A kereszténység és a fogamzásgátlás tabuja

Fogamzásgátolni nem nagy élvezet, ezt talán leszögezhetjük. Vagy spontaneitásgyilkos, vagy hormonálisan megterhelő a nő szervezetének; esetleg még bűntudatkeltő is lehet, ha az ember keresztény. A Fogamzásgátlás Világnapja alkalmából eltöprengtünk rajta.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
keresztény
2017. szeptember 26. Hojdák Annamária

 

Fogamzásgátlás és bűntudat

Keresztény körökben a nem tervezett fogantatást nem kezelik akkora problémaként. „A gyermek Isten ajándéka”, úgyhogy a Gondviselés segítségével majd csak felneveljük őt is. Egy nyolcgyerekes családban hallottam a sztorit: úgy középtájt a sorban az egyik baba nagyon gyorsan a következő után jött. Mikor már nagyobbacska volt, megkérdezte az édesanyjától: „Anya, ti akartatok engem?” Ő azt válaszolta rá: „Fiam, téged egyenesen a Jóisten akart!”

Eszemben sincs kikezdeni ezt az állítást; keresztényként tényleg nagy előny, hogy az ember nem fél úgy a negatív életeseményektől, mert megvan az a reménye és tapasztalata, hogy Isten ezekben is mellette áll. Egyedül azt a – ki nem mondott – képzetet kezdem ki, hogy rosszabb volna az az anya, aki egy(-két-három…) után azt mondja, hogy (egyelőre vagy bármikor) nem tud jó szívvel több gyereket vállalni. A több gyerekszülés ténye önmagában nyilván nem növeli meg az emberi vagy keresztényi értékünket. Ha egyedül csak amiatt nem akadályozzuk a fogantatást, mert bűntudatot keltene bennünk, hogy nem a katekizmus szerint járunk el – az milyen alapot adna egy gyerek életének? Foganjon azért, hogy ne ne-foganjon?

(Ha a Gondviselés bele szeretne szólni a képletbe, úgyis bele tud, hiszen nincs 100%-os fogamzásgátlási módszer. Mindig eszembe jut, amit az egyik anyacsoportban írt valaki: „Az első gyerekünk óvszer mellett fogant, a második spirál mellett, a harmadik tabletta mellett.” A miheztartás végett ezek hatékonysága tipikus használat mellett: 82%, 99%, 91%.)

A katolikus egyház tanítóhivatala nem azért van a fogamzásgátlás ellen,* mert lenézi a szexualitást – hanem éppen amiatt, mert magasra értékeli, és úgy véli, megérdemli, hogy teljességében legyen megélve. Én ezzel szívesen azonosulok – ahogyan bűntudatba fordul át, azzal viszont nem. Arra gondolok, mikor az ember szétszakítva létezik: érzi-tudja, hogy adott pillanatban képtelenek lennének jó szívvel vállalni még egy gyereket, de gyötri magát amiatt, hogy ennek érdekében valamilyen eszközt használ.

De akkor mégis mit tehetne?

 

 

Egy lehetséges kompromisszum

Tavaly februárban a Talita keresztény női portál beszélgetést rendezett a keresztény fogamzásgátlás témakörében. Igen nagy volt az érdeklődés az esemény iránt, de nem találtak olyan keresztény házaspárt, akik arccal-névvel kiállt volna a mellett, hogy elvszerűen fogamzásgátlási eszközt alkalmaznak. Holott egy németországi felmérés szerint a hívők 90%-a használ ilyet – és gyanítom, hogy nálunk is hasonló lehet az arány.

A fent linkelt – a beszélgetést összefoglaló – cikk sok kérdést és tévhitet feszeget a témakörben, aminek személy szerint nagyon örülök. Egy valamiben viszont, azt hiszem, elfogult: a természetes családtervezést (az egyetlen olyan lehetőséget, amelyre a tanítóhivatal is rábólint) olyan módszerként mutatja be, amellyel csak az próbálkozzon, aki nyitott arra, ha mégis becsúszik egy baba.

Nemrégiben jelent itt meg az interjúm Cserháti-Herold Janka termékenységtudat-oktatóval, amelyben kifejti többek között, hogy a szimptotermális módszer 99,6%-os biztonsággal alkalmazható fogamzásgátlásra. Ez a módszer nagyon hasonló, mint a természetes családtervezés (TCST) néven futó, a különbség főképp abban van, hogy a termékeny napokon önmegtartóztatást vagy védekezést ajánlanak-e. Vagyis jól elsajátítva a hőmérőzés, méhnyakállás- és méhnyaknyák-vizsgálat hármasa igenis valós alternatívája lehet a fogamzásgátlási eszközöknek. A Creighton módszer, amelynek lényege a méhnyaknyák összetett megfigyelése, pedig 90%-os megbízhatóságú.

 

Akkor hol a hiba?

Tippem szerint annak leginkább a módszer nem megfelelő alkalmazása lehet a kulcsa. Sok keresztény szexuális előélet nélkül készül az esküvőre, és akkor nem okvetlen a családtervezés az elsődleges gondolatuk. Talán csak egy vagy két gyerek után jut eszükbe, hogy szükség lehet bármiféle módszerre, aztán könnyen lehet, hogy alkalmazni próbálják már a teljes egészében való megtanulása előtt – aminek az eredménye gyakran lesz nem tervezett fogantatás, és annak a tévhitnek a terjesztése, hogy rossz a módszer. (És itt felmerül bennem az a kérdés, hogy valóban van, aki olyan komoly bűnnek találja még az ideiglenes fogamzásgátlást is, hogy nem vállalja ebben a tanulási időben sem?…)

Egy régi barátnőmet kérdeztem meg a TCST valóélet-beli alkalmazásáról; emlékszem arra, ahogy a – 9 évvel ezelőtti – esküvőjükre készülve együtt jártak a vőlegényével természetes csalátervezés tanfolyamra, és ő már akkor hőmérőzött, hogy a házasságuk megkezdésekor képe legyen a saját ciklusáról.

„Szóval, mi annak idején nagy rajongói voltunk a TCST-nek – írta. – Nekem személy szerint nagy élmény volt az Egyház véleményével találkozni, mármint nem a lebutított szóbeszéddel, hanem alaposan utánaolvastam, és így egész máshogy festett a dolog, már nem a tiltásokon éreztem a hangsúlyt, hanem azon, hogy Isten csodálatos dologgal ajándékozott meg minket, ami legteljesebb módon fogamzásgátló eszközök nélkül fogadható be, élhető meg. És TCST alatt semmiképpen sem valami homályos naptárnézegetést kell érteni, hanem egy 99% biztonsággal alkalmazható, alapos tanulási folyamat alatt elsajátítható tudást, amit mi tanfolyamon tanultunk meg. Nagy élmény volt mindkettőnk számára megismerni a testem működését. És mivel mi már a módszer helyes alkalmazásának ismeretében kezdtük meg a házaséletet, nem okozott számunkra gondot, hogy reggelenként megmérjem a hőmérsékletemet, figyeljem a testem jelzéseit, illetve még fontosabb, hogy a várakozás sem volt megterhelő, inkább kellemes izgalommal töltött el minket.
Az első 4 évben nem terveztünk babát, mert még egyetemisták voltunk, és a módszer csakugyan bevált; aztán, amikor meg már szerettünk volna, nagyon jó volt tudni, hogy pontosan mikor vagyok termékeny – így aztán elég hamar meg is fogant a gyermek. Aztán jött a szoptatásos időszak, jó sokáig elmaradt a menzeszem, és mire újra lett, már úgy voltunk vele, hogy akár jöhetne a második – szóval nem vittem túlzásba az önmegfigyelést, csak, amikor már kifejezetten szerettük volna, hogy összejöjjön. A két gyerek között így lett kicsit több mint 2 év.
Mikor vége lett a szoptatásos időszaknak, és visszatért a menstruációm, már nagyon elszoktunk a módszertől, láttuk, hogy megint meg kéne tanulnom, mert két szülés után azért változik a női test működése. Ehhez viszont nem sok erőnk volt, ráadásul az elem is lemerült a lázmérőben (elég banális:)), így aztán azon kaptuk magunkat, hogy eltelt egy év úgy, hogy óvszert használtunk. Hozzáteszem, hogy az előtte levő 6 évben is előfordult, hogy párszor használtuk, »a szombat van az emberért, nem pedig az ember a szombatért«-elven. De így következetesen azelőtt sohasem. Hát, nem vagyunk rá büszkék, de ez van.
Most vagyunk egyébként visszaállóban a TCST-re, mert továbbra is az a meggyőződésünk, hogy jobb. És nem csak azért, mert az Egyház ezt mondja. Egyrészt hiába kaptuk meg a »szabadságot«, ha összeszámolnám, hát nem voltunk gyakrabban együtt, nagyjából ugyanannyiszor. Másrészt, még  mindig természetellenes számunkra, hogy van közöttünk valami (ami még ráadásul környezetszennyező is, mind a gyártása, mind a lebomlása). Szóval vettünk elemet a lázmérőbe, és újrakezdtük! 🙂
Egyébként nekem az sokat jelent, hogy a férjem ebben (is) partner, reggelenként ő teszi a számba a hőmérőt (ergo ő akár előbb értesül arról, hogy mire hangolódjon az este tekintetében:)).”

 

Konklúzió

– az legfeljebb az lehet, hogy nem spórolhatjuk meg keresztényként sem, hogy egyéni felelősségünk tudatában döntsünk az egyéni életünkről, házaspárként a családunkéról. Ha nőként a családtervezési vágyunk arra ösztökél minket, hogy jobban megismerjük a testünk működését, már nyertünk, mert közelebb vagyunk ahhoz, hogy integráns egésszé váljunk.

*A Humanae Vitae enciklika, amely még mindig meghatározója a fogamzásgátlásról való katolikus diskurzusnak, nem dogma, hanem “tekintéllyel kimondott tanítás”. Itt egy alapos cikk a témában (bár a TCST-t illetően téved – nincs olyan, hogy szuperovuláció, de a tévhit kitartóan előjön újra meg újra).