Generációkon át öröklődő sebekről szól Selmeczi Bea új drámája

A székesfehérvári Vörösmarty Színház október 29-én mutatja be a Kék égbolt című új kamaradarabot a Pelikán Fészekben. Az érzékeny és megrendítő történet párkapcsolati erőszakról, generációkon át öröklődő traumákról és az ezekből való gyógyulásról szól. A szerzővel, Selmeczi Beával készült interjút szemléztük.

– Hogyan született meg a Kék égbolt története?

– Valójában egy régi ötletből. Évekkel ezelőtt egy színművész barátnőmnek írtam egy monodrámát az egyetemre egy cseh kisregény alapötletéből, de végül enélkül is megkapták a diplomájukat, és a darab a fiókban maradt. Aztán a Jewish Plays Project hirdetett egy nemzetközi zsidó pályázatot, amire beadtam ezt a munkát. Húszan kerültünk a második fordulóba 350 pályázóból, és utána kaptam egy hosszú levelet, hogy érdemes lenne továbbgondolnom, hogy mit mond ma nekünk a Holokauszt – vagyis kortársiasítsam a témát. Félreraktam a darabot, hogy majd egyszer, amikor lesz időm és alkalmam, továbbfejlesztem. Aztán tavaly eljött az alkalom. Dobri Dani felkért, hogy írjak konferansz-szöveget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Holokauszt megemlékezéséhez, konferansziénak pedig Váradi Eszter Sárát hívta. A próbák alatt Sára megemlítette, hogy nagyon szívesen játszana valami mély, igazi női történetet ebben a témakörben. Ekkor jutott eszembe újra az anyag – úgy éreztem, eljött az ideje, hogy átdolgozzam, új tartalommal töltsem meg.

– Mi volt a legfontosabb változás az eredetihez képest?

– Az, hogy kortárs történetté vált. A darab két nő, egy nagymama és unokája kapcsolatán keresztül mesél a családi örökségről, a hallgatásról, a kimondatlan sebekről. A Holokauszt-téma már csak egy forrás, amelyen keresztül az unoka szembesül a múlt eseményeivel, és rájön, hogy ő maga is ugyanazokat a mintákat hordozza. A Kék égbolt számomra arról szól, hogy a bántalmazás sokszor nem a jelenben kezdődik, hanem generációkon át öröklődik – és hogy van lehetőség ezt felismerni és megkeresni az utat a feldolgozáshoz.

– A darab a párkapcsolati erőszakról is beszél. Ez tudatos döntés volt?

– Igen, nagyon is. A bántalmazásról hajlamosak vagyunk csak a fizikai erőszak szintjén gondolkodni, pedig a lelki, verbális vagy pszichés abúzus legalább ilyen súlyos. Sok nő és férfi él úgy, hogy észre sem veszi: amit átél, az bántalmazás. Ha ez az előadás akár egyetlen nézőnek is segít felismerni ezt, már elérte a célját.

Próba közben az előadás szereplői: Váradi Eszter Sára (hátul) és Fehér Diána Aida (elöl). Forrás: Facebook/Vörösmarty Színház, fotó: Burkus Dávid Egon

A teljes interjú a székesfehérvári Vörösmarty Színház oldalán olvasható.

Vezetőkép: Selmeczi Bea, a Vörösmarty Színház dramaturgja. Forrás: vorosmartyszinhaz.hu