„Merészebb” abortuszpolitikát vár el a Planned Parenthood Bidenéktől

Még mindig nem elégedett az abortuszgyár.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2021. április 28. Családháló

Joe Biden amerikai elnök első hivatalban töltött száz napját követően a Planned Parenthood, az ország legnagyobb abortuszszolgáltatója és a transzneműek hormonkezelésének második legnagyobb szolgáltatója sajtóközleményében úgy fogalmazott, „egyre több jel utal arra, hogy az ország jó úton halad”.

Alexis McGill Johnson, a Planned Parenthood vezérigazgatója elmondta, hogy előremutatónak tartják az eddig látott lépéseket. Ezt követően kritikával illette az Trump-adminisztáció életpárti intézkedéseit:

„A kormányzat eddigi lépései, mint az elmúlt négy év káros döntéseinek visszavonása, és a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátás támogatása ígéretes kezdetnek számítanak – de az igazi munka még csak most kezdődik. A Planned Parenthood kész együttműködni mind a kormányzattal, mind a kongresszussal, és az eddigieknél sokkal merészebb politikát fogunk szorgalmazni a jövőben.”

A Planned Parenthood a közleményében arról is írt, hogy a színes bőrűeknek, az alacsony jövedelműeknek és az LMBTQ+ közösség tagjainak még mindig szüksége van hozzáférésre az egészségügyi ellátáshoz, a szexuális és reprodukciós ellátáshoz és más alapvető emberi jogokhoz. Állításuk szerint ezek a szolgáltatások a felsorolt csoportok számára továbbra is elérhetetlenek.

A szervezet sürgeti a Biden–Harris-kormányzatot és a kongresszus demokrata képviselőit, hogy biztosítsák, hogy az adófizetők pénzéből lehessen abortuszokat és transznemű hormonkezeléseket is elvégezni a klinikákon. Az Egyesült Államokban a Magyarországon és Európa más államaiban megszokottól eltérő a társadalombiztosítás, és a legapróbb beavatkozások is súlyos pénzekbe kerülnek a pácienseknek. Amennyiben a Planned Parenthood lobbitevékenysége eléri célját, úgy ezeket a beavatkozásokat ingyen vehetnék igénybe ügyfeleik, ami drasztikusan növelné meg az elvégzett abortuszok és nemátalakító műtétek számát.

A „dicsőséges” száz nap

Amerika legnagyobb halálpárti szervezete listát készített a Biden–Harris-kormány első száz napjának „eredményeiről”. Ebben többek között dicsérik a Trump-kormányzat életvédelmi szabályának visszavonását, amely egyértelmű határt húzott az abortusz és a családtervezés között. Örömüket fejezték ki továbbá azért is, hogy az Egyesült Államok Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) enyhítette az abortusztablettákra vonatkozó szigorú egészségügyi és biztonsági előírásokat, így sokkal könnyebbé téve azok beszerzését.

Ezek mellett támogatják, hogy Biden kormányában számos halálpárti politikus is helyet kapott, mint például Xavier Becerra egészségügyi és humánminiszter, Rachel Levine, a minisztérium helyettes államtitkára, Antony Blinken külügyminiszter és Linda Thomas-Greenfield ENSZ-nagykövet. Természetesen az első száz nap „eredményeinek” listájáról nem hiányozhatott a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos politikai tanács létrehozása sem.

Sötét jövő

A Planned Parenthood közölte, hogy a következő időszakban olyan lépéseket követel, amelyek megszüntetik az abortuszra vonatkozó korlátozásokat, valamint növelik a szexuális és reproduktív egészségügyi programok finanszírozását az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt.

Nemrégen mi is beszámolunk róla, hogy Joe Biden az első száz napja alatt véghezvitt 32 abortuszpárti lépéssel minden eddigi elnöknél jobban pártolja az abortuszt. A jelek arra utalnak, hogy ez még csak a kezdet. Nagy esély van rá, hogy a Planned Parenthood lobbitevékenysége sikerrel jár, ami azt jelenti, hogy drasztikus növekedés következik be az Egyesült Államokban elvégzett abortuszok számában.

(Breitbart)

Biden minden eddigi elnöknél jobban pártolja az abortuszt

Biden meghajolt az abortuszpárti aktivisták előtt

Abortált csecsemők testrészeit vásárolta meg az amerikai gyógyszerügyi hivatal

Keresztény orvosokat kényszerítene a Biden-kormány nemátalakító műtétek elvégzésére

Kiemelt képünk forrása: pixabay.com