Orvos a Gulagon

Atlaskin 24 évesen került a Vyatlagra, vagy más néven a K-231-es intézménybe. „Teljesen véletlenül kezdtem épp ott a karrieremet. A diplomázásom környékén volt egy olyan szokás, hogy csak akkor adják oda a diplomát, ha már van fix munkahelye az embernek. Én nem akartam elmenni a szülővárosomból, ezért húztam-halasztottam a dolgot, s végül minden jó helyen beteltek az állások. Így aztán csak Magadan és Vyatlag között választhattam Mivel Magadan a világ másik végén volt, Vyatlag mellett döntöttem.

A börtönorvos élete és sorsa

A 11-es szektorba jelöltek ki, ami egészen északon volt. Éjszaka értek a szállásra, ami egy hevenyészett kunyhó volt néhány ócska priccsel. „Reggel egy katona jött értem, és elvitt az orvosi épületbe. Sokkolt, amit láttam: rabok mindenfelé, katonák, kutyák, fegyverek és őrtornyok. Egyszerű fiú voltam egy parasztcsaládból, és soha nem tapasztaltam még hasonlót.”

Azt mondták nekem, hogy a rabok, akik a táborban vannak, a bűnözővilág krémje. Hamarosan személyesen is megismerhettem őket. Azt mondtam nekik: „Épp most diplomáztam le, így nem tudok sok tapasztalattal dicsekedni. Ellátlak majd titeket, segítek nektek, de nem barátkozunk.” Fura módon a raboknak tetszett ez a beszéd.

„És ez volt az életem. Egy földbe vájt lyukban laktam egy éven át, mielőtt kaptam egy szobát az egyik kunyhóban. Kaptam egy telefont a szobámba, ami éjjel-nappal csörgött: fogat húztam, szülést vezettem le, operáltam. Mindenhez értenem kellett. A rabok nagyon jók voltak hozzám. A „zónán” belül olda mentem, ahová akartam. Viszonylag nagy volt tehát a szabadságom a táboron belül.

A táborokban nagyon nagy volt a fegyelem. Egy éjszaka épp ügyeletben voltam és elmentem sétálni. Láttam, hogy valami gyűlés van a hármas számú kunyhóban, a bűnözőfőnököknél. Amint közelebb értem, azonnal úgy tettek, mintha nem megbeszélést tartanának. Azt mondtam nekik: „Ugyan, mit játszátok meg magatokat, tudom, hogy gyűlést tartotok.” Erre azt felelték: „Inkább aggódnod kéne, mert bűnözök gyűlésén vettél részt! Bajba fogsz kerülni!”

Végül jót nevettünk, és elindultam a szállásomra. Amikor kiléptem az ajtón, észrevettem, hogy az órám eltűnt. Visszamentem, és mondtam nekik, hogy adják vissza, hiszen anélkül létezni sem tudok. Ők azt válaszolták: „Mi? Elrabolni? Az órádat? Soha!” Aztán valaki odajött a tömegből és visszaadta az elcsent tárgyat azzal, hogy „bizonyára elejtettem”.

A tábori rabok

A 18 év alatt, 1938 és 1956 között nagyjából 100 ezer ember fordult meg a Vyatlag táborban. 20 idegen ország 80 nemzetisége, akiket politikai vagy egyéb okokból ítéltek el. Közülük több mint 18 ezren soha nem hagyták el a tábort – ők örökre Szibéria fagyos földjében nyugszanak.

via