Ezért esnek kútba rendszerint az újévi fogadalmak

Újévkor mindenki lelkes, és tudattalanul még azok is szeretnének tiszta lappal kezdeni, akik nem tesznek hangosan kimondott fogadalmakat. Az edzőtermek megtelnek friss, lelkes életmódváltókkal, és a zöldséges pultról is hamarabb fogynak el a saláták január elején. Talán az sem véletlen, hogy egyes áruházláncok ilyenkor kínálják szezonális termékként a sportoláshoz szükséges eszközöket. Miért lankad akkor pár nap, esetleg hét után ez a lelkesedés? Ezt fejtették meg most agykutatók.

A legtöbb újévi fogadalom már napokon belül meginog. Január végére pedig a legtöbb csendben eltűnik. De mindez nem azért történik, mert lusták vagy gyengék lennénk. A pszichológia és az idegtudomány sokkal megértőbb velünk, mint mi önmagunkkal:

Amikor ugyanis hirtelen úgy döntünk, megváltoztatjuk a szokásainkat – legyen szó akár étkezésről, testmozgásról vagy egyéb területéről az életünknek –, agyunk nem az „önfejlesztés” szót hallja meg.

Az agyunk veszélyként érzékeli, ha hirtelen megpróbáljuk megváltoztatni eddigi szokásainkat.

Az idegtudósok szerint ugyanis az agy elsődleges feladata a biztonság és a stabilitás megőrzése. Az új rutinok energiát, figyelmet igényelnek és bizonytalanságot okoznak, amelyek aktiválják azokat a területeket, amelyek a stresszre reagálnak. A Stanford és az UCLA  kutatói kimutatták, hogy amikor az emberek egyszerre nagy életmódbeli változtatások mellett döntenek, a kortizol (stresszhormon) szintje megemelkedik, így a motiváció csökken, és az agy a megszokott viselkedés felé tereli az embert.

Ezért érezhetjük magunkat kimerültnek és elkeseredettnek már pár nap elteltével, amikor egy újévi fogadalmat próbálunk betartani. Tehát

nem az a gond, hogy nincs akaraterőnk, egészen egyszerűen az idegrendszerünk próbálja helyreállítani a felborult egyensúlyt.

Van egy másik aspektusa is annak miért vallanak sokan kudarcot az újévi fogadalmakkal, mégpedig pszichológiai eredetű. Mindannyian azt várjuk el magunktól, hogy hibátlanul teljesítsük a magunkra szabott feladatot. Egyes viselkedéskutatók ennek még külön nevet is adtak (ez a „what the hell?” azaz  „Mi a fene?” – effektus): amikor egyetlen apró hiba miatt valaki azt érzi, kudarcot vallott, ezért teljesen feladja a célt.

Kihagyunk egy edzést, megeszünk egy desszertet, vagy kihagyunk egy imát, és hirtelen értelmetlennek érezzünk a folytatást.

Sajnos ez a fajta gondolkodásmód nem segíti a fejlődést, csak bűntudatot és szégyent okoz, ráadásul ez a fajta szégyen sokkal gyorsabban leállítja a motivációt, mint ahogy bármilyen nehézség tette volna.

Mit tehetünk?

Egyetlen bukás még nem jelent kudarcot, sokkal inkább akkor veszünk el, ha nem kezdjük újra és újra.

Sok fogadalom azért nem sikerül, mert csak arra összpontosít, hogy mit teszünk, nem a majdani végeredményt helyezzük előtérbe. Kutatók szerint tartós változás akkor következik be, ha a viselkedés az identitáshoz kötődik. Ha olyannak látom magam, aki szeret imádkozni, törődik a testével, sokkal nagyobb valószínűséggel maradok következetes, mint ha egyszerűen csak szabályokat követnék.

A hitben mindig megtaláljuk ezt: nem a saját erőnkből kerülünk közelebb Istenhez, hiszen ő már előbb szeretett minket, mint hogy mi tudtunk volna a létezéséről. A növekedés ebből az igazságból fakad.

A szokások kialakulásával kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy az apró, ismételhető cselekedetek azok, amelyek megmaradnak. Nem a hősies motivációs kitörések, hanem a következetesség számít: egy apró ima, egy egészséges döntés, mint a mustármag esetében.

Isten gyönyörködik bennünk, és amikor kudarcot vallunk – ami mindenkivel előfordul –, nem szégyenkezik miattunk, hanem segít újra kezdeni.

Mert az erő nem a tökéletességben van, hanem abban, ha újra és újra visszatérünk ahhoz, amit elhatároztunk.

Vezetőkép: Freepik.com