Szülői horror a játszótéren
Minden kismama, vagy kispapa életében eljön a pillanat, amikor biztonságot adó párja nélkül, ám aprócska szeme fényével kell kimerészkednie egy idegen világba, egy homokozókkal és hintákkal teli, méregető tekintetekkel és idegen labdákkal átszőtt helyre. Nagy bátorságot és elszántságot, alkalmazkodókészséget igényel ez lépés, hiszen itt nem csak a magunk megméretéséről van szó, hanem a család kiskorújának bevezetéséről is a társadalmi szocializáció alapjaiba.
Van a szülőknek az általam is képviselt alfaja, amelyiknek nehezére esik a heherészés és a jobbra mosolygás, a balra helyeslés – pedig lehet, hogy kisebbségben vagyok, hiszen miután kimerészkedtem elsőszülöttünkkel konstatálnom kellett, hogy egyeseknek nagyon komolyan ez az a közeg, ahol önmaguk lehetnek, sőt még önmagukabbak.
Azt tudni kell, hogy a játszótér kis kerítése mágikus erővel bíró terület: aki ott belép, az fel kell, hogy hagyjon a külvilág megszokásaival. Az otthon elnyomott anyuka itt átváltozik nagybetűs HANGADÓVÁ, aki köré odagyűlnek a megszeppentebbek és áhítattal hallgatják kinyilatkoztatását a legtutibb pelusokról, vagy a gyorsétterem legújabb menüsorának, ugyanakkor a napközben beosztottakkal, titkárnőkkel táplálkozó vezérigazgató meghunyászkodva köszön oda a többieknek és húzza meg magát a pad szélén. A csemete is metamorfózison megy/mehet át. Aki eddig dackorszakát élő kis ellenállás volt csak otthon, az itt divatos szóval proaktív, gyermektorkokat átharapó, vagy éppen a terület sarkáról figyelő részese lehet a kisgyerekek első – nem virtuális – szociális területének.
Néhány alapszabály kezdőknek:
- Amikor belépünk a hermetikusan elzárt területre, mindig jól érthetően köszönjünk „sziasztok-ot”, s ne szegje kedvünket, ha még csak fejbiccentésre sem méltatnak. Lassú víz partot mos… Távozáskor tegyünk ugyanígy!
- Akármennyire is fáj, vegyük tudomásul, hogy a magunkkal hozott labda, homokozó készlet, vagy kismotor a játszótér küszöbét átlépve amolyan közösségi tulajdonná válik. Ha a legantipatikusabb gyerek jön is oda és einstandolja egy időre, hagyjuk csak, esetleg ugrasszuk az ő tárgyaira bébinket.
- Vérmérsékletünkhöz képest próbáljunk nyugodtak maradni minden olyan esetben, amikor gyerekünket a többi csemete inzultálja. Igyekezzünk úgy felfogni a helyzetet, hogy mi most a jövő nagy harcaira készítjük fel. Persze, ha egy játékfejszével rohan a kis lurkó legkisebb családtagunk irányába, akkor annyit azért tehetünk – a véres ruhák kimosásának maceráját elkerülendő – hogy finoman a támadó elé állunk és mosolyogva – nehogy a távolból figyelő szülői őrszemeknél kiverjük a biztosítékot – látványosan megsimogatjuk a feltehetően megszeppent Rambót és szánkat összeszorítva odasziszeghetjük neki, hogy ha még egyszer ilyet csinálsz, akkor letépem a füledet.
- Mindig vigyünk magunkkal legalább egy labdát, vagy kisautót, hogy legyen cserealapunk, különben marad a csúszda, a hinta, a homokozó és a mérleghinta és gyermekünk szemében az apró könnycsepp, amikor sóvárogva nézi a szomszéd kisfiú bambis labdáját.
Nektek milyen praktikáitok, ötleteitek vannak?
Fotó: Tom Carmony FLICKR
