Gyilkos vagy hős? – Tóth Ilona története

Tóth Ilona végzős orvostanhallgató a forradalom idején ápolónőnek jelentkezett, s az Önkéntes Mentőszolgálat tagjaként a Péterfy utcai kórházba osztották be segíteni. November 1-től ő lett a kórház kisegítő részlegének vezetője, majd november 11-től bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba.

November 20-án tartóztatták le azzal a váddal, hogy a kórházban titokban működő nyomda munkájában részt vett és szórólapokat, újságot készített (ez valóban így történt), majd egy hónappal később megvádolták azzal is, hogy november 18-án Gyöngyösi Miklóssal és Gönczi Ferenccel együtt meggyilkolták Kollár Ferenc rakodómunkást, akit az ÁVH tagjának véltek. A gyilkosságot a vád szerint vénába adott benzininjekcióval és / vagy altatóval hajották végre, más verziók szerint viszont megfojtották, illetve kést szúrtak a szívébe, s így végeztek a férfival.

A vádirat szerint a következő történt: november 18-án Gyöngyösi és Gönczi elfogtak egy Kollár István nevű férfit, és bevitték a Szent Domonkos utcai kisegítő kórházba. A motozás során egy fényképet találtak nála, amelyen Kollár ÁVH-s egyenruhát viselt. Úgy döntöttek, a férfit meg kell ölni. Odahívták Tóth Ilonát, aki egyetértett velük, elkábították a férfit, majd halálos injekciót akartak neki beadni, de mivel azt nem sikerült az ütőérbe szúrni, az egyik férfi fojtogatni kezdte Kollárt, végül Ilona egy zsebkéssel többször szíven szúrta, majd a holttestet elásták az udvaron.

Noha mind a vallomások, mind a jegyzőkönyv nyilvánosan kutatható, a Tóth Ilona- per vádjainak megalapozottságával és a nő  kivégzésének ügyével kapcsolatosan állást foglalók véleménye éles ellentétben, sőt, ellentmondásban áll egymással. Az egyik csoport úgy véli, egyértelmű, hogy az orvostanhallgató gyilkosságot követett el, még akkor is, ha eredetileg csak elaltatni akarta Kollárt. A másik csoport szerint viszont koncepciós per történt, amely során a vádlottakat kínzásokkal vették rá, hogy magukra vállaljanak egy gyilkosságot, így statuálva példát arra, hogyan kell az ellenálló értelmiséget „diszkreditálni”.

             Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós és Gönczi Ferenc a bíróság előtt. Fotó: Fortepan

1990-ben Tóth Ilona testvére arra kérte a Legfelsőbb Bíróságot, vizsgálják felül a bírósági eljárást, ám az LB a kérelmet elutasította arra hivatkozva, hogy „közbűntényes emberölési ügyben” nincs mód a méltányosság megfontolására. Újabb tíz év telt el, mire a 2000. évi CXXX. törvény elrendelte, hogy az 1956-ban és 1957-ben érvényes jogszabályok alapján lefolytatott rögtönbíráskodások, gyorsított eljárások és népbírósági tanács előtti eljárások során hozott ítéleteket nyilvánítsák semmissé. A Fővárosi Bíróság az új törvénynek eleget téve ezt meg is tette a Tóth Ilona-ítélettel kapcsolatban.

Hogy tisztázódhat-e a sok kérdés Tóth Ilonával kapcsolatban, azt jelenleg lehetetlen megmondani. Ilona utolsó mondata egyaránt lehet őszinte és kikényszerített vallomás: „Nagy hiba volt, hogy kórházat vezettem. Az emberi erő véges, ezt én nem akartam belátni. Amikor láttam, hogy mit tettem, akkor már az az ember halott volt. Azóta nem tudok magammal szembenézni, amit tettem azért vállalom a felelősséget, most pedig vége…”