Börtönbe került az apa, mert nőként kezelte a lányát

Nem tartotta tiszteletben a lány neme megváltoztatására vonatkozó döntését.

iskola
2021. március 22. Családháló

A férfi tinédzser lánya transzneműnek tartja magát, és egy ideje elvárja, hogy ne szólítsák meg és ne kezeljék nőként. Az apa – akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra a hatóságok – azonban nem fogadta el a gyermeke „szeszélyét”, és lányát a továbbiakban is „női személyként” kezelte. Miután a tinédzser döntését az anya is elfogadta, az „ügy” korábban a kanadai bíróság elé került.

A bíróság a Post Millennial közlése szerint megállapította, hogy a szülőknek egyértelműen eleget kell tenniük gyermekük követelésének, egyúttal megtiltották az apának, hogy lányának megszólításakor, megnevezésekor női névmásokat használjon. A lap felidézi: az apa „kifogásolja” gyermeke nemváltoztatásra vonatkozó orvosi eljárását, és többször tiltakozását is kifejezte annak érdekében, hogy megmentse lányát a visszafordíthatatlan orvosi beavatkozásoktól.

Azonban a kanadai jogrend és az anya lánya nemváltoztatását támogató hozzáállása felgyorsítja a gyerek „társadalmi és orvosi átalakulását” – írja a portál.

Az apa továbbra is ellenáll mindennek, és alávetette magát a rendőri intézkedésnek is – egy március 4-ei letartóztatás parancs alapján elfogták és börtönbe zárták, bíróság elé állítják. Akként nyilatkozott: „Milyen apa lennék, ha tíz év múlva meggondolná magát, és megkérdezné tőlem: Miért nem tettél semmit annak érdekében, hogy ezt megakadályozd?”

Az apa küzdelme – írja a Post Millennial az ügy részletes ismertetése után – folytatódik.