Így válhat a futás az ima eszközévé
A futást mindig úgy emlegetik, mint az egyik legkiválóbb, egész testet megmozgató edzést, ami bárhol és bármikor könnyen elérhető, s ez kétség kívül igaz. Ám az sem elhanyagolható tény, hogy az emberi elmére és a lélekre is igen kedvezően hat ez a mozgásforma. De gondoltunk már arra, hogy mindez lehet az ima iskolája? Nézzük meg, hogyan!
A futás, ha kitartóak vagyunk, megszakíthatja a bennünk dübörgő zajt, amivel egész nap küzdünk: elhomályosulnak a befejezetlen feladatok, az aggodalmak, a jövő miatti szorongás. Az egyenletes légzés, a lépésünk ritmusa gyógyír az elmének, ami egyesek számára akár az imádság kapuja lehet.
Hogy ez nem egy légből kapott teória, arra bizonyíték, hogy nemrég Algír érseke, Jean-Paul Vesco bíboros is beszélt minderről, amikor lefutotta a Római Maratont. Ő maga a futást az „ima iskolájának” nevezte, amikor az esemény történetében először vett részt bíborosként.
Ez azért is izgalmas megközelítés, mert a futást nem egyfajta menekülésként értelmezi, hanem az önfegyelem eszközeként.
A futó szép lassan tisztába jön saját határaival, amikor megtapasztalja a fáradtságot, a szomjúságot, saját egyenetlen tempóját, s a kísértést, hogy könnyebb lenne megállni.
Ezek ugyan a testünket edzik, de a lelkünk is küzd mindeközben, hiszen a türelmet azáltal tanuljuk meg, hogy kitartunk az előttünk álló úton.
Szintén megható közelségbe hozta ezt a szemléletet egy wichitai pap és iskolai lelkész, Seth Arnold atya, aki nemrég 2:35:45-ös idővel lefutotta a bostoni maratont. A versenyt úgy teljesítette, hogy közben a csuklóján viselt szalagra nevek voltak felírva – többek között egy elhunyt osztálytársának neve – akiket így imában horozott a táv teljesítése közben.
Ettől az apró gesztustól a verseny közbenjárássá változott, s a megtett út már nem csupán személyes diadalt jelentett, hanem a másikért tett erőfeszítés eszközévé vált.
Ez a szemlélet azért lehet nagyon fontos, mert a mozgás a mentális egészségre is jó hatással lehet. Ha a képletből kivesszük a teljesítmény szorongató követelményét, könnyebbé válhat az erőfeszítés is, hiszen ez a kontemplatív megközelítés megváltoztathatja a testmozgás jelentését. A futás így válhat a jelenlét napi gyakorlatává: lélegezz, figyelj, folytasd, adj hálát.
Ha elkezdjük, haladjunk lassan, lépésről lépésre. Ajánlunk fel egy kisebb távot valakiért, aki tudomásunk szerint nehéz helyzetben van, problémával küzd. Ne zenére figyeljünk, ne a távot számolgassuk, hanem arra koncentráljunk, hogyan tölt be minket az éltető levegő, az erő, a napfény, a kitartás, a béke.
Vezetőkép: Pixabay
