„Ha valami gond van a gyerekemmel, mondd el nekem! Akkor is, ha nem ismerlek!”
Julie Scagell gondolatait hoztuk ma reggel nektek. Julie arról ír, mennyire fontos, hogy mi, szülők legyünk annyira empatikusak egymással, hogy jelezzük, ha valamelyikünk gyerekével probléma van. Nehéz téma, sokan nem értenek egyet, mégis úgy gondoltuk, fontos erről beszélni.
„Az autó az a hely, ahol a legjobbakat tudok beszélgetni a 11 éves fiammal. Nem tudom, ez minek köszönhető, annak-e, hogy össze vagyunk zárva, vagy annak, hogy beszélgetés közben nem kell folyton a szemembe néznie, de úgy tűnik, Charlie számára az autó egy olyan hely, ahol teljesen kinyílhat előttem.
Egyik nap hokiedzésre vittem. Egyszer csak, hosszú hallgatás után kitört belőle egy mondat.”Egy lány Maggie osztályában meztelen képet küldött Tylernek.” Maggie a 13 éves lányom, Tyler pedig a fiam 11 éves osztálytársa. Kicsit erősebben fogtam a kormányt és igyekeztem nem túlreagálni a hallottakat.
Először is megkérdeztem, látta-e ő maga a képet. Azt válaszolta, hogy nem, de biztos benne, hogy a barátja, aki ezt a dolgot mesélte neki, nem hazudott. „Teljesen ki volt borulva (mármint a barátja), szerintem megijesztette a fotó. Megkérdeztem, hogy Charlie barátja elmondta- e egy szülőnek vagy egy tanárnak az esetet. Nemleges válasz érkezett.
„Szerinted miért küld egy nyolcadikos egy ötödikesnek meztelen képet? – kérdeztem, vigyázva arra, hogy a hangomban ne legyen vád vagy felháborodás. Charlie válasza egyszerű volt: azért, mert a lány tetszeni akart a fiúnak.
Számos mostanában készült kutatás szerint tíz tinédzserből öt – fiúk, lányok egyformán – küldött már szexuális tartalmú képet saját magáról. Ahogy igyekeztem pókerarccal tovább vezetni, egy szó dobolt az agyamban: kötelezettség.
Vajon milyen kötelezettségem van azzal az információval kapcsolatban, amit kaptam a gyerekemtől? Vállalhatok-e felelősséget azért, hogy megvédjem egy másik szülő gyerekét?
Rendszeresen ellenőrzöm a gyerekeim tevékenységét a közösségi oldalakon. Ez mindig is része volt annak, hogy használhatják a Facebookot vagy bármi mást az interneten. A férjem és én azt is megnézzük, az applikációk, amiket használnak, nem hordoznak-e valamilyen veszélyt rájuk nézve.
A gyerekeim nem angyalok. Sokszor vannak vitáink, nehéz beszélgetéseink, hiszen mindketten kamaszodnak. De mit tehetek egy olyan helyzetben, amiben egy olyan gyerek érintett, akit nem ismerek?
Ha én lennék Tyler, vagy a meztelen képet küldő lány szüleinek helyében, biztosan tudni akarnám, hogy ezt történt a gyerekemmel. De vajon az, ha szólok a szülőknek, nem jelenti azt, hogy olyan dologba ütöm az orrom, amihez semmi közöm?
Végül, hosszas hezitálás után felhívtam a gyerekeim iskoláját, és bejelentettem az esetet. Nem mondtam meg a kislány nevét az igazgatónak, de azt igen, hogy a fiam osztálytársa kapta a fotót. Nem tudom, mi lett a dologból, az iskola pedig a személyiségi jogok védelme miatt nem adhat ki erről információt, de azt nagyon remélem, hogy más szülő is ugyanígy cselekedne, ha a tudomására jutna egy hasonló eset.
Persze azt látatlanban is tudom, hogy egyetlen szülő sem szeret olyan hírt kapni, hogy a gyereke valami rosszat csinált. Lehet, hogy bizonyos szülők téged fognak hibáztatni, ha felhívod rá a figyelmüket. Ám a lényeg, hogy felelősségteljes felnőttként döntened kell: elfordítod a fejed, kitéve egy vagy több gyereket a veszélynek, vagy jelzed a megfelelő helyeken az ilyen kellemetlen eseteket, vállalva akár a konfliktust, a feszültséget is?”
