Meddig időzzünk szülés után a kórházban? – Anyákat kérdeztünk

A tervezet, amely három napról egyre változtatná a szülés utáni kórházban töltendő napok számát, vegyes társadalmi fogadtatásra lelt – ezt tükrözi az említett csoport is.

Az egészségügy jelen állapotából kiindulva…

Sokan érveltek azzal az új szabályozás ellen, hogy az a jelen egészségügyi helyzet mellett könnyen lehet, hogy visszaélésekhez vezetne. “Sajnos nem rendelkezünk olyan orvosi illetve védőnői hálózattal, hogy a 24 órás megfigyelés utáni hazamenetel megvalósuljon” – írja egy anya. “Ha egészségügyileg rendben lesztek, és ez a ‘törvény’ megszületik, tuti kidobnak férőhelyre hivatkozva:'(” – mondja egy másik. “Sok külföldi jó tapasztalattal ellentétben itt nincs, akit felhívj (nyugodt szívvel és bizalommal), nincs, aki több órát veled lenne otthon, hogy mindent szépen elmutogasson, ha gond van, segítsen – érvel egy harmadik. Azt is felhozza, hogy ha bármi előadódik, innentől már csak betegként viheti be a babát a kórházba. – És igen, én nem szeretnék a pár napos gyerekemmel a halom beteg között órákat várni, hogy épp az ügyes-bajos (lehet, kis semmiség) dolgom – akár nekem, akar a picinek – ellássák.”

Többen írták, hogy akkor működne az egynapos rendszer, ha nálunk is olyan utógondozó hálózat lenne – vidéken is -, amely mellett az anyák tényleg releváns válaszokat és kellő gondoskodást kapnának. “Lehet, hogy a felkészítésre is nagyobb hangsúlyt kellene fordítani – írja egy anya.  – Őszintén, engem meglepett, hogy több alkalommal kell találkozni a védőnővel a terhesség alatt, megnézi az itthoni körülményeket, még azt is fontos beírni a kiskönyvbe, ki hol dolgozik, de pont nullaszor került szoba, hogy amúgy tudom-e, melyik végén mi jöhet a gyerekből.” A fejlesztésekre vonatkozóan másvalaki azt fogalmazta meg, hogy a háromnapos kötelező bentlét is pénzbe kerül a kórháznak – aminek az “egynapos anyákra” eső részét beforgathatnák az egészségügybe.

Többen említették, hogy első gyereknél még tudott új információkat is adni a kórház – másodiknál, többediknél már nem. “Első babánál örültem, hogy bent lehettem 3 napig, biztonságot adott – második gyereknél kínzásnak éltem meg minden percet – érvelt valaki. – Mindent tudtam, nem tudtak újat mondani, és menni akartam haza a nagyhoz.” “Mostani fejemmel az egyetlen kislányommal is úgy húznék haza, hogy csak úgy porzik – írta egy másik anya. – Feleslegesen foglaltam a helyet, építő jellegű információt sehonnan nem kaptam. Maximum le lettem cs*szve, mert nem mértem/írtam a szopik után. Egy lll.hu kiskönyvvel, Dr. Sears szerzeménnyel és szoptatási tanácsadók listájával kellene mindenkit hazaengedni másnap!”

Kép: Pinterest

A kórház biztonsága

“Igenis biztonságban éreztem magam, támogató közegben. Nem adtak a babámnak semmi pluszt, inkább, ha megnyekkent, is kihozták még éjjel is szopizni. Nem mennék haza” – írja egy elégedett anyuka. Többen megfogalmazták, hogy jól érezték magukat a kórházban, és sok segítséget kaptak. Főleg azok pártolják a háromnapos rendszert, akikre figyeltek, tisztelettel bántak velük, nem vették el a babájukat, és aránylag magas fokú háborítatlanságot éltek meg.

Mások viszont egyáltalán nem érezték jól magukat, mégis úgy tartják, a kórházban biztonságosabb eltölteni az első napokat, mint otthon, és egy anya a gyermekéért ugye mindent kibír. Ez az érvelés aztán több ellenvéleményt hozott. “Megértem azt, aki így érzi biztonságban magát. De az általam tapasztaltak szerint ez egy hamis biztonságérzet – így az egyik anya. – Fentebb írta valaki, hogy ez csak költségcsökkentési próbálkozás a szakemberhiány miatt. Igen. Simán lehet. Én speciel nem érzem annyira jó kezekben magam, ha már harminc-akárhány órája bent van a doki, akinek a keze alá kerülök. Szerintem pont ezen a ‘kibírom’ szemléleten volna érdemes dolgozni kicsit. Ne egy kötelezően elviselendő rossz legyen a szülés és lábadozás minden körülménye. Ha egyszer van választási lehetőség.
Én legalábbis nem hiszek abban, hogy a gyerek bárminemű érdeke volna a kismamák szándékos vagy csak hülye szabályok meg nem kérdőjelezéséből adódó automatikus vegzálása.”

“Ez azért szerintem az anya nagykorúsításáról is szól – érvelt másvalaki. – A gyermekem nekem a legdrágább, el tudom dönteni felelősséggel, hogy a körülmények ismeretében mi a legjobb nekünk. Nem értem más anyatársaimat, akik úgy tűnik, hogy másoknak is nagyon szívesen megmondanák az orvos helyett, hogy mit hogyan kell csinálni, és mindezt különösebb indok nélkül, azért mert csak, mert ez a szabály, mert ők vígan kibírták. Ne már!” “Rengeteg anya manapság nem bízik magában, az ösztöneiben, a baba és mama közötti természetből adódó működőképes összhangban – így egy anya. – Írjátok, hogy bármi történhet abban a 3 napban, ami azonnali szakorvosi ellátást kíván, mert életveszélyes lehet a babára vagy a mamára nézve. Kérdem én: nem történhet ilyen a baba 1-2-3 sőt 30-40 éves korában is? Dehogynem! Mégsem egy kórházban éljük le az életünket.”

Kép: Pinterest

A kórházi segítség – illetve annak hiánya

Több anya írta, hogy számára éppen nem a biztonságot jelentette a kórház: a kikezdhető színvonalú koszt, a higiénés állapotok (és az ilyen irányú felszereltség hiánya), a nővérek és orvosok hozzáállása. “Ahogyan azt sem tartottam egészségesnek – írja valaki -, hogy amíg megtanítottak, hogyan fürdessem a babámat, addig az nyakig kakisan feküdt a folyosón ordítva, mert épp egy csecsemős sem ért rá tisztába tenni… Nem tartom egészségesnek, hogy az épp szemeit próbálgató babának és a szülést kipihenni próbáló anyának hajnali fél 5-től este 11-ig neonnal világítják a sokszor akár 10 fős kórtermet, sem azt, hogy egy anyuka pozdorjalappal kibélelt, hiányos, nyikorgó ágyon pihenjen a babája mellett…”

Többen leírják, hogy a kórházban nem törődtek velük, rájuk se néztek, vagy éppen leszólták őket (például egy olyan anyukát is, aki a méhlepény szülés utáni kihúzása(!) miatt nagyon komolyan vérzett, és emiatt egyszerűen gyenge elsőgyerekesnek lett titulálva). “Nekem azon kívül, hogy megmutattak, hogy ápoljam le a köldökcsonkot, SEMMIT nem mutattak meg – írja egy anya. – Mentem segítséget kérni 4 órával a szülés után, hogy mutassák meg, hogy kezdjünk neki, mert volt tejem; a válasz: ‘Csinálja ösztönből!’ Az első éjszaka besétáltam a csecsemősökhöz, hogy megkérjem őket, hogy bent hagyhassam a fiam, mivel 48 órája nem aludtam ( ebből 20 órát vajúdtam), és nem ébredtem fel arra, hogy mellettem sír, a szobatársam keltett fel… Ha szemmel köpni lehetett volna, akkor ott leköpnek.”

Sajnos a rooming-in (vagyis az a rendszer, hogy a babák mindig az anyukájuk mellett lehetnek), még mindig nem általános, és sok anya nem lehet a gyermeke mellett vizsgálatok, fürdetés alatt. “Nekem minden reggel a szívem szakadt meg, amikor vártunk, hogy a reggeli kötelező vizsgálatról kiadják a babákat – írta valaki. – Anyukák kint sorban, babák bent sírtak az ajtó mögött, akár fél órát is.” Tekintve, hogy egy újszülöttnek egyáltalán nincs időérzéke, és számára minden elszakadás örökre szól, ezt nem lehet mellékesnek tekinteni…

4. Ki gondoskodik az anyáról?

Sok kommentelő fontos szempontja volt, hogy a gyermekágy elején különösen érzékeny anya gondoskodó jelenlétre vágyik – ezt pedig sajnos közel sem minden kórházban lehet megkapni. A legtöbben arra tértek ki, hogy az apának nagyon kevés módja van látni a gyermekét a kórházi napok alatt – kivéve persze, ha éppen van módja és pénze a családnak egyszemélyes szobát bérelni. “Szerintem rengeteget jelenthet ilyenkor az apa folyamatos jelenléte, a támogató családtagok, lelkileg-testileg – írta az egyik anya. – Fel se kellene kelnie az anyának, amíg meg nem erősödik, nem hogy folyosóra meg mérlegelni rohangálni.” “Én 100km-re az otthonomtól szültem, az első 24 órában a férjemnek haza kellett mennie, én meg egyedül maradtam – így valaki más. – Végigbőgtem az egészet. Olyan kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint még soha. Boldog lettem volna, ha hazajöhetek, és családi körben lehetek, mint egyedül, magamra hagyottan…” Ahol az apa a korlátozott láthatás ellenére a bejárást választja, sem okvetlenül könnyen kivitelezhető a dolog. “A férjem is kivolt a 3 nap után, naponta kétszer oda-vissza átszelni a várost, látogatni, hordani be a kaját, hogy ne a kórházit kelljen ennem; és mi van, ha van már egy vagy két másik gyerek, akiket be sem engednek látogatni? Apuka nem tud kettészakadni… Az utóbbi évtizedekben kicsit eltorzultak a dolgok szerintem, ahogy fentebb írták már, a rendszer nem tartja kompetens döntésképes embernek a szülőt. Persze kicsit nehéz, mert akad, aki valóban nem az…”

Arról is szó esett viszont, hogy nem mindenhol van olyan családtag vagy barát, akire számítani lehetne az első otthoni napok során. Többen írták, hogy nekik a kórház a pihenést jelentette, mert amint hazaértek, ugyanúgy el kellett látni a háztartási feladatokat, mint addig. “Nekem mázlim van – mondja egy anya. – Támogató férjem van, aki az első héten mindent megcsinált itthon. De tényleg mindent, és csak szoptattam, mert ő büfiztetett, pelenkázott is, mindháromnál tényleg kiszolgált. Akinek nincs ilyen párja, viszont kapja meg azt a három nap ‘pihenőt’, mert az anyának is meg kell erősödni.” Az egyik anyának igen megfontolandó javaslata volt a módosítás kiegészítésére: “Az apáknak 5 nap szabi jár, általában az után, hogy anya hazament. Na most akkor az apák kapják meg azokat a plusz napokat, hogy otthon segíteni tudjanak, mert ez is fontos!”