Ma este indul a Heti Pro Life

Keresztes Ilona életvédő műsora az EWTN-en.

iskola
2022. május 28. Családháló

Ma este, gyermeknap előestéjén kerül adásba Keresztes Ilona Heti Pro Life sorozatának első adása. A műsor 19 órakor kezdődik, amikortól élőben közvetíti a csatorna a Sziklatemplomból a meg nem született gyermekekért tartott imaórát. Ezt követően 20 órától kerekasztal-beszélgetés lesz a Váratlan élet című film kapcsán. 21 órától pedig levetítik a film magyar szinkronos változata.

Ezt követően Keresztes Ilona műsora szombat esténként 21:00-kor jelentkezik majd, és minden héten 50 percben foglalkozik az emberi életet érintő kérdésekkel a fogantatástól a természetes halálig. Az egyes adásokban vendégei lesznek a téma szakértői, a civil szféra képviselői és az életvédelem nemzetközi arcai.

Keresztes Ilona és munkatársai személyes élettörténeteket is bemutatnak majd. Emellett a műsor folyamatosan követni fogja az élet védelmével kapcsolatos történéseket a közéletben és a tudomány területén.

Összegyűjti és bemutatja azokat a kezdeményezéseket, szervezeteket, amelyek megoldást és segítséget tudnak nyújtani az élettel kapcsolatos krízisek idején.

Keresztes Ilona, az EWTN főmunkatársa, az Együtt az Életért Egyesület alelnöke, a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség alapítója.

(Forrás: CitizenGo)

Címlapképforrása: Vasarnap.hu