Kutatás: egyre népszerűbb a pedagóguspálya
![](https://csaladhalo.hu/wp-content/uploads/cikkek/uj_ovoda_MTI.jpg)
2024-ben országszerte több mint 30 százalékkal ugrott meg a tanító szakra első helyen jelentkezők száma, de óvodapedagógus, valamint csecsemő- és kisgyermeknevelő alapképzésre is jóval többen felvételiztek, mint a korábbi években – közölte az Apor Vilmos Katolikus Főiskola.
A váci és budapesti campusszal rendelkező, pedagógusokat és segítő szakembereket képző „Aporon” is rekordot döntött tavaly a jelentkezők száma, tanító szakjukat például tíz éve nem jelölték meg annyian a jelentkezési lap első helyén, mint 2024-ben – írja az Apor Vilmos Katolikus Főiskola közleményében. Az intézmény ennek kapcsán online, nem reprezentatív felmérést végzett hallgatói körében, ahol több mint száz óvodapedagógus és tanító szakos hallgató töltötte ki a kérdőíveket 2024 decemberében és 2025 januárjában.
S hogy miért éppen a pedagógusképzést választották a hallgatók? A válaszok alapján a legfőbb oka ennek az, hogy szívesen foglalkoznak gyerekekkel. Minden második válaszadó számára az is fontos szempont volt, hogy
az óvodai, iskolai munka jól összeegyeztethető a családdal és a gyermekneveléssel, sokan pedig azt hangsúlyozták, hogy társadalmilag hasznos hivatást akartak választani.
Az adatokból az is kiderül, hogy a leendő pedagógusok egy része stabil munkahelynek tartja az óvodákat és iskolákat: 17 százalékuk úgy gondolja, hogy óvodapedagógusként vagy tanítóként mindig lesz állása, nem kell majd munkanélküliségtől tartania. A hallgatók harmada egy számára fontos személy hatására választotta ezt a hivatást, 26 százalékuk pedig kiváló pedagógusokkal találkozott diákként, akik példájukkal erre sarkallták.
A főiskola tájékoztatása szerint felmérésük eredményei sok ponton összecsengenek a nemzetközi kutatásokéval. A főiskolások többsége pedagógusként szeretne elhelyezkedni az alapszak elvégzése után, mindössze két százalékuk biztos abban, hogy más területen vállal majd munkát.
Dr. Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora úgy véli, a hallgatók válaszaiból az is kiderül, hogy sokan aggódnak a pálya megbecsültsége miatt, ami arra hív mindenkit – szülőket, képzőket, kollégákat, döntéshozókat – hogy „újragondolják a pedagógusszerep jelentőségét és annak pozitív kommunikációját”.
A teljes kutatás itt olvasható.
Vezetőkép: A mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde új bölcsődei intézményegysége az átadás napján, 2024. szeptember 11-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt