Csomagpontba zárt szeretet
„Ajándékozni öröm. Adni jobb, mint kapni. A karácsony a szeretet ünnepe”, stb. És valóban, sokan mutatják ki érzelmeiket ajándékkal ezen a különleges napon. De mi van akkor, ha csomagjaink elakadnak valahol egy nagy, névtelen csatornában mások megvásárolt kacatjaival együtt, és az ajándékhegy alól csupán egy fáradt és csalódott ember néz vissza ránk, aki eszköz nélkül már nem is képes szeretni?
Legkisebb lányomnak november végén van a születésnapja, a középsőnek december elején. Férjem is decemberi, november végi névnappal, unokatesó az ünnepek alatt született. Így nálunk a karácsonyi ajándékok kérdésköre már november végén előkerül. Igyekszünk ügyesen, okosan, beosztva ajándékozni, és nem ellőni minden ötletet előre, hiszen a családi szabály szerint fölösleges kacatot nem vásárolunk csak azért, hogy vegyünk valamit.
Ám ami idén történt, az mélyen elgondolkodtatott. Kislányomnak ugyanis nem ért ide az ajándéka annak ellenére, hogy jó időben megrendeltük és biztos ami biztos, az utcánk aljában lévő csomagpontba kértük. A jeles napon még se híre, se hamva nem volt a csomagnak, így kénytelen-kelletlen utolsó pillanatban rohanhattunk B terves ajándékot vásárolni, mert egy öt éves kisgyerek még nem érti, hogy majd holnap esetleg kap ajándékot…
Később kiderült, hogy nem csupán mi jártunk így. Testvéremék csomagja sem érkezett meg, és egy másikat is átirányítottak. A csomagpontok túltelítődtek, a feladott csomagok pedig veszett és őrült táncot jártak a piros csomagküldő szolgálat kocsijain. A megrendelők rohangáltak a legkülönbözőbb pillanatokban és helyszíneken felbukkanó futár után.
Sajnáljuk, de nem tudtuk kézbesíteni a csomagját, holnap ismét megpróbáljuk – jöttek az üzenetek egymás után. Végül másnap sem sikerült, és harmadnap sem érkezett meg az ajándék: “Sajnáljuk az okozott kellemetlenségeket, de sajnos nem tudtuk befolyásolni ezt a helyzetet. Mindent megteszünk a lehető leggyorsabb szállítás érdekében.”
Ekkor villant be, hogy bizony közeleg a Black Friday, a fogyasztói társadalom legnagyobb ünnepe a karácsony előtt. Hát így állunk: megteltek a csomagpontok, kollektíve túlrendeltük magunkat. Persze lehetne, hogy csak annyi csomag kiszállítását vállalják, amennyire kapacitásuk van, de akkor meg hol maradna a haszon, mi történne azokkal, akik nem tudtak rendelni?
Jómagam pontosan egy héttel a lányom születésnapja után, egy másik város átvevőpontjára irányítva vettem át végül az előre kifizetett csomagot. Eltettük karácsonyra, nem nagy ügy. És nem rendelünk többet, legalábbis nem azzal a csomagküldő szolgálattal.
De mi lesz a többiekkel? Mi lesz azokkal, akik még nem tudják, hogy túl sok, hogy már nem fér be, hogy így baj lesz? Hogy a karácsonyt, Istent, a szeretetünket és mindent a világon kiszorít a fogyasztás, a világunkat felölelő majd elsüllyesztő rendelési hullám? Az ajándékcunami?
A drágábbnál drágább ajándékok mögött pedig ott rejtőzik a kétely: megcsináltam, kipréseltem magamból, kigazdálkodtam, letudtam. De mit éreztem közben? Tényleg jó szívvel érkezem meg az ünnep pillanataiba, nem csupán beesek a fa alá? Valahol érthető, ha nem szeretnénk kimaradni az ajándékozásból, hiszen így tettek a Három Királyok is egykor… De a karácsonyunk nem a Grincs miatt van veszélyben… Jézus érkezik le hozzánk a földre, Isten fia. A Megváltónk, aki kétezer évvel ezelőtt értünk élt és szenvedett. Látjuk még ezt az ajándékhegyeink alól kikukkantva?
Hamarosan Advent, legyünk óvatosak! Nehogy a végén ott álljunk a fa alatt, kiüresedve, Isten nélkül, mert a szeretetünk az ajándékainkkal együtt ott rostokol valahol magányosan, egy csomagpontba zárva karácsony estéjén!
Raj-Czefernek Léna
Vezetőkép: Freepik.com
