Én vagyok a gyerek anyja. Miért nem adhatok igazolást arról, hogy beteg?

Tehát nincs más, mint az orvostól kérni papírt. De miért nem igazolhatom én az ilyen eseteket?

Szülőként mindenért felelős vagyok: a jóllétükért, az egészségükért, az ápolásukért, a róluk való megfelelő gondoskodásért. Előfordul, hogy nincsenek jól, de nem betegek a szó klasszikus értelmében. Nem kell feltétlenül egy járványos betegség vagy egy rendkívül magas láz ahhoz, hogy egy gyerek otthon maradhasson. El tudom fogadni teljes mértékben, hogy amikor reggel fél 8-tól délután 4-ig bent vannak és – főleg így év vége felé – sorban írják a témazárókat (max. hármat / nap, mert négyet a szabályzat szerint már nem lehet), akkor időnként elszakad a cérna. Mindhárom gyerekem szorgalmas és jó tanuló, és maximálisan becsülöm őket, amiért nap mint nap helytállnak az iskolában. Ha elfáradnak, ha elegük van, ha egyszerűen csak ki akarnak venni egy kis „szabadságot”, akkor megengedem nekik.

Ám mindezt én szülőként nem igazolhatom. El kell mennem az orvoshoz a gyerekkel, végigülnöm a sort csak azért,  hogy egy másodperc alatt ránézésre megállapítsák: a gyerek – aki ez idő alatt már simán összeszedett pár betegséget, annyit ültünk a váróban – egészséges, közösségbe mehet. Persze, mindketten tudjuk, hogy nem beteg, hanem fáradt, azért produkál hányingert, fej- és hasfájást. Az orvos nem vizsgálja meg, hisz nekem, én vagyok a szülő, megírja a papírt. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha én írhatnám meg ilyen esetekben.

Természetesen tudom, hogy itt a szülő felelőssége hatalmas, és biztosan mindannyian ismerünk olyan szülőket, akik úgy küldik a gyereket oviba, iskolába, hogy valóban beteg, csak reggel kapott egy adag lázcsillapítót, hogy ez ne tűnjön fel. És olyat is láttunk, amikor a gyerek már megkapta az orvosi igazolást, hogy gyógyult, noha ez koránt sincs így, csak nem volt idő alaposabb (értsd 10 másodpercnél hosszabb) vizsgálatra. Na, és ott vannak azok, akik kamaszként mennek be az orvoshoz, és igazolást kérnek, mert fáj a fejük, nem tudnak iskolába menni. Ilyenkor mit tehet az orvos, nem tudja ellenőrizni, igaz-e, amit a gyerek állít, így aztán kiállítja a papírt. Szóval valóban problémát jelentenek az ilyen helyzetek, mert vagy az orvosnak nem lenne megírni az igazolást, vagy a szülőnek nem lenne szabad kérnie azt. Ám a legtöbb esetben nem erről van szó, hanem arról, hogy a gyerek úgy beteg, hogy a gyógyuláshoz, a kezeléshez nincs szükség orvosi segítségre, elég pár nap otthon és egy kis nyugalom, távol a mindennapi iskolai stressztől.

Ha pedig elfogy a félévenkénti három nap, amit a szülő igazolhat, akkor olyan esetekben is MUSZÁJ szerezni orvosi igazolást, ha a tanár is pontosan tudja, hogy VALÓJÁBAN mi volt az oka annak, hogy a gyerek nem ment iskolába. Például: annyira esett a hó, hogy nem lehetett eljutni az iskolába (ld. busz, vonat, másik településen lévő iskola, stb.). Vagy: meghalt egy családtag és a temetésre messzire kellett utazni. Vagy: a szülő nem tudott szabadságot kivenni, így a nagyobb gyereket kérte meg, hogy vigyázzon kisebb, beteg testvérére. Vagy: hétköznap délelőttre szervezték a polgári esküvőt.

Ezekben az esetekben hazudunk. Hazudunk az orvosnak arról, hogy a gyerek beteg volt, vagy hazudunk a tanárnak, hogy a gyerek beteg volt, hogy elfogadja az orvosi igazolást. Mi értelme van ennek?

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete évek óta próbálkozik, hogy ezügyben változás legyen. Egyelőre nincs eredmény. Ami azt jelenti, hogy még sokáig fogunk kamuzni orvosnak, pedagógusnak egyaránt. Van ennek értelme?