El kell engednünk a “tökéletest” – egy ünnep is lehet “csak” jó!

Mit várok az ünneptől? Mit várok el a többiektől? És saját magamtól? Miért éppen a tökéletes hajszolása teszi az ünnepet tökéletlenné? Létezik "elég jó" ünnep?

ünnep
2019. december 20. Czefernek Léna

Fotó: Pixabay

Karácsony a szeretet ünnepe, ám az odáig vezető út majdnem mindenki számára rögös. Nem véletlenül vannak az adventi készületnek a katolikus hagyományban olyan elemei, amelyek a lelki ráhangolódásban segítenek: hajnali roráte mise, böjt, gyónás. De ha ezektől elvonatkoztatunk, akkor is azt látjuk, hogy az év végi hajrá után nagyon nehéz “megérkezni” az ünnepbe: az év végén felhalmozódott feladatok akkora nyomással nehezednek ránk, amit nehéz egy három napos ünnep alatt feloldani. Pigler Anna és Robogány Veronika mentálhigiénés szakemberekkel, az Élettükör Mentálhigiénés Műhely alapítóival arról beszélgettünk, mit várunk az ünnepektől és hogyan érdemes “belassítani”.

Családháló: Az év végén felhalmozódott feladatok nyomása után nehéz egy három napos ünnep alatt feloldódni. Hogyan tudjuk tudatosan behúzni a kéziféket már az ünnepek előtt?

Pigler Anna: Ha az ünneptől azt várjuk, hogy feloldjon bennünket az elmúlt időszak nyomása alól, már eleve feszültséget okozhat bennünk, ha mindez nem történik meg. Ördögi kör válik belőle. Az ünneplés célja – kapcsolódjon az születésnaphoz, karácsonyhoz vagy egy érettségihez –   az, hogy örüljünk, megálljunk és felöltöztessük lelkünket arra a különleges eseményre.

A kérdésben használt “tudatos” szón van a hangsúly. Megengedem-e magamnak azt, hogy behúzzam a kéziféket? Mi az, ami miatt a gázra taposva száguldok ugyanúgy? Valóban megköveteli a munkahelyem vagy az életvitelem ezt a tempót, vagy inkább menekülök valami elől? Mi az a külső-belső parancs, ami miatt nem tudok leállni?

A ráhangolódás is egy tudatos döntés,

amelyet lehet, hogy egy határidős feladat vagy egy azonnal megoldandó helyzet felülírhat vagy újraprogramozhat, de fontos, hogy a döntés megszületett:

nem rohanok, lelassulok,

ez van a fókuszomban, erre figyelek. Nem mindig a cél elérése a legfontosabb, hanem az odavezető út is.

CSH: A karácsonyi elcsendesülés, befelé fordulás sokszor szinte lehetetlennek tűnik, ám mégis ez adja meg az ünnep esszenciáját. Milyen lelki ráhangolódási eszközöket tudnátok ajánlani?

Robogány Veronika: Mindenkinek vannak kisebb-nagyobb rituáléi, még akkor is, ha ezek nem tudatosan alakultak ki.  A rituálékat azért építjük be az életünkbe, hogy keretet adjanak, igazodási pontokat, vagy akár rendszert az állandó változásba, ezért sokak számára a

biztonságot jelentik.

Az ünnepre készülvén lelki ráhangolódásként tudatosan is beépíthetünk az életünkbe ilyen rituálékat. Ezeknek nem kell bonyolult dolgoknak lenniük: gyertyagyújtás a reggelihez vagy a vacsorához, közös hétvégi vagy esti séta,vagy a gyerekek lefektetése után egy pohár bor melletti beszélgetés. Ezek az új szokások aztán beépülhetnek az életünkbe, meg is őrizhetjük őket a hétköznapokra, és ezzel is

segítjük magunkat, hogy lelassítsunk, egymásra figyeljünk.

CSH: Mi lehet az oka annak, hogy ekkora feszültséget okoz a készülődés, hiszen a Húsvét, egy születésnap, de még egy hosszabb utazásra való felkészülésre sem mindig érkezünk akkora elvárásokkal, mint a karácsonyfa alá?

P. A.: A feszültség legtöbbször a saját és egymás iránt támasztott

elvárásokból fakad.

Mit várok az ünneptől? Mit várok el a többiektől? És főleg saját magamtól?

Sokakat befolyásol az óriásplakátokról, reklámokból, közösségi médiából ránk mosolygó csodaszép család a gyönyörűen megterített asztal mellől, a szabályos alakú karácsonyfa alatt, a folt- és piszokmentes lakásban. A valóságban az ünnep azonban

nem egészen így működik:

igenis megelőzik viták a karácsonyfa mérete, befaragása, feldíszítése kapcsán, a menü sem mindig úgy sikerül, ahogyan elterveztük, és takarítással sem biztos, hogy sikerült végezni. És ez csak az ünnep tárgyi része, az emberi kapcsolatok “tökéletlenségéről” még nem is beszéltünk.

Minél nagyobb a távolság a valóság és az általam kreált, elvárt kép között, annál nagyobb a feszültség.

A legfontosabb tehát annak az irreális elvárásnak az elengedése, hogy ebben a pár napban mindennek tökéletesnek kell látszódnia és működnie.

CSH: Miért lett a szeretet mércéje az ajándék? A tökéletes ünnepi menü? Mi húzódik ezek mögött az elvárások mögött, és érdemes-e szembe menni azokkal a belülről fakadó késztetésekkel, amelyek a háziasszonyokat a konyhába, a férfiakat pedig a karácsonyfatalpakhoz szegezik?

R. V: Attól függ, kinek mitől lesz ünnep az ünnep? A minden évben megsütött mézeskalács illatától? A közös fadíszítéstől? A templomi betlehemes játéktól? Vagy az azt megelőző várakozástól, ráhangolódástól?

Próbáljunk meg arra helyezni a hangsúlyt, amit valóban fontosnak tartunk az ünneppel kapcsolatban!

Nem az a kérdés, érdemes-e szembemenni a belülről fakadó késztetésekkel, hanem hogy miből fakadnak ezek a késztetések: vajon ezektől érzem magamat önazonosnak, vagy egy általam – vagy éppen mások által előírt szerepnek akarok megfelelni.

CSH: Nem tudjuk elengedni az illúziót, hogy az ünnepnek tökéletesnek kell lennie?

P. A.: Pedig érdemes, hogy hosszútávon megbarátkozzunk azzal, hogy

egy ünnep is lehet “csak” jó

és nem tökéletes!

CSH: Nézzünk egy másik szempontot: akivel nem kiegyensúlyozott a viszonyom egész évben, azzal feltételezhetően karácsonykor sem lesz könnyű. Vagy éppen ez jelenthet esélyt arra, hogy emberi kapcsolatainkat újraértékeljük, hibáinkat helyrehozzuk?

R. V:

Az ünnepek mindig rejtenek feszültséget az elvárások és az összezártság miatt. Ilyenkor a sérelmek és a hiányok is sokkal jobban felnagyítódnak, kiélesednek, intenzívebbé válnak. Megtapasztaljuk azt, hogy a külső csillogás nem hozza magával kötelezően a  belső harmóniát, vagy a kapcsolatok rendeződését.

P.A. : Persze olyanra is van példa, hogy az ünnepi hangulat segíti egy viszony újrarendezését. Ilyenkor könnyebben meghalljuk a másikat, vagy az ünnepi hangulattól nagyvonalúbbá tudunk válni a vélt vagy valós sérelmek felett.

CSH: Az év vége valahol az összegzéséről is szól mindannak, amit az elmúlt évben tettünk, vagy éppenséggel elmulasztottunk. Kell-e és ha igen, hogyan tudunk produktívan szembenézni mindazzal, ami történt és amin a jövő évben változtatni szeretnénk?

R.V: Visszatekintve az előző évre

érdemes összegyűjteni az erőforrásokat:

ezeket a sikerek felidézésével és újraélésével lehet megtalálni. Emellett pedig a kudarcokból levonhatjuk a tanulságokat is, majd mindezekből merítve előre nézve a következő évre figyeljünk. Általánosságban talán az a fontos, hogy a jót ne feledjük és táplálkozzunk belőle, sőt tudatosítsuk, mire vagyunk képesek, és alázattal tanuljunk az olyan helyzetekből, döntésekből, konfliktusokból, melyek nem azt az eredményt hozták, amit reméltünk.

Az új év pedig új lehetőség,

hogy előre tekintsünk és új célok mentén tervezzünk.