltak egy kosárban – egy darabig hiába locsolták őket, percekig tartott mire magukhoz tértek. Mivel nem tudtak velük mit kezdeni – magukhoz tértek, újra elájultak – visszaküldték őket a felszínre.

Végül Piroska a konyhára került, ahol ugyan nagy konyhaművészet nem volt, de melegben voltak, és néha el lehetett csenni egy keveset az ennivalóból is.

Fürdő vagy gázkamra?

Kórház a Gulágon

Megérkezésük után három héttel jutottak először fürdési lehetőséghez. Az építmény egy nagy földbeásott, több termes fürdő volt. Volt olyan része is ahol a ruhákat átgőzölték, hogy a tetűtől megszabadulhassanak.

Első alkalommal nagy riadalom támadt a bejáratnál. Valaki azt kezdte kiabálni, hogy most őket is el fogják gázosítani, mint a zsidókat. Erre megvadultak az emberek és kifelé igyekeztek a föld alól, a kint lévők meg nyomták vissza a többieket. Nagy tülekedés, kiabálás alakult ki, aminek az vetett véget, hogy a katonák rövid sorozatokat lőttek a levegőbe.

Először nem értették mi történt. Akkor a tolmács segítségével magyarázni kezdték, hogy meleg víz, szappan, mosakodás várja őket bent. De a pánikot akkor már nem lehetett lecsillapítani. Akkor jött két orosz katonanő, hogy majd ők bemennek a foglyokkal, hogy lássák, tényleg fürdés lesz. A nők még így is bizalmatlanok voltak, mert először azt gondolták, hogy a két katonanőt kiengedik a másik oldalon, őket meg majd nem. Aztán azért végül mindenki megfürdött, de ennek az esetnek az emléke sokáig megmaradt.

Fürdés után orvosi vizsgálat, szőrtelenítés, és a nőknek injekció következett. Azt mondták tífusz ellen kapják, de később kiderült, azért kaptak oltást, hogy elmaradjon a menstruációjuk. Ennek több oka is volt. Egyrészt, hogy azokra a napokra ne essenek ki a munkából, de azért is kapták, hogy –mivel vegyes láger volt – ha esetleg valamilyen szerelmi kapcsolat alakulna, akkor ne essenek teherbe az asszonyok.

Voltak olyanok, akiket terhesen hoztak el Magyarországról. A 26 kismamából csak egy gyereket sikerült egészségesen a világra hozni. Ezt az asszonyt a súlyos betegek szállítmányával haza is küldték a picivel együtt. Egyébként az oltás következménye nagyon sokuk egész éltére kihatott. Évekig nem menstruáltak, és később is komoly egészségügyi problémáik adódtak. Volt köztük olyan, aki sosem esett teherbe, sokan közülük nem tudták kihordani a kisbabájukat.

Küzdelem a halállal

Piroska az otthonról hozott 68 kilóról nagyon gyorsan 40-re fogyott, pedig neki még a konyhán jutott egy kis többlet is. Akik a bányában, vagy a fakitermelésen dolgoztak a nehéz munkától, az éhezéstől, az embertelen körülményektől nagyon gyorsan legyengültek, meghaltak. Piroska végigkísérte szenvedéseiket, mert a konyhán túlképzettnek bizonyult, és a kórházba került, felcsernek.

Az itthoni hetedikes gimnazista –mostani tizenegyedikes – ott olyan magas végzettségnek számított, hogy mindenféle továbbképzettség nélkül felcseri teendőket bíztak rá. Piroska nagyon meg volt ijedve, fecskendővel azelőtt csak a saját karjában találkozott, nemhogy valakit beoltson vele. Itt hamar kiderült, hogy nincs menekvés, ha nem akar fát vágni, vagy bányában dolgozni, akkor nagyon gyorsan el kell sajátítani az „orvoslás” tudományát.

Sok szenvedő honfitársával találkozott, bíztatta segítette őket. „ Nekünk haza kell menni Igazságtalanul hurcoltak minket ide, otthon várnak a szüleink, testvéreink.” Néha egy kis nyugalom, meleg, alvás segített, egy kicsit több koszttal, jó szóval el lehetett érni valami javulást. Nagyon másuk nem is volt, csak 5-6 féle gyógyszer, géz, fecskendő.

Sok halottjuk volt. Leginkább a legyengülés és annak következményei pusztítottak, de az sem használt, ha a bányából, átázott ruhában -20, -30 fokban 4 kilométert gyalogoltak hazáig. Mire pár métert megtettek már csörgött rajtuk a ruha. Az orvos csak lázas betegeket írhatott ki a kórházba, de az ennyire legyengült emberek testhőmérséklete már nem is ment föl 35,5 fok fölé. Így kiírni nem lehetett őket, munka közben estek össze és haltak meg.


Forrás: Szebeni Ilona: Merre van a magyar hazám…? (Kényszermunkán a Szovjetunióban 1944-49)
Nyitókép: mult-kor.hu; belső kép: november25.kormany.hu