Kormányinfó – Kétszeresére emeli a nevelőszülők járandóságát a kormány
A gyermekvédelem megerősítéséről döntött a kormány: emelkedik a nevelőszülők járandósága, a gyermekvédelmi álláshelyek létszáma, és egy új csecsemőotthont is létrehoznak – jelentette ki a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki a múlt heti amerikai-magyar csúcstalálkozóról, azzal összefüggésben a rezsicsökkentés fenntartásáról, valamint a 14. havi nyugdíj bevezetéséről is beszélt.
Gulyás Gergely azt mondta, szerdai ülésén a kormány ismét tárgyalt a gyermekvédelemre szánt forrásokról, nemcsak a területre idén jutó 17 milliárd forintos többletforrásról, hanem a jövő éviről is.
Hangsúlyozta:
a nevelőszülők járandóságát a kétszeresére emelik, ami óriási lépés annak érdekében, hogy minél több gyermek kerülhessen nevelőszülőkhöz.
A kormány döntött arról is, hogy a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony továbbra is teljes munkaidős foglalkoztatási jogviszonynak minősül. A második, harmadik, negyedik gyermek után eddig járó kiegészítő pótlék helyett ezentúl minden egyes nevelt gyermek után a teljes alapdíjat fogják megkapni a nevelőszülők. A fogyatékossággal élő gyermek utáni nevelőszülői pótlékot 7-ről 15 százalékra emelik. Mindez érdemben több százezer forinttal fogja segíteni a nevelőszülők munkáját – jelentette ki.
Megerősítik a gyermekvédelmi rendszer egészét is, mintegy 200 új gyámügyi álláshelyet létrehozva, 1,8 milliárd forintból, emelik továbbá a gyermekvédelmi gyámok létszámát és a gyámi pótlékot is.
A miniszter beszámolt arról is, hogy egy új, 80 fős csecsemőotthont is létrehoznak.
Döntöttek a 14. havi nyugdíj bevezetéséről is
Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről, amely részletekben történik majd. Azt mondta, hogy a korábbi bevált gyakorlathoz ragaszkodnak, amikor ugyanis a 13. havi nyugdíjat bevezették, az is részletekben történt. Így most februárban a 14. havi nyugdíj első negyedét folyósítják, egyidejűleg a 13. havival. Ez azt jelenti, hogy mindenki megkapja a nyugdíját, továbbá még 125 százalékát a nyugdíjának – jelezte.
Emlékeztetett: ezekben a napokban történik meg a nyugdíj-kiegészítés kézbesítése is, ez átlagosan 51 ezer forintot jelent a nyugdíjasoknak.
Magyarország minden nehézség ellenére képes teljesíteni azt a vállalását, hogy a nyugdíjak reálértékét meg kell őrizni, és amikor lehetőség nyílik rá, emelni kell. Amikor a polgári kormányzás megkezdődött, egy átlagnyugdíj 100 ezer forint alatt volt, most pedig 250 ezer forint felett van – hangsúlyozta.
Közölte azt is: a kormány döntött a kamatstop meghosszabbításáról fél évvel, ez kiterjed a diákhitel kamattámogatásának a meghosszabbítására is, a szerdai kormányülésen tárgyaltak továbbá a kis- és középvállalkozások támogatásáról is.
“Sikerült megvédeni a rezsicsökkentést”
Gulyás Gergely a múlt heti amerikai-magyar csúcstalálkozóról szólva kiemelte: a két ország közötti jó viszony köszönhető az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök közötti baráti viszonynak és annak az értékközösségnek is, amelyet a múlt heti találkozó is megerősített.
Mindkét ország elkötelezett a nemzeti szuverenitás megvédése, a hagyományos keresztény értékek és kultúra megőrzése mellett. A két ország ugyanazt gondolja a migrációellenes politika szükségességéről, a genderpropaganda megállításáról és a családpolitika fontosságáról
– fejtette ki.
A találkozó kézzelfogható eredményei közül a legfontosabbnak azt nevezte, hogy “sikerült megvédeni a rezsicsökkentést”, ami azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is garantálni tudja a háztartások számára a legolcsóbb energiaárakat Európában. Magyarország teljes és időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól a Barátság kőolajvezeték és a Török Áramlat földgázvezeték esetében – mondta.
Ha ez nem így történt volna, akkor november 21-től az amerikai szankciók ezekre a vezetékekre is hatályba léptek volna, és Magyarországon az energiahordozók ára a kétszeresére, illetve háromszorosára növekedne – tette hozzá a miniszter.
Az eredmények között említette, hogy a Pakssal kapcsolatos szankciók, amelyek december 19-én léptek volna életbe, “egyszer és mindenkorra, legalábbis a jelenlegi amerikai adminisztráció és magyar kormány időszakára eltöröltnek tekintendők”.
Kapcsolódó:
https://vasarnap.hu/2025/11/13/orban-viktor-bejelentette-kormanya-bevezeti-a-14-havi-nyugdijat-video/
https://vasarnap.hu/2025/11/13/csutortoktol-kezbesiti-a-megemelt-nyugdijat-a-posta/
Vezetőkép: Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. november 13-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi