Juhász Hajnalka: A nemzet jövője a gyermekekben van (VIDEÓ)

A kormány 2010 óta következetes családpolitikát folytat, amelynek lényege, hogy a nemzet jövője a gyermekekben van – jelentette ki napirend előtti felszólalásában az Országgyűlés plenáris ülésén hétfőn Juhász Hajnalka, a KDNP frakcióvezető-helyettese.
Ezt a gondolkodásmódot erősíti meg az szja-mentesség, amely 2026-ban félmillió, 2029-ben egymillió édesanyát érint majd – jegyezte meg.
Juhász Hajnalka fontos célként jelölte meg, hogy a magánélet, a családalapítás és a munka összhangját megteremtsék, és rámutatott, hogy ezt szolgálta a csed, a gyed és az örökbefogadói díj adómentessé tétele, amivel anyagi biztonságot nyújtanak az édesanyák és a családok számára.
Elmondta, mára közel harmincféle családtámogatási forma létezik. Kitért arra a döntésre is, amelynek értelmében nemcsak az alkohol és a dohánytermékek értékesítése tiltott 18 év alatt, hanem az energiaitaloké is, és szólt a kábítószerekkel összefüggő szigorításokról is.
https://vasarnap.hu/2025/04/29/revbe-ert-a-kdnp-kezdemenyezese-a-jovoben-tilos-energiaitalt-eladni-18-even-aluliaknak/
Szeretnénk megteremteni azokat a feltételeket, hogy a gyermekek egészséges környezetben és biztonságban nevelkedhessenek
– összegzett Juhász Hajnalka, aki kiállt az EU érdemalapú bővítése mellett is, és felhívta a figyelmet a Voks 2025 szavazásra.
https://vasarnap.hu/2025/04/29/koncz-zsofia-tortenelmi-a-mai-nap-a-magyar-csaladok-szamara/
Vezetőkép: Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2025. május 5-én. MTI/Kovács Attila