Életmentő óvodások? Készítsük fel gyermekünket a „NA SZIA MENTŐ!” programmal (VIDEÓ)

Aktuális
10 órája Családháló

Gyermekbarát prevenciós programot dolgozott ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), amelyet az óvodákba is eljuttatnak. A „NA SZIA MENTŐ!” program azt tanítja a gyermekeknek, hogy soha nem vagyunk egyedül, és a segítség mindig megérkezik.

A „Na szia, mentő!” mondat 2025 nyarán egy négyéves kisfiú szájából hangzott el először: egy olyan helyzetben, amikor valódi segítségre volt szükség. Amikor nem tudta felébreszteni rosszul lett édesanyját, a talpraesett gyermek felismerte a bajt, és segítséget hívott. Ez az egyszerű, őszinte megszólítás lett egy új, gyermekbarát prevenciós program alapja az Országos Mentőszolgálatnál.

Az OMSZ szerint a történet erős emlékeztető minden szülőnek: fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, mit tegyenek vészhelyzetben, akár már egészen kicsi korban is. Éppen ezért dolgozták ki az új programot, amelyet az óvodáknak is eljuttatnak.

Mit jelent a „NA SZIA MENTŐ!” program?

Az Országos Mentőszolgálat által indított „NA SZIA MENTŐ!” program egy gyermekbarát, prevenciós kezdeményezés, amelynek célja, hogy a segítségkérés természetessé váljon, oldódjanak a mentőkkel kapcsolatos félelmek, a gyermekek ne maradjanak magukra egy ijesztő helyzetben, és mindenki számára világos legyen a szerepek rendje: a felnőttek segítenek, a gyerekek szólnak, a mentők életet mentenek.

Miért fontos erről a gyerekekkel beszélni?

A gyerekek érzékelik, ha baj van, de nem feladatuk megoldani a helyzetet. A „NA SZIA MENTŐ!” program azt a pszichésen biztonságos mintát erősíti meg, hogy: észrevenni szabad, szólni jó, dönteni és cselekedni viszont a felnőttek dolga.

Ez nemcsak a gyermekek biztonságát, hanem az ellátás gyorsaságát és hatékonyságát is szolgálja az OMSZ szerint.

Hogyan szól a gyerekekhez?

Egyszerűen. Nyugodtan. Gyermeknyelven. A „NA SZIA MENTŐ!” program tudatosan kerüli a félelemkeltést, a drámai ábrázolást és a felelősség áthárítását. A mentők barátságos, megnyugtató szerepben jelennek meg, a felnőtt mindig jelen van, a gyermek pedig nincs egyedül – sem a történetben, sem a feldolgozás során.

A program minden eleme ugyanazt az elvet követi: a mentő a barátod, a felnőtt jelen van a probléma megoldásában, a gyerek nincs egyedül.

Kinek szól?

A program óvodáskorú gyermekeknek (4–6 éves korban) valamint szülőknek és családoknak is szól – közös feldolgozásra, de óvodapedagógusoknak is ajánlják csoportos nevelési helyzetekhez. Valamint mindenkinek, aki a bizalmon alapuló segítségkérést tartja fontosnak – írja a tájékoztatóban az OMSZ.

A „NA SZIA MENTŐ!” program első elemeként egy 10 oldalas, A/4-es színezőfüzet készült, amely óvodákban és családokban is használható, oldalról oldalra, finoman vezeti végig a gyerekeket a segítségkérés folyamatán, minden oldalon egyetlen, világos üzenetet közvetít. A színezőfüzet nem önálló tananyag, hanem beszélgetésindító eszköz, amely felnőtt jelenlétében fejti ki valódi hatását.

A színezőfüzetet erre a linkre kattintva tudjuk letölteni, ahol a programról bővebben is olvashatunk, valamint az alábbi videón is tájékozódhatunk:

Vezetőkép forrása: OMSZ