Lev és Sveta – egy minden akadályt legyőző szerelem története
Szétszakított családok, házaspárok, meghasadt szívek, szétszakított életek – ezt tette a Gulag sok-sok millió emberrel. És egy ilyen rettenetes világban éppen a szeretet, a szerelem tudott erőt adni a túléléshez. Lev és Sveta története következik.
Lev és Sveta 1935-ben ismerték meg egymást a Moszkvai Egyetem fizika szakán. Egymásba szerettek, de még nem házasodtak össze, amikor 1941-ben Levet elvitték a frontra. A férfi német hadifogságba esett, majd négy évet töltött különböző koncentrációs táborokban, ahol tolmácsként dolgozott.
„Itt vagyok, és azt sem tudom, mit írjak Neked. Hogy hiányzol? Dehát ezt tudod jól. Úgy érzem, az időn kívül létezem, és arra várok, hogy az életem elkezdődjön…”,
írja Sveta távollévő szerelmének.
1945 áprilisában sikerült megszöknie Buchenwaldból. Találkozott egy csapat amerikai katonával, akik megpróbálták meggyőzni arról, hogy menjen nyugatra, ám Lev mindenáron vissza akart térni Moszkvába. Nem tudta, Sveta életben van-e, de abban biztos volt, hogy a szívére kell hallgatnia. Elindult hát haza, ám Kelet-Németországban letartóztatták, rávették, hogy írjon alá egy hamis vallomást, ami alapján tíz évre a Pechora táborba küldték kémkedés vádjával.
Lev 1946 márciusában érkezett Pechorára. A hőmérséklet évente 9 hónapon át mínusz 45 fok körül mozgott. Lev majdnem meghalt, annyira kimerítette és tönkretette a fakivágás és a faúsztatás, ám szerencsére az utolsó percben áthelyezték egy erőműbe, ahol szükség volt fizikusi tudására.
Mivel Lev nem tudott semmit Svetáról, úgy döntött, ír egy moszkvai rokonának, és tőle érdeklődik a lány felől. Hat héttel később – csodával határos módon – levél érkezett Svetától, aki azóta is várt rá. Lev újra és újra elolvasta a levelet, majd így válaszolt:
„Sveta, el tudod képzelni, mit érzek most? Három éven át őrizgettem egy kis papírdarabot a kézírásoddal, de végül egy motozás során elvették tőlem azt is.”
A raboknak egy – cenzúrázott – levelet engedélyeztek havonta, de Lev addigra már tudta, hogyan lehet megkerülni a rendszer szabályait. Dolgozott a táborban vagy 500 önkéntes munkás, akik szabadon járhattak-kelhettek. Lev gyakran találkozott velük az erőműben, így nem volt nehéz megkérni egyiküket-másikukat, hogy segítsenek kicsempészni a leveleket.
Sveta és Lev egyre nyíltabban írtak egymásnak. Ha Svetánál egyszer is felfedezték volna a leveleket, amelyeket egy elítélt „kémtől” kap, ő is a Gulagra került volna. Ám a lány nem gondolt a veszélyre.
Eközben Lev rettenetesen félt, hogy a tábor szörnyű körülményei között megbetegszik, vagy meghal, ám a legnagyobb félelme mégis az volt, hogy átszállítják egy másik táborba, és akkor többé nem tud levelezni Svetával. A lány támogatása tartotta benne az életet és a reményt, hogy egyszer ennek a borzalomnak vége szakad..
Eközben Sveta mindennél jobban vágyott rá, hogy férjhez menjen Levhez és gyermekük szülessen.
„Levi, csak arra vágyom, hogy reggelenként melletted ébredhessek, és esténként megoszthassam veled, mi történt velem aznap. Hogy a szemedbe nézhessek, és te szorosan magadhoz ölelj.”
Eközben Lev aggódva figyelte, milyen mentális változások mennek végbe rabtársain. Miféle férj és apa lesz belőle, ha ő is tönkremegy – tette fel magának a kérdést újra és újra. Ennek ellenére sosem kételkedett Svetában.
„Minden nap magam előtt látlak, tudom, milyen voltál, és azt is, milyen vagy most! Fájni fog minden egyes ősz hajszál a hajadban, minden egyes ránc a szemed sarkában, de mindezek semmit nem vesznek el abból, ahogy irántad érzek. Te vagy a világom, és mindig is az leszel…”
Ami talán a legegyedibb Lev és Sveta történetében, az az, hogy a lány rendszeresen tudott találkozni a fiúval a táborban! Sveta munkájához hozzátartozott, hogy gyárakat látogasson szerte az országban. Egy-egy ilyen látogatás idején Sveta mindig táviratozott a főnökének, hogy később érkezik haza pár nappal. Ilyenkor felült egy vonatra, és elment Pechorába, ahol meggyőzte a tábor őreit, hogy ő az egyik szabad dolgozó felesége. Innentől már csak megvesztegetés és lefizetés kérdése volt, hogy mennyi ideig lehettek kettesben a szerelmesek!
Sveta természetesen az életével játszott, mégsem érték őket tetten soha. Lev 1954 júliusában szabadult, de – sok rabtársához hasonlóan őt sem engedték haza Moszkvába. Ennek ellenére Lev mégis hazaszökött, és titokban Sveta családjánál húzta meg magát. Természetesen munkát nem kapott, de álnéven tudományos fordításokat írt, így téve szert némi keresetre.
1955-ben Lev amnesztiát kapott. Még abban az évben elvette Svetát. 1956-ban megszületett a lányuk, két évvel később pedig a fiuk. Lev nyugdíjba vonulásáig laborasszisztensként dolgozott egy nukleáris kutatóintézetben.
Lev 2008-ban, Sveta 2010-ben halt meg.
