A korai keresztények tiltás nélkül sem ettek húst nagyböjtben

Sok korai keresztény váltott növényi étrendre a nagyböjt ideje alatt még azt megelőzően, hogy az egyházi szabályozás megtörtént volna a kérdésben. Most, amikor egy pár napos böjtölés is nehezünkre esik, érdemes elgondolkodnunk rajta, mennyivel buzgóbbak voltak elődeink, hogy részt vállaljanak Krisztus szenvedésében.

Már azelőtt kialakult a böjti szokás, hogy hivatalosan is hústilalmat rendeltek volna el erre az időszakra – írja az Aleteia.org. Jelenleg a római katolikus egyház csak két napot határoz meg, amikor szigorú böjtöt kell tartani a katolikusoknak: hamvazószerdát és nagypénteket, valamint a pénteki napokon is illik tartózkodni a hústól a keresztény hagyomány szerint.

Ezek már az évszázadok során leegyszerűsödött szabályok, de régen a hústól való tartózkodást a nagyböjt teljes ideje alatt betartották. A hal mindig elfogadott alternatíva volt, de a kereszténység első néhány évszázadában volt, aki még erről az élelmiszercsoportról is lemondott.

A korai keresztények buzgósága azonban nem szabályokból, hanem belülről fakadhatott, hiszen még nem volt egységes böjti előírás, sokféle gyakorlat létezett a bűnbánati időszakban.

A helyi püspökök és papok feladata volt, hogy tanácsot adjanak a híveknek, erről szól a Katolikus Enciklopédia alábbi része:

„Szókratész történész így ír az V. századi gyakorlatról: » Vannak, akik mindenféle élőlénytől tartózkodnak, míg mások az összes élőlény közül csak halat esznek. Mások madarakat is esznek a hal mellett, mert a Teremtés könyve szerint azok is a vízből származnak; mások tartózkodnak a kemény héjú gyümölcsöktől és a tojásoktól.”

Tehát egyes korai keresztények vegetáriánusok voltak a nagyböjt alatt, míg mások megengedték maguknak a halat, de volt aki madarakat is evett.

Sok keresztény még a fenti szabályoknál is szigorúbban étkezett. Voltak, akik csak száraz kenyeret fogyasztottak, mások még azt sem, és volt olyan gyakorlat is, amiben hosszú órákig böjtöltek, majd ezt követően fogyasztottak „különféle ételeket”. Általánosságban elmondható, hogy sok keresztény „naponta csak egyszer étkezett, és azt is csak este, míg a hús és a korai századokban a bor is teljesen tiltott volt”. A konkrét egyházi törvények csak később születtek a böjtre és az önmegtartóztatásra vonatkozóan.

Ez azért is érdekes, mert azt mutatja, hogy a korai keresztények igen buzgón tartották a bűnbánatot Jézusért, azonosultak szenvedésével, és szívesen ajánlották fel áldozatként a megtapasztalt nélkülözést Istennek.

Nekünk viszonylag kevés szabály jutott nagyböjt 40 napjára, de érdemes magunkba nézni, esetleg lelki vezetőnkkel (szükség esetén orvossal) egyeztetve olyan felajánlást tenni, amely egészségkárosodás nélkül vállalható és elvezet minket Jézus szenvedésének mélyebb megértése felé.

Vezetőkép: Freepik.com