Ma van az egyszülős családok napja

Negyedik alkalommal hirdetik meg a a Páratlan szülő díjat.

iskola
2023. március 21. Családháló

Ma van az egyszülős családok napja, ennek alkalmából ismét meghirdette a Páratlan szülő díjat az Egyszülős Központ.

A szervezet közleményében azt írta, hogy Magyarországon több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma pedig körülbelül 300 ezer.

Az ünnepnap alkalmából negyedik alkalommal hirdetik meg a Páratlan szülő díjat, amellyel olyan – gyerekét vagy unokáját egyedül nevelő – szülőt vagy nagyszülőt ismernek el, aki személyes történetével, életével példát mutat a hétköznapokban

– közölte a szervezet. A pályázatról további részletek az egyszulo.hu oldalon olvashatóak.

A budapesti Egyszülős Központ 2018 májusában nyílt, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt majdnem öt évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával több mint 28 ezer egyszülős családot ért el. 2022 márciusában megnyílt a második Egyszülős Központ Budán, a Déli pályaudvar mellett.

(MTI)

A címlapképen Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára, a budapesti 3-as számú választókörzet kormánypárti képviselőjelöltje, Nagy Anna, a budai Egyszülős Központ vezetője és Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök látható a központ avatásán 2022. március 21-én. Forrás: MTI/Máthé Zoltán