158 ezer forinttal nőhet a kétgyerekes családok jövedelme, ha megszületik a kis testvér

Család és otthon
2024. október 22. Családháló

A katások, az átalányadózók, a mezőgazdasági őstermelők nem tudtak olyan mértékben hozzáférni az otthonteremtést segítő, államilag támogatott hitelprogramokhoz, a csok pluszhoz, a falusi csokhoz, illetve a babaváró támogatáshoz, mint mások, ezért kellett jogszabály-módosítással élnie a kormánynak – mondta a Vasárnap.hu kérdésére Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a Kopp Mária Intézetben tartott keddi sajtótájékoztató után.

Mint ismert, október 1-jétől a csok plusz, a falusi csok, illetve a babaváró támogatást könnyített feltételek mellett érhetik el a mezőgazdasági őstermelők és a speciális adózók.

Ők a bevételüknek eddig csupán 10-20 százalékát tudták jövedelemként beszámítani, most már ez 50 százalék, így nagyobb ingatlant tudnak vásárolni, nagyobb összegű hitelt tudnak felvenni. A másik a tb-jogviszony: két, illetve három év helyett elegendő csupán egy év igazolása számukra – emlékeztetett az államtitkár.

Megjegyezte, hogy az érintettekkel folytatott személyes beszélgetései alapján is úgy látja, nagy segítség ez, s arra számít, hogy sokan érdeklődnek majd a következő időszakban e hitelkonstrukciók iránt. Olyanok is, akik a korábbi szabályok alapján nem voltak jogosultak.

Folyamatosan vizsgálja a meglévő családpolitikai intézkedéseket a kormány, s a megszerzett tapasztalatok alapján, ha kell, akkor hozzányúlunk ezekhez az intézkedésekhez, hogyha szükséges, akkor pedig új intézkedéseket vezetünk be

– felelte arra a kérdésünkre Koncz Zsófia, hogy elképzelhető-e a jogszabály-módosítás kiterjesztése az alkalmazottak körére.

Jelenleg a csok plusz esetén 2, a Babaváró esetén 3 évnyi biztosítotti jogviszonyt kell igazolnia a támogatást igénylő azon házaspárok legalább egyik tagjának, akiket nem érint az októberi módosítás.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) közös sajtótájékoztatóján Koncz Zsófia és Fűrész Tünde, a KINCS elnöke közösen mutatta be a Kopp Mária Intézet reprezentatív felmérését, amelyből kiderül: nagy társadalmi támogatottság van a kormány új családpolitikai intézkedései mögött. A családi adókedvezmény megduplázását, a bölcsődei költségtérítésre fordítható támogatás önkormányzati fenntartású intézményekre való kiterjesztését és a már említett hitelkonstrukciók – egyes körök számára – könnyített igénybevételét tematizálta a felmérés.

Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a KINCS közös sajtótájékoztatóján Budapesten, 2024. október 22-én. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

Fűrész Tünde ismertette, hogy

a válaszadók 86 százaléka egyetért a családi adókedvezmények összegének megduplázásával, 80 százalékuk helyesli a bölcsődei támogatást, 74 százalékuk ért egyet a speciális adózók könnyített családtámogatásokhoz való hozzáférésével.

Azt is láttuk, hogy akik 18 év alatti gyermeket nevelnek, ők azok, akik leginkább azt gondolják, hogy most már ideje emelni a családi adókedvezmény összegét. Tehát ők azok, akik leginkább egyetértenek ezzel, de akinek nincsen kiskorú gyermeke, tízből nyolcan ők is maximálisan támogatják ezt az új lehetőséget – emelte ki Fűrész Tünde, aki abban bízik, hogy az intézkedésnek demográfiai hatása is lesz.

Kifejtette, hogy

egy most egy gyermeket nevelő család számára havi 70 ezer forintot jelenthet az intézkedés, ha megszületik a kis testvér. A kétgyermekes családok számára pedig havi 158 ezer forint többletet, ha világra jön a harmadik gyermek.

Szavai szerint a családi adókedvezmény megduplázása több mint egymillió család számára jelent majd új lehetőséget.

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára és Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a KIM és a KINCS közös sajtótájékoztatóján Budapesten, 2024. október 22-én. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona

Koncz Zsófia államtitkár megemlítette, hogy a világ számos helyén példaként szolgálnak a magyarországi családtámogatási intézkedések, amelyek ismertté válásában a KINCS munkájának is fontos szerepe van.

Az USA-ban a republikánus alelnökjelölt a Babaváróhoz hasonló kedvezményes hitel bevezetéséről beszélt, de említhetnénk például Dél-Koreát is, ahol az elmúlt években a magyar gyedhez hasonló gondozási támogatást vezettek be – mondta az államtitkár.

Címlapkép: Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) közös sajtótájékoztatóján Budapesten, 2024. október 22-én. Fotó: Vasárnap.hu/Varga Ilona