Gyerekkel utazók, ne vigyetek ajándékot az utastársaknak!
Érdekes új szokás terjed a nagyvilágban: a csecsemővel, kisgyerekkel repülő szülők kis ajándékcsomagokat - úgynevezett goodie bag - osztogatnak az utastársaknak, benne egy üzenettel, amiben előre elnézést kérnek, ha a gyerek esetleg zavaró lenne az út során, tessék itt egy csoki meg egy füldugó, és tényleg nagyon sajnáljuk. Első ránézésre kedves figyelmesség, második ránézésre viszont mekkora ostoba butaság ez!
Kezdjük azzal, hogy a visító csecsemő valóban rém idegesítő. A hisztiző másfél éves szintén. Mindkét oldalról. Nem is kell ehhez repülőre szállni, elég csak belegondolni, mekkora tortúra egy egyszerű bevásárlás, ha éppen rosszkor vagyunk rossz helyen. Hallgatni is rossz, na de csinálni! A gyerek megállás nélkül üvölt, csinálhatunk bármit, rólunk ömlik a víz, a vérnyomásunk már az egekben, de még mindig hiányzik a sajt meg a tészta, aztán ott a kasszasor, amit végig kell állni. Bárhol szívesebben lennénk, mint ott, de ez van.
Jönnek a nénik, egyik része megvetően néz, és szigorúan össze is szorítja a száját, a másik része elmondja, hogy igazán nem tudja, mi baja lehet a gyereknek, mert hát az ő fia ilyet sose csinált. A segítőkészek nem haragszanak, csak megkérdezik, biztos nem éhes/szomjas/fázik/melege van/álmos-e ez a gyerek, mintha nem vettük volna már fejben végig az egész listát, nyolcszor, vagy mintha tudnánk kezdeni vele bármit a hármas pénztár előtt állva. Ők aranyosak amúgy persze, csak az ember ilyenkor már legszívesebben maga is sírna.
Szóval igen, a visító csecsemő idegesítő. Csakúgy, mint az igénytelenül büdös utastárs. Meg az, amelyik már a gépre is csatakrészegen száll fel, és aztán még rádolgozik, amitől hangos és/vagy agresszív lesz, ha szerencsénk van, énekel is. Meg az is, aki olyan kövér, hogy a fél ülésünkre átfolyik. És az is, amelyik folyamatosan rugdossa a hátunkat. És ők mind nem hoznak goodie bag-et, benne a kis cetlivel, hogy bocsi, be szoktam piálni, és ettől elviselhetetlen leszek, itt egy csoki, meg egy füldugó.
