Garantált a siker ezzel a gyorsan elkészíthető vendégváróval

A kókuszt és a habcsókot mindenki szereti, a kettő összeházasításával pedig lehetetlen hibázni.

iskola
2023. április 18. Családháló

Viszonylag gyakran kerül nálunk ez a sütemény az asztalra, amely vendégvárónak, maradékmentőnek, de iskolai ünnepségek sztárjának is kiválóan megfelel. Szinte lehetetlen vele hibázni, ráadásul sütéssel együtt sem több az elkészítése fél óránál. Az eredmény pedig egy glutén,-és tejmentes álom…

Ennek a süteménynek az eredeti receptje reszelt csokoládéval és mandulával készült. Úgy is nagyon finom volt, ám egyszer nem volt otthon elég mandula, ezért némi gondolkodás után más alternatíva után néztem. Az eredmény olyannyira jól sikerült, és annyira elnyerte a család tetszését, hogy azóta külön receptként szerepel az ünnepi asztalon. 

Szinte minden alkalommal elkészítjük, amikor nagyobb mennyiségű (felesleges) tojásfehérje keletkezik egy-egy főzés alkalmával. Vendégségben sem lehet vele szégyent aratni és a finnyás kisiskolások között is minden alkalommal elfogy, amikor az iskolába ezt viszünk ropogtatnivalónak.

Az eredeti recept szemérmetlenül sok cukrot tartalmazott, ezt némiképpen lecsökkentettem, de még így is van benne jócskán, úgyhogy cukormentesnek éppen nem nevezhető. De mivel sem tejet, sem glutént nem tartalmaz, így az ezekre az allergénekre érzékeny vendégeinknek is tudunk vele kedveskedni anélkül, hogy az étel minőségének rovására menne.

Hozzávalók:

3 tojás fehérje

15 dkg porcukor

1 cs vaníliás cukor

Annyi kókuszreszelék, amennyit felvesz (kb. 15-20 dkg)

Elkészítése: 

A sütőt melegítsük elő 150 fokra, és egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.

Ezt követően verjük a tojásfehérjét elektromos habverővel addig, amíg a tojásfehérje annyira kemény lesz, hogy a lábost akkár fejjel lefelé is fordíthatjuk, nem csurog ki belőle. Ezt követően nagyon óvatosan, kis adagonként keverjük össze a cukrokkal, majd forgassuk bele a kókuszreszeléket. Itt bátran improvizálhatunk a mennyiséget illetően: ha kevesebb, az sem baj, ha több, akkor tartalmasabb lesz a süteményünk. Arra viszont számíthatunk, hogy keverni és formázni is annál nehezebb, minél több a kókuszreszelék benne. Hogy mennyi kókuszreszeléket vesz fel, függ a tojások nagyságától is.

Nekem a legutóbbi adag éppen olyan lett, hogy kézzel tudtam golyócskákat formázni belőle, így azokat kissé lelapítva tettem a tepsire. Ha kvesebb kókusszal dolgozunk, habzsákot is használhatunk a formázáshoz. Óvatosan süssük, és figyeljük a habcsókot, mert könnyen megég: nálam 150 fokos sütőben 15 perc alatt szépen felemelkedtek és megsültek, de ez sütőnként változó lehet. A kész sütemény melegen belül még kicsit ragacsos, de ha kihűlt, akkor teljesen habcsók állagú lesz. Kérdés, mi marad belőle addigra…

Jó étvágyat hozzá!

Raj-Czefernek Léna