Így találtunk egymásra – Neten lelt szerelem

Van, amikor az évek hiába telnek, a nagy Ő sehol sem akar felbukkanni. Sem a baráti-ismerősi körben, sem a munkahelyen, sem jártunkban-keltünkben… Ilyenkor előbb-utóbb felmerül az ötlet: talán meg kellene próbálkozni valamilyen netes társkereső szolgáltatással. E kifejezés hallatán azonban az egyedülállók körében teljes a megosztottság. Akadnak olyanok, akik szívesen élnek ezzel a lehetőséggel, másokból pedig zsigeri ellenállást vált ki.

Megcsillan a remény

Valahogy így volt ez Gyarmati Máté és Gyarmatiné Szilágyi Erika esetében is. Máté kezdetektől fogva testhezállóbbnak érezte a netes társkeresést, mivel alapvetően nehezen ismerkedik, ráadásul mindig zavarta, hogy a kiszemelt lányokról sosem lehetett tudni, hogy van-e barátjuk, vagy nincs. Egy gond akadt csupán: a sok ezer ajánlat között nem volt egyszerű komoly, hívő lányra találni. Hosszú évekig többfelé sikertelenül próbálkozott, mígnem a családja a figyelmébe ajánlotta a katolikus internetes társkeresőt, a párKatt.hu-t, amely végre reménnyel töltötte el.

– De itt is tartottam magam ahhoz az elvemhez, hogy „kitartás!”. Nem szabad, hogy kedvemet szegje egy-egy csalódás. Ha abbahagyom, és kilépek, azzal nem oldok meg semmit – idézi fel a kezdeti időket Máté. – Másfél évig itt sem történt semmi, mégis éreztem, hogy maradnom kell, nem adhatom fel. Pedig akkor már lassan tíz éve kerestem a társam.

Mindeközben Erika mélyen hitt abban, hogy Isten elé fogja hozni azt a fiút, akiről már első látásra azonnal tudni fogja: „Ő az!”

– A neten való ismerkedés éppen ezért teljesen távol állt tőlem, hiszen hol van ott a személyes találkozás varázsa? A „szerelem első látásra” élménye? Csakhogy teltek-múltak az évek… – meséli Erika. – Elvégeztem az egyetemet, időközben tanítani kezdtem egy gimnáziumban, ki sem látszottam a munkából. Hogyan lehet így ismerkedni? Elmenni sem volt időm sehova, és ha lett volna, akkor is hova?

Végül a családja és barátai unszolására ő is regisztrált a párKattra. Kitöltött magáról egy adatlapot, de eldöntötte: ő maga nem kezdeményez kapcsolatot senkivel, megvárja, hogy őt találják meg.

Aki mer, az nyer

– Úgy gondoltam, hogy ha az Úr akarja, akkor így is tud küldeni valakit – fűzi tovább a szót Erika. – Rájöttem, hogy nem zárhatom el magam ezektől a számomra idegen, modern lehetőségektől, hiszen akár ezek is lehetnek eszközök Isten kezében. Közben imádkoztam magamban: „Uram, te vezess itt is!” És szükség is volt a bölcs vezetésre, mert sokan írtak nekem. Az egyik fiúval találkoztam is, ám már az első alkalommal kiderült, hogy nincs meg az összhang közöttünk. Máté soraira emiatt csak egy hónap múlva válaszoltam, mert addig nem tartottam volna fairnek, hogy mással is felvegyem a kapcsolatot, amíg az illetővel le nem zártam a dolgot. Érdekes volt, hogy amint megláttam Máté fényképét, azonnal megfogott a meleg tekintete. Mintha ismerős lett volna valahonnan…

Amikor Máté megkapta Erika válaszát, épp Erdélyben volt úton, mégis azonnal reagált. Két napig sűrűn leveleztek, és ekkor már valamit sejteni lehetett, mert az érdeklődési körük, a világnézetük, a lelki beállítottságuk mind-mind hasonló volt.

Két héttel rá érkezett el az első személyes találkozó ideje. Mindketten úgy izgultak, mint a kiskamaszok.

– Már fél órával előtte ott toporogtam, és vártam rá, bár kiderült, hogy rossz helyen. De amikor végül megláttam a mosolygós arcát, a szemeit, azonnal megigézett – idézi fel Máté.

– Na, ez látszott is rajta – folytatja kedvesen incselkedve Erika. – Amikor beszélgettünk, annyira nézett engem, hogy még pislogni is elfelejtett. Biztos voltam benne, hogy semmit sem hall abból, amit mondok… És a legjobb az volt az egészben, hogy beteljesült az álmom: amint megláttam, tényleg megdobbant a szívem.

Az első randi remekül sikerült, sétáltak, beszélgettek, misére mentek, közben mindketten érezték, hogy ennek lesz folytatása. Így tehát jött a második, harmadik és a sokadik találkozás, majd egy szép nyár tele kedves élménnyel.

Mint a mesében

A háttérben pedig már komolyabb dolgok voltak készülőben, ugyanis Máté titokban felkereste Erika szüleit, hogy megkérje tőlük a kezét. Az ő beleegyezésükkel tervezte a lánykérést – miközben a célszemély mindebből semmit sem sejtett.

Erika névnapja augusztus utolsó napjára esik, és ő számított rá, hogy aznap Máté felköszönti, de furcsa módon a találkozó elmaradt. (Merthogy nem készült el a megrendelt gyűrű, és Máté húzta az időt…) Másnap azonban előrukkolt egy meglepetéssel.

– Csak amikor elindultunk, akkor vettem lassan észre, hogy Mátraverebély-Szentkútra megyünk, ahova már nyáron el szerettünk volna jutni. Nagyon örültem, igazi névnapi ajándék volt ez a kirándulás, de többre nem számítottam. Amikor odaértünk, és felmentünk a mozaikos oltárig, Máté elővett egy naplót, amelyet a kezdetektől fogva vezetett rólunk. Minden egyes randink benne volt, és a megismerkedésünk fotóit is sorrendben beragasztotta. Meg voltam hatva, hiszen ritka, hogy egy férfi ennyire figyelmes legyen, ennyi időt, energiát áldozzon egy ajándékra. Látszott, hogy beletette a szívét-lelkét.

Csakhogy Erika ekkor még nem vette észre a fő meglepetést, amelyre Máténak kellett őt fokozatosan rávezetnie:

– Megkértem őt, hogy alaposan nézze meg az oldalakat. A jobb alsó sarokban bekeretezve minden oldalon volt egy betű. Ezeket összeolvasva a következő jött ki: „H-o-z-z-á-m j-ö-s-s-z f-e-l-e-s-é-g-ü-l?”

Mire Erika megfejtette az üzenetet, addigra Máté előtte térdelt a gyűrűvel.

Minden úgy alakult, mint a mesében, persze mindketten hozzáteszik azt is, hogy türelem, kitartás és hit is kellett hozzá. Sőt akár a saját elképzeléseik feladása is annak érdekében, hogy adjanak egy esélyt az Úrnak…

Erika és Máté ma már boldog házasok. Legszívesebben minden párkeresőnek azt üzennék, hogy legalább az első lépést tegyék meg, a többit bízzák Istenre. És szinte egyszerre mondják az áldást a még várakozókra: „Kívánjuk, hogy nektek is sikerüljön!”

(Megjelent a Family 2016/4. számában)