Egyszülős központot látogatott meg a magyar és a szlovén köztársasági elnök

A pesti Egyszülős Központban vendégeskedett Novák Katalin köztársasági elnök és Natasa Pirc Musar szlovén államfő.

iskola
2023. április 20. Családháló

A központot Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője mutatta be a látogatóknak. Mint elmondta, a pesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt meg, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő.

Az elmúlt majdnem öt évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el.

Hozzátette, hogy a második Egyszülős Központ 2022 márciusában nyílt meg Budán, emellett emellett 8 vidéki és 8 határon túli helyszínen is működnek egyszülős klubok.

Magyarországon több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma pedig körülbelül 300 ezer – mondta el Nagy Anna.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközileg is úttörő kezdeményezésnek számít. A központ azzal a céllal jött létre, hogy egyenlő esélyt teremtsen a több mint félmillió egyszülős gyereknek, és támogató közegként segítse az egyszülős családok mindennapjait. A központ szolgáltatásai között gyermekprogramok, nyári táborok, szülőknek szóló beszélgetéssorozat is szerepel.

A hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Natasa Pirc Musar és Novák Katalin szerda délelőtti megbeszélésüket követően sajtótájékoztatót tartottak. Ezen Novák Katalin Magyarországot családbarát országként jellemezve kiemelte, hogy támogatni kell az egyszülős családokat.

(MTI)

A címlapképen Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Natasa Pirc Musar szlovén államfő, Novák Katalin köztársasági elnök és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője látható a pesti Egyszülős Központban 2023. április 19-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán