Indul a Családháló díj 2025-ös jelölési időszaka!

Ahogyan azt már az idei Családháló díj átadóján bejelentettük, a Családháló Alapítvány 2025-ben is útjára indítja a nagy sikerű Családháló díjat, amely olvasói szavazatok alapján ismeri el a kiemelkedő teljesítményt nyújtó intézményeket és szakembereket. A díjra a mai naptól várjuk olvasóink jelöléseit egészen december végéig. Írjanak nekünk megható, szívmelengető, emberi történeteket, jelöljék a díjra idén is rátermett hazai szakembereinket és az elismerésre méltó intézményeket!
Keressük az év legjobbjait: a mai naptól útjára indul a Családháló díj 2025-ös jelölési időszaka, amelyben arra biztatjuk olvasóinkat, hogy nevezzenek meg és terjesszenek fel az elismerésre olyan, általuk ismert és szeretett szakembereket, illetve intézményeket, amelyek ebben az évben figyelemre méltó módon segítették családjainkat.
Írjanak nekünk megható, vagy akár megdöbbentő történeteket, jelöljenek olyan intézményeket, illetve szakembereket, akiknek hősies helytállása, odaforduló figyelme, szakértelme segítette a családokat az elmúlt évben.
A díj erkölcsi elismeréssel jár és a Családháló olvasóinak jelölése és szavazata nyomán, a Családháló csapatának döntése alapján kerül kiosztásra ünnepélyes keretek között, a Budapesten megrendezésre kerülő díjátadó rendezvényen.
A díjazás folyamata
A Családháló díj első része a jelölések leadásából áll, majd ezt követi egy rövid szavazási időszak, mikor a jelöltekre lehet voksolni egy meghatározott internetes felületen.
A jelöléseket 2025. december 15-én délig várjuk az ebben a cikkben linkelt internetes űrlapokon. Felhívjuk a figyelmet, hogy a határidő után érkező jelöléseket nem tudjuk befogadni!
Minden évben felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy a jelölések legfontosabb része az indoklás, mely alapján a jelöltet felterjesztik a díjra. Szavazategyenlőség esetén a Családháló csapata a jelöltekről szóló történetek alapján dönt majd a kategória győzteséről. Ezért kérjük, hogy ezt minőségi módon írják meg nekünk!
A kategóriák
2025-ben az alábbi díjakat hirdetjük meg intézményi és egyéni kategóriákban:
2025szülészete
2025 óvodája
2025 általános iskolája
2025 mini bölcsődéje
2025 családi bölcsődéje
2025 munkahelyi bölcsődéje
2025 klasszikus bölcsődéje
2025 különdíjasa (mely intézmény megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)
2025 kórházi gyermekorvosa
2025 házi gyermekorvosa
2025 védőnője (területi vagy iskolai védőnő is lehet)
2025 óvónője
2025 bölcsődei kisgyermeknevelője
2025 különdíjasa (aki megfelel a kiírásnak, de egyik kategóriába sem fér bele)
A díjazni kívánt szakembert, illetve intézményt első körben jelölni kell a díjra, a jelölések összesítése után következik majd a szavazás! Fontos változás, hogy olyan szakember és intézmény, aki Családháló díjat kapott, 5 évig nem lehet újra díjazott.
Jelölni és szavazni kizárólag a megadott internetes űrlapokon lehet. Más formában jelölést, illetve szavazatot nem fogadunk el! A beérkezett jelölésekről az intézményeket és az egyéni jelölteket a szavazás előtt telefonon és e-mailben értesítjük.
A jelölőlapok elérhetőségei:
További információkért a szerkeszto@csaladhalo.hu e-mail címre írjanak nekünk!
A díjakat a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes keretek között adjuk át Budapesten. Az eseményre a jelölteket, a díjazottakat, valamint családjaikat és a Családháló olvasóit is szeretettel várjuk. A díjátadón a kategóriák győztesei mellett a jelöltek sem távoznak üres kézzel: megkapják a Családháló emléklapját, melyen szerepel, hogy felterjesztették őket a 2025. évi Családháló díjra.
A díjátadó időpontját és helyszínét később fogjuk közzétenni.
Fontos! A kategóriák győztesei az okleveleket, illetve a jelöltek az emléklapokat kizárólag személyesen, a díjátadó ünnepségen tudják átvenni. Postai úton, illetve interneten történő továbbításra nincs lehetőség.
Vezetőkép: Családháló díj átadó ünnepsége 2023-ban. Fotó: vasarnap.hu/Szennyes Krisztián