Ha testvérem van, azt jelenti: soha nem leszek egyedül!
Két testvérem van. Mindig szerettem nagycsaládban élni. Nálunk mindig nyüzsgés volt a családi találkozókon, ünnepeken. Régen, amikor gyerek voltam, minden évben azt a 4-5 alkalmat vártam, amikor találkozhattam az unokatestvéreimmel.
Most már, hogy felnőttünk, mindenkinek 4-5-6 gyermeke van, nem férünk el egy házban. 24 kisgyerek, 12 felnőtt. Leírva még sokkolóbb, de igen. Ez az én szűk családom keresztmetszete. A nagycsalád csak szökőévben egyszer, egy művelődési központban jön össze, mert egyszerűen nem férünk el máshol.
Hogy miért írom ezt le? Mert a nagycsalád számomra a vár. A támasz. A hétköznapok menedéke. Ha összeszámolom, körülbelül tíz helyre mehetnék a bajommal. Ez biztonságot és kiegyensúlyozottságot ad. Nem vagyok egyedül.
Ezen belül persze első helyen állnak a testvéreim. Gyerekként nem mindig szerettem őket. Három évenként születtünk, én voltam a legnagyobb. Valahogy mindig engem közösítettek ki. Ők véd- és dacszövetségként, vállvetve…általában ellenem.
Azonban hamar elment az a 15 év. Aztán csak azt vettem észre, hogy mindketten rám találtak. Ők is felnőttek lassan, a szülőkkel szembeni kamaszkori lázadás, a bonyolult párkapcsolatok és szerelmi csalódások valahogy felém irányították őket.
Éjszakába nyúló beszélgetések. Bulik. Sírások. Veszekedések. Mind-mind a testvérlétünk alapelemei voltak.
Ha valaki ma megkérdezné, miért jó, hogy vannak testvéreim, csak az jut eszembe: ők soha nem hagynak cserben. Lehet az embernek férje, felesége, gyerekei. Az évek során a testvérektől is eltávolodhatunk egy időre. De a kötelék az mindig ott marad. Észrevétlenül is készenlét az élet: felhívhatnak és én is kereshetem őket, ha kételkedek, ha rossz napom van, vagy egyszerűen csak beszélgetni szeretnék.
Kiabálhatunk, szidhatjuk egymást (mert persze ez is előfordul, kár tagadni) de a legvége mindig az, hogy ne haragudj. Szeretlek. A mai elmagányosodott, sokszor egymás gyötrésében örömet lelő világban kellenek a szigetek. A családi kötelék. Én hiszek benne. A baráti kapcsolatok is lehetnek életre szólóak, lehetnek feltétel nélküliek és természetesen, bár idealista vagyok, tisztában vagyok vele, hogy a testvérkapcsolatok is elszakadhatnak.
Sajnos a mi családunkban is volt erre példa. Nem tudtunk segíteni a feleken, pedig ott is látszódott, vágynának egymásra, főleg ahogy beköszöntött az időskor. Mégsem tudták lebontani a falakat.
A testvérekre akkor is szükségünk van. Egy védőhálóra a világban. Nem a társunkra, nem a szüleinkre. Egy különleges vérszövetségre: a TEST/VÉR-re.
