II. Erzsébet: kicsit magyar, nagyon német

Székelyföld fő közlekedési útján, Marosvásárhely és Szováta között fekszik Erdőszentgyörgy. Az itteni, XVI. századi alapokra épült, hat éve gyönyörűen felújított barokk kastélyt lehetetlen szem elől téveszteni, hiszen a főút mellett fekszik. Itt nevelkedett a 205 éve született kisrédei Rhédey Klaudia, aki gyermekként nem sejtette, milyen magas uralkodói körökbe vezeti a jó sorsa, pláne azt nem, hogy dédunokáiból angol királyok lesznek, egyben ő lesz Erzsébet brit királynő ükanyja.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
magyar
2017. június 10. Magyar Nemzet

Minden egy bécsi farsangi bálon – hol máshol – kezdődött, amikor Sándor württembergi herceggel (Alexander von Württemberg) megismerkedett. Sándor herceg egyébként öccse volt a jól ismert József nádor harmadik feleségének, a bálon minden bizonnyal Klaudia is látta a Magyarország kormányzásával megbízott osztrák főherceget, a „legmagyarabb Habsburgot”. Ekkor Klaudia még csak 18 éves volt, apja nem engedte feleségül menni a gazdag német herceghez, mert az nem tudott magyarul. A szerelem azonban annyira nagy úr volt, hogy öt év után már jól beszélt a herceg Klaudia anyanyelvén, így 1835-ben megköttetett a frigy, az őszinte szerelem pici nagyasszonyaként emlegetett Klaudia előtt kinyílt az európai arisztokrácia nagy kapuja.

A szerencse leánya, Rhédey Klaudia megkapta kreált címét is, így lett Hohenstein grófnéja. Házasságuk hat boldog éve alatt három gyermekük született, de közülük csak egy, Ferenc érte meg a felnőttkort. Ő a württembergi hercegi család előjogán kapta a Teck hercege címet, így már európai hercegi sarjak közül válogathatott. Viktória Mária cambridge-i hercegnő lett a felesége, aki történetesen a rendkívül hosszú ideig uralkodó Viktória királynő unokahúga volt. Az ő házasságukból született Maria von Teck, magyarosan Teck Mária walesi hercegnő, akit először Albert walesi herceggel jegyeztek el, de mert ő influenza miatt 1892 januárjában meghalt, öccse, György yorki herceg lett a szerencsés, és ő vette el Rhédey Klaudia unokáját. Az ő személyében tisztelik a britek az uralkodócsalád átnevezését is végrehajtó V. György királyt.

Rhédey Klaudia

Innen már csak két lépés, és a jelenlegi brit uralkodónál, II. Erzsébet királynőnél vagyunk. György királynak szintén két királyi gyereke volt, Edvárd és a dadogással küzdő VI. György, ez utóbbi az 1/32-ed részt magyar származású Erzsébet édesapja.

És részben innen ered Károly walesi herceg Erdély iránti vonzalma is. Szinte minden erdélyi látogatása alkalmával felkeresi az erdőszentgyörgyi kastélyt és szépanyja nyughelyét. Többször emlegeti is, hogy magyar vér is csörgedezik benne. De elődei sem felejtkeztek el Klaudiáról, Teck Mária annak idején emléktáblát helyezett el elhunyt nagymamája emlékére az erdőszentgyörgyi templomban ezzel az angolul és magyarul olvasható felirattal: „Rhédey Claudia grófnő Hohenstein grófnő, Sándor, würtenbergi herceg ő királyi fensége hitvesének emlékezetére állíttatott. Emeltette unokája: Mary welsi hercegnő.”

 

A cikk folytatásához kattints ide!