Felzárkóztatás és integráció a foci nyelvén

A legszegényebb településeken élő gyermekekből szervez labdarúgócsapatokat a Máltai Szeretetszolgálat.

iskola
2022. április 07. Családháló

A felzárkózó településeken dolgozó edzők munkája nem a bemelegítéssel kezdődik, hanem a gyerekek megismerésével, így neki kell észre venni, ha valakinek nincs rendes ruhája, ha kibukás fenyegeti, ha gondjai vannak otthon. Épp emiatt vált e falvakban a felzárkóztatás és az integráció eszközévé a labdarúgás, amely közösséget kovácsol, sikerélményt és célokat ad, rendszert visz a hétköznapokba. A csapat itt több, mint hasonló korú gyerekek egy csoportja, az edző pedig nemcsak a pályán illetékes – meséli a programról Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője, hozzátéve, hogy sok helyen edzés előtt azt is megkérdezik a gyerekekről, készen van-e a házi feladata. Az egyik fontos eredmény, hogy a programban részt vevő gyerekek tanulmányi átlaga javulni kezd, az edzések és a konzekvensen betartatott szabályok révén változik az életük.

A felzárkózó településeken élő gyermekek és a tizenéves fiatalok jövőképe ingerszegény környezetben formálódik, sem a céljaik, sem a lehetőségeik nem mérhetőek az ország más településein élő kortársaikéhoz. Az általános iskolát elhagyó korosztály családi és társas kapcsolatai sokszor beszűkülnek, leromlanak. A folyamat megállításának és visszafordításának első lépése a közösségek kialakítása, a sikerélmények átélése, a kitűzött célok elérése.

A kistelepüléseken élők számára a sport ezért nem csupán hobbi vagy kikapcsolódás – hanem több annál: esélyteremtés – hívja fel rá a figyelmet Romhányi Tamás.

Az integrációs és a felzárkózást segítő folyamatok az edzések és mérkőzések közben zajlanak, magától értetődőn épülnek be a gyerekek mindennapjaiba.

Ez egy lehetőség a fejlődésre, az utazásra, az ismerkedésre, a tanulásra. Aki megtanul csapatban gondolkodni, aki képes lesz felelősséget vállalni a tetteiért, aki megérti a játék taktikáját és be tudja tartani a közösség szabályait, az később a kollégiumban, a középiskolában, majd a munkahelyén is hasznosítani fogja ezeket a tapasztalatokat. A sportoló gyerekek megtanulnak küzdeni céljaikért, nem adják fel már az első akadálynál, és rájönnek, hogy a siker ára a befektetett munka.

A mérkőzésen pedig már nem számít, hogy a másiknak milyen a cipője, hány testvérrel osztozik egy ágyon, van-e fürdőszoba az otthonában. 

A szervezők áprilisban két labdarúgótornát rendeznek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Felzárkózó települések programjában részt vevő észak- és közép-magyarországi falvak csapatainak: április 9-én Ózdon 10 és 15 óra között a Marosi István Városi Sportcsarnokban, míg április 22-én 9 és 14 óra között Kunhegyesen, a Városi Sportcsarnokban mérhetik össze tudásukat a 12–14 éves korosztály tagjai. A versenyek a kistelepüléseken korábban indított sportprogramokhoz kapcsolódnak. 

A telepeken élő gyerekeknek hamarabb és több kudarcélménnyel kell szembenézniük, mint kortársaiknak. Sokkal kisebb szeletét ismerik a világnak, kevesebb élmény, impulzus éri őket a mindennapokban, így a szembejövő akadályokkal is nehezebben birkóznak meg.

A sport azonban kitágítja körülöttük a világot, új esélyeket ad számukra, amivel nemcsak a tehetséges gyermekek élhetnek

– foglalta össze a program egyik fontos célját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője.

A Magyar Labdarúgó-szövetség közreműködésével eddig 30 hátrányos helyzetű településen adtak át modern, 22×40 méteres, világítással rendelkező multifunkcionális rekortán sportpályát. Mindemellett a sportprogramok elkötelezett támogatója a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács is, amely prevenciós eszközként alkalmazza a program által nyújtott foglalkozásokat.

Az áprilisi meghívásos tornákon a csapatok és a gyerekek többnyire az adott régióban lévő felzárkózó településekről érkeznek. Mivel a tornák célja a labdarúgás népszerűsítésén, az amatőr játékosok sportolásának elősegítésén túl a fair play elv érvényre juttatása, valamint az integráció elősegítése, ezért az adott régió néhány professzionális utánpótláscsapata is meghívást kap a tornákra – ők olyan településekről érkeznek, amelyek nem számítanak felzárkózó településnek. A szervezők tervei között szerepel továbbá, hogy a tornák eredményhirdetésére egy-egy, a gyerekek által ismert, a régióhoz helyszínt biztosító városhoz kötődő sportolót is meghívnak majd.

Címlapkép: Magyar Máltai Szeretetszolgálat