Az anya az első, elégedettsége jelzi, hogy jó úton haladunk – 110 éves a Magyar Védőnői Szolgálat

Aktuális
2025. november 11. Családháló

110 éves lett a Magyar Védőnői Szolgálat, amely a kezdetektől az értéket védi, ami a legdrágább: az életet, a családot, az egészséget. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az alapító dokumentumban megfogalmazott célok a mai napig aktuálisak és érvényesek: a nemzet számbeli gyarapodásának segítése, a testi-lelki egészség támogatása az anya és a csecsemő védelme kezdetektől fogva a hálózat missziója. Ám a tíz éve hungarikummá nyilvánított védőnői szolgálat ennél is több: mindig megújul és igazodik a kor igényeihez – ahogy azt Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is kiemelte az évforduló alkalmából rendezett konferencián.

Várandósgondozás felsőfokon címmel rendezett műhelykonferenciát a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) a Magyar Védőnői Szolgálat 110 éves évfordulóján. Amint azt Fűrész Tünde, az intézet elnöke köszöntő beszédében kiemelte, már az elnevezés sem véletlen, hiszen a várandósság magyarok szerint nem teher, hanem áldott állapot, a magzat életét pedig a fogantatástól kezdve tisztelet és védelem illeti meg.

Nekünk ez a természetes, és ez mutatkozik meg a kormány családtámogatási rendszerében is, ugyanis a támogatások egy része már a várandósság 12. hetétől elérhető – hívta fel rá a figyelmet Fűrész Tünde, hozzátéve hogy Washingtonban nagy tisztelet övezi a magyar támogatási rendszert. A KINCS elnöke szerint büszkék lehetünk arra, hogy Magyarországon ilyen széles körű a várandósok gondozása és támogatása. Kiemelte továbbá a védőnők jelentős szerepét abban, hogy a várandósság és a szülés “csodákkal teli időszaka” valóban ne teher, hanem áldott állapot legyen.

Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a védőnői hálózatról szólva elmondta: Magyarországon teljesen természetes, hogy jön a védőnő a kisbabához, a védőnő része a családok életének. A hálózat fejlődéséről is szólt beszédében: az elmúlt időszakban sikerült kiegyenlíteni a területi különbségeket, hiszen a védőnők már a vármegyei kórházak szakmai irányítása mellett dolgoznak. Arról is beszélt, hogy megújult a várandósgonozási kiskönyv, amely ma már az EgészégAblak alkalmazás segítségével számos előnnyel szolgál a kismamák számára. Kiemelte: a védőnők bekerültek a szakdolgozói bértábla alá, így magasabb bért kaphatnak a munkájukért.

Az államtitkár beszélt arról, hogy

hazánkban 2010 óta minden évben bővültek a családtámogatások.

“Ez nem pénzügyi kérdés, hanem értékvállalás” – hangsúlyozta. De minél több családtámogatás van Magyarországon, annál hangosabbak azok, akik ezt túl soknak tartják és támadják a rendszert, ezért meg kell védeni ezeket az intézkedéseket – fogalmazott Rétvári Bence.

Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára maga is édesanya, saját tapasztalatai alapján is beszélt arról, hogy milyen hatalmas segítség egy védőnő az édesanyának, aki a család részeként van jelen. Mint mondta, a magyar családtámogatási rendszer kiemelt része a védőnői hálózat, ami “óriási büszkeség a magyar nemzet számára”, és működésében megmutatkozik a magyarok családcentrikussága is, hiszen már megalakulása óta a családokat helyezi előtérbe.

Arról is szólt, hogy a magyar családpolitika 2010 óta egyedülálló: az anyagi helyzet javítása, az otthonteremtés és a munka-család egyensúly megteremtése mellett fontos eleme az is, hogy

a magyarok nyugodtan beszélhetnek a családi értékek jelentőségéről

– fejtette ki az államtitkár.

Ez ugyanis nem minden országra jellemző, és több helyen is példaként tekintenek a magyar családtámogatási rendszerre. Mint mondta, büszkék lehetünk rá például, hogy az Egyesült Államokban a babakötvény mintájára vezették be a “Trump-számlát”, ami az újszülötteket támogatja. Koncz Zsófia azt is hangoztatta, hogy a kormány jövőre a GDP 5 százalékát, mintegy 4800 milliárd forintot fordít a családok támogatására.

A rendezvényen felszólalt Dr. Surján Orsolya országos tisztifőorvos is, akinek szavai szerint szívügye a védőnői hálózat, és amelynek létjogosultságát mutatja, hogy az elmúlt 110 évben soha nem ingott meg, a magyarok mindig elismerték a szükségességét. Beszélt a védőnők szakmájának komplexitásáról is, hiszen a szakmai tudás, a frissülő információk mellett az empátia, a kapcsolati háló és a kommunikáció éppen olyan fontos része a munkájuknak.

Kiemelte, milyen fontos szerep jut a kórházi védőnőknek abban, hogy egy család később vállal-e újabb gyermeket, és arról is szólt, milyen nagy szerepe van a világszerte egyedülálló szülői kérdőíveknek a korai felismerésben.

Várfalvi Marianna a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke végezetül elmondta: a mai napig érvényesnek tartja az alapító dokumentumban megfogalmazott célokat: a nemzet számbeli gyarapodásának segítése, a testi-lelki egészség támogatása, az anya és a csecsemő védelme kezdetektől fogva a Magyar Védőnői Szolgálat missziója, amely 110 éve meghatározza a működését. Az anya nálunk mindig az első, elégedettsége jelzi, hogy jó úton haladunk – fogalmazott az elnök.

Kapcsolódó:

https://vasarnap.hu/2025/10/16/kincs-jo-lehetosegnek-tartjak-az-otthon-start-programot-a-magyarok/

Vezetőkép: Vasárnap.hu/Varga Ilona