Miként segített Kálmán Imre húst lopni? – Zsúnyi Illés története 2. rész

Odesszáig meg sem állt a vonat. A vagonokban úgy utaztak, mint az állatok. Vékony dróttal voltak elzárva a nyílások, a szükségüket csak akkor tudták elvégezni, ha a vonat megállt, ételt és italt is csak esetlegesen kaptak.

Megérkezésükkor az első, amit el kellett szenvedniük a teljes testszőrtelenítés volt. Egy nagyon hideg teremben teljesen meztelenre vetkőztették őket. Két katonanő érkezett, vödörben szappanhabot hoztak, és korongecsettel bekenték a fiúk testét. Illés attól félt, hogy a hidegtől reszketve megsérül, miközben a művelet zajlik.

Megfélemlítés?

A fogolyállomány nagyon vegyes volt, sok olyan volt köztük, aki a háború elöl menekülve inkább öncsonkítást végzett magán, csakhogy ne kerüljön a frontra, de szép számmal akadtak rablók, köztörvényesek is. Mint más lágerekben, itt is ők voltak a hangadók. A fiúkról hamar lekerült minden még használható ruha. Eleinte próbáltak ellenállni, de olyan verekedések kerekedtek belőle, hogy végül inkább csak összehúzták magukat a sarokban és várták, hogy elüljön a csatazaj.

Miután már alig maradt ruhaneműjük, nagyon fáztak, ráadásul a terem kőlapokkal volt lerakva, ágynak valót nem kaptak, ezért összebújtak, úgy melengették egymást éjjel nappal.

Egy éjjel Illést átvitték egy földbe vájt helyiségbe, ahol – mint a beszélgetésből kiderült – német katonatisztek voltak, úgy tizen-tizenöten. Elmesélték Illésnek, hogy halálraítéltek, arra várnak mikor jönnek értük és viszik őket kivégezni. Illés nagyon megijedt, nem is értette, hiszen neki 10 évet adtak. Mit keres Ő itt? Egész éjjel jövés-menés volt a helyiségben, reggel csak Illés maradt. Máig sem tudja mi volt a célja az őrségnek. Talán a többieknek üzentek? Megfélemlítés?

De nekik sem kellett sokáig várniuk, pár napon belül tovább vitték őket Viniciába. Ez egy újabb gyűjtőhely volt, kicsit jobb ellátással, és szórakoztatásképpen a börtönparancsnok felolvasást tartott a napilapokból. Innen tudták meg, hogy Magyarországon április 4-én véget értek a harcok. Feléledt a remény, hogy talán akkor ők is hazamehetnek, ám mikor újra bevagonírozták őket és a szerelvény kelet felé indult, már tudták, hogy még jó sokáig nem lesz hazafelé indulás.

Egyél májat!

A végállomás – harmincöt napos utazás után –Szibériában, egy Berkul 3. számú láger nevű helyen volt. Útközben a halottakat kidobálták a vonatból. Sem feljegyzés nem készült az illető kilétéről, sem semmilyen temetés-féle nem történt. Illés mellől így vitték el egyik barátját, akivel még Temerinből indult el.

A tábor nem volt felkészülve az újabb szállítmány érkezésére így eleinte a négy barakknyi embert két barakkba zsúfolták be. Ennek egyenes következménye volt, hogy aki nem tartozott „a rablók” közé annak esélye sem volt, hogy priccsen aludhasson, a földön húzták meg magukat, de semmi nem került alájuk, ami a hidegtől megóvta volna őket.

Az élelmezés itt is szörnyen silány volt, levesfélét kaptak egy kevés kenyérrel, de mivel nem volt edényük, amibe elhozzák, nagyon meggyűlt a bajuk. Egyikük egy régi bilit szerzett valahonnan, egy másik egy szép virágos köpőcsészét.

A skorbut itt is hamar felütötte a fejét, vitaminhoz, nyers növényekhez nem jutottak, ezért kezdett kihullani a foguk, kisebesedett a bőrük. Illés egyik barátja farkasvakságot kapott, nem látott semmit az esti szürkület után. A lágerorvos vállvonogatva közölte, hogy nincs csukamájolaj, égen földön nem szerezhető be. De ha nyers májhoz tudnak jutni, akkor esély van, hogy a vitaminhiány elmúltával újra rendbe jöjjön Illés barátjának szeme.

Nyers máj. De honnét? Nagy okosan kitalálták, hogy egy kiszuperált hordó és egy kis darabka kenyér segítségével patkányt fognak. Egy kihegyezett karó volt a gyilkos szerszám. A műveletet esténként végezték el, és néhány alkalom után valóban elmúlt a betegség.

szabadsag.ro

Központi ellátásra nem kell számítani…

A lágerek vezetősége hamar rájött, hogy központi ellátásra nem lehet számítani, ezért az volt a cél, hogy minden láger önellátásra rendezkedjen be. Ez azt jelentette, hogy minden feladatra brigádokat hoztak létre, akik együtt jártak dolgozni, és bizonyos munkafolyamatokat az egész láger részére elvégeztek. Így alakultak meg a favágó, a konyhás, a kertész, az ács brigádok. Természetesen volt átjárás a brigádok között, ha a parancsnokság úgy gondolta, hogy valaki eleget henyélt már a konyhán, akkor kitették a favágók közé.

Volt orvosi ellátás is, a gyenge koszttól és az állandó, didergéstől lesoványodott, kimerült embereket egy barakkba tették és néhány napig melegbe lehettek, rendesem megkapták az ellátmányukat, és aludhattak. Meglepő módon még az a néhány nap is csodákat művelt a kétségbeesett foglyokkal. Az gyógyszerekkel való ellátottság valóban rettenetesen gyenge volt. Hasmenés ellen faszenet kaptak, gyomorfájásra krétaport, más egyéb fertőzésekre hipermangánt, amit erősen fel kellett hígítani.

A kertészeknek a földeket kellett megművelniük, meg kellett próbálni megtermelni a tábor élelmiszerkészletét. Krumplit, borsót, bükkönyt termeltek, de sem az eszközeik, sem a képzettségük nem volt elég a hatékony munkához. Nem volt eszköz a betakarításhoz, így nagyon nagy veszteséggel tudták csak összegyűjteni a borsó és a bükköny termését. Krumpli ültetéskor, az éhes foglyok – külön engedéllyel – süthettek a vető krumpliból, de az őrszemélyzetnek is kellett belőle juttatni. Máskor a búza közül kellet volna kihúzni a gazt, de mire a gaz kikerült, a fejlődő búzaszárakat jórész letaposták.

„A barométer nem imponál”

Illéséknek minden lehetőséget meg kellett ragadni, hogy élelemhez jussanak, ezért a napi kertészeti műszak mellett éjjel konyhai munkát is vállaltak, némi főtt krumpliért cserébe. A konyhafőnök Szása bácsi nagyon szeretett énekelni, jól ismerte Kálmán Imre munkásságát, és mindközül a kedvence a Csárdás királynő volt, amit Oroszországban Szilvia címmel játszottak a színházak. Míg a fiúk éjjel takarítottak, krumplit pucoltak a másnapi főzéshez, addig Szása bácsi egy magyar fiúval énekelt. A konyha ajtajában álltak és elmélyülten daloltak. Illés felmérte a helyzetet, és mivel látta, hogy nem figyelnek rájuk, az éppen akkor sülő, betegeknek szánt húsból megpróbált elcsenni egy keveset. Csakúgy puszta kézzel belenyúlt a sercegő zsírba és egymaréknyi félig kész húst gyömöszölt a nadrágja zsebébe.

A kezét, meg a combját persze csúnyán összeégette, de éjjel a barátokkal megosztoztak a különleges csemegén. Sajnos a kiéhezett gyomor és a félig sült hús nem túl jó barátok, így az étel komoly hasmenést okozott mindanyiuknak. Jöhetett a jól bevált gyógymód: faszénrágás, hidegvízzel.

Forrás: Zsúnyi Illés: Nehéz idők
Nyitókép: mult-kor.hu