Hogyan lehet csökkenteni a trombózis esélyét terhesség során

Terhesség során ötször, gyermekágyban pedig akár 12-szer nagyobb valószínűséggel keletkeznek veszélyes vérrögök.

iskola
2023. május 10. Családháló

A mélyvénás trombózis kialakulásának esélye terhesség során és szülés után lényegesen magasabb, mint nem terhes állapotban. Éppen ezért azoknak, akik trombózis szempontjából a veszélyeztetett csoportba tartoznak, érdemes preventív intézkedéseket tenniük – de még azoknak is, akiknek nincs magasabb rizikójuk a fokozott vérrögképződésre. Hogy mi mindenre fontos a megelőzés érdekében figyelni, azt dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa osztotta meg.

Ezért nagyobb a trombózis rizikója terhesség alatt

Terhesség során ötször, gyermekágyban pedig akár 12-szer nagyobb valószínűséggel keletkeznek veszélyes vérrögök, mint babavárás és szülés nélkül. Ennek oka, hogy a várandósság során olyan változások mennek végbe, melyek felkészítik a testet a szülésre. Ennek azonban ára van, többek között az, hogy megnő a trombózis esélye. A vér alvadása ugyanis ekkor fokozódik, hogy a baba világrahozatala során kevesebb vért veszítsen az anya. Ráadásul ahogy nő a baba, úgy nyomást gyakorol a medence körüli erekre, ami csökkenti a medence, illetve a lábak vérellátását.

Mit lehet tenni a trombózis megelőzése érdekében?

Akár van, akár nincs eleve magasabb rizikója a trombózisra (magas rizikónak számít pl. az, ha volt már trombózisa, trombofíliás, súlyos visszértágulatai vannak, cukorbeteg), terhesség során érdemes néhány óvintézkedést betartani, hogy megelőzze a vérrögképződést:

Mozogjunk

Az egyik legjobb prevenciós módszer, ami számos pozitív hatással bír (mind testi, mind pszichés szinten). Mozgás során ugyanis felpezsdül a vérkeringés, így kevesebb esélye lesz a vérnek megalvadni. Ráadásul, ha rendszeresen sportol valamit, akkor a testsúlya is az optimális tartományban marad, ami szintén fontos a trombózis megelőzése érdekében. Ha nem élt aktív életet és hanyagolta a terhesség előtt a mozgást, akkor is sétáljon, tornásszon, járjon kismama jógára!

Hidratáljunk

A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása babavárás nélkül is igen fontos, hiszen dehidratált állapotban a vér könnyebben “besűrűsödik”, ami meleg ágya a vérrögöknek. Ha terhes, erre még nagyobb szüksége van, nem csak Önnek, de a babájának is! Sőt, a szülés után a tejtermelődéshez, a szoptatáshoz is elengedhetetlen a kellő mennyiségű folyadék bevitel.

Ne dohányozzunk

Terhesség és szoptatás során eleve nem ajánlott dohányozni, ám ennek ellenére sokan vannak, akik pár szálat mégis elszívnak naponta, pedig mind a babánál, mind a méhlepényben nagy károkat okozhat. Emellett a trombózis esélyét is megnöveli, mivel fokozza az érfalak sérülésének esélyét, valamint megnő a fibrinogén szintje, mely fokozza a véralvadást.

Viseljünk kompressziós harisnyát

A kompressziós harisnya viselése igen hatékony a trombózis megelőzése céljából, ráadásul a visszeres panaszokon is segít. Csökkenti az ödémát a lábszárban, fokozza a keringést a mélyen fekvő vénákban is, így megszünteti ott a vér pangását. Érdemes tudni, hogy ezen harisnyáknak több kompressziós fokozatuk van: terhesség és súlyosabb visszeresség esetén leggyakrabban a 2-es fokozatot javasolják.

LMWH injekció

Vannak esetek, amikor a trombózis rizikója akkora, hogy az orvos LMWH injekciót javasol, melyet általában a szülés után 6 hétig alkalmazni kell. Erre leggyakrabban akkor van szükség, ha súlyosabb trombofíliával küzd, ha már volt korábban mélyvénás trombózisa/tüdőembóliája, illetve, ha több olyan rizikótényező van, amely megnöveli a trombózis fellépésének esélyét- mondja dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis-és Hematológiai Központ hematológusa. Az LMWH (alacsony molekulatömegű heparin) injekció nem károsítja a magzatot, így bátran alkalmazható a terhesség alatt is- természetesen kizárólag orvosi javallatra, aki meghatározza a szükséges dózist, az alkalmazás kezdetét és végét.

Forrás: Trombózis-és Hematológiai Központ

A címlapkép forrása: Pixabay.com