Június 4-e kettős gyásznap nekünk, magyaroknak

Idén is lesz Séta az életért felvonulás Budapesten.

iskola
2022. június 01. Családháló

Június 4-e nekünk, magyaroknak kettős gyásznap. Nem csak Trianonra emlékezünk, de 1956-ban ezen a napon legalizálták hazánkban államilag az abortuszt. 1956 és 2012 között a születendő gyermekek 44 százaléka lett az abortusz áldozata. Bár az utóbbi években kevesebb terhességmegszakítást végeznek el hazánkban, még mindig évente harmincezer ártatlan magzatot ölnek meg.

Külföldi mintára a gyásznap alkalmából évről évre megrendezik a Séta az életért eseményt, amely megmozduáls célja, hogy felhívják a figyelmet erre a súlyos társadalmi és erkölcsi problémára.

A szombati rendezvény 12 óra 30 perckor kezdődik  a Deák téri evangélikus templom előtt.

„A programot 13 órakor nyitják meg, majd az életvédő menet a belvárosi templom érintésével (Március 15. tér) átvonul az Erzsébet hídon, aztán – a tervek szerint 14:30-kor érkezik a Tabánba az 1956-os emlékműhöz. Itt életszerető szervezetek mutatkoznak be, a kicsiket bábelőadás szórakoztatja, majd kora este Prazsák László vezet dicsőítést” – írja a Citizen Go. Az életvédő szervezet kiemelt támogatója a rendezvénynek.

Ugyanezen a napon, délelőtt lehet csatlakozni a Futás az életért megmozduláshoz is. A gyülekező 10 óra 30 perctől lesz a Hősök terén, a futás pedig 12:20-kor indul. A futók a Deák téren csatlakoznak a Séta az életért menethez.

 

Egy belső Trianonra is emlékezünk – 65 éve, ezen a napon legalizálták az abortuszt

A címlapképen a 2021-es Séta az életért egy mozzanata látható. Forrás: Vasarnap.hu /Vágvölgyi Gergely