Mihalec Gábor: Merjük megélni a kríziseket!

Nem létezik házasság válság nélkül, legyenek azok normatív élethelyzeti krízisek vagy váratlan, szituatív nehézségek. Mihalec Gábor párterapeuta segítségével gondolkodtunk arról, mikor és hogyan lehet kilábalni egy válságból, miért fontos a külső segítség, és milyen erőt adhat a szentségi házasság a nehézségek legyőzéséhez. Útmutatójával felismerhetjük, milyen tudattalan hibákat vétünk, de azt is láthatjuk, hogy a krízisek nem a kapcsolat végét, hanem komoly fejlődési lehetőséget jelentenek egy házasságban.

– Létezhet olyan, hogy egy jól működő házasság, amiben nincsenek nagy problémák, konfliktusok vagy éppen megcsalás, mégis válsághelyzetbe kerül?

– Teljes mértékben. A válságoknak legalább két fajtája van. Vannak normatív krízisek, amelyeket – bármilyen jó minőségű egy kapcsolat – minden pár megél. Ezek általában azoknál a fejlődéslélektani határoknál, életszakasz- fordulópontoknál következnek be, amelyeken kivétel nélkül mindenki átesik. Például egy gyermek születése, vagy már önmagában a házasság is krízispont, hiszen két olyan ember, aki eddig külön életet rendezett be magának, most kénytelen egyeztetni egymással. A randik során nem kellett azon gondolkodni, hogy melyik fél fog mosogatni, ki fog majd porszívózni. Most viszont ezeket egyeztetni kell, és ez is egyfajta krízist hoz magával.

A gyermekvállalás, családdá válás mozzanata is krízispontot jelent, bár mi a szép oldalát szeretjük hangsúlyozni, de azért ott van az is, hogy a felek ilyenkor eltávolodnak egymástól. Különösen a férfiak ijednek meg ilyenkor attól, ha úgy érzik, kirekesztődnek a saját házasságukból. Nem véletlen, hogy a férfi oldalon elkövetett megcsalások jelentős része ebben a korszakban következik be, ami különösen fáj a feleségnek, hiszen ő ebben a pillanatban a legsebezhetőbb. Aztán ott az életközépi válság, a gyerekek kamaszkora…ezek mind olyan metszéspontok, ahol megküzdésre váró feladat áll előttünk.

– Nem is kevés…!

– Ebben egyébként az a szép, hogy ezeknek

a kríziseknek az eredményes megküzdésével válunk alkalmassá és késszé a következő életszakasz sikeres abszolválására.

Lehet kicsit buta hasonlat, de ha a számítógépes játékok analógiáját nézzük, ott is vannak különböző szintek. És miközben a játékos végigküzdi magát az egyik pályán, megszerzi azokat a képességeket, amelyek a következő teljesítéséhez kellenek. Azt is tudjuk, hogy ha nem szerzi meg ezeket, a játék mindig visszadobja egy korábbi szintre.

Ez történik a valóságban is, az élet fel akar készíteni minket arra, ami ezután jön, és ha nem vagyunk hajlandóak megtanulni a leckét, akkor bizony újra és újra előhozza ugyanazt a kérdést, mert nekünk azzal még dolgunk van.

– Említette, hogy többféle krízis létezik…

– Igen, vannak szituatív krízisek, amelyekhez vagy hozzájárulunk, vagy nem, de folyamatosan jönnek az életünkben. Ez lehet egy betegség, vagy a szüleink elvesztése, esetleg baleset. Nincs biztosítékunk rá – hívő emberekként sem – hogy ezekkel nem kell szembesülnünk. Isten sem ígér ilyet a Szentírásban. Nem azt ígéri, hogyha őt követjük, akkor mindig problémamentes lesz az életünk. Azt viszont igen, hogy a problémák közepette is velünk van.

– És mik azok a szituatív krízisek, melyekhez mi is hozzájárulunk?

– Például ha nem szembesültem azokkal a mintázatokkal, amelyeket magammal hoztam gyerekkoromból, csak ismétlem gondolkodás, felülvizsgálat nélkül ugyanazokat a dolgokat: „Az apám is így csinálta, a nagyapám is így csinálta”…igaz, hogy ők is boldogtalanok voltak miatta, de legalább nekem se lesz jobb, mint nekik volt! Ezekben nekem is részem van. Nagyon sokféle krízissel találkozhatunk, és ahogy mondtam, hívőként sem vagyunk védve, mert ezeknek feladatuk van az életünkben.

– Egy effajta krízis nagyon könnyen hozhat elakadást, amivel egy pár nem tud egyedül megbirkózni. Mi az a pont, amikor biztosan szükség van külső segítségre?

– A krízisek általában arra kényszerítenek bennünket, hogy kinyissuk azt a bizonyos trükkös ládát, amivel rendelkezünk. Ilyenkor megnézzük, milyen szerszámaink vannak, és azok alkalmasak-e a megküzdésre. Az elakadás azt jelenti, hogy már ötször végigpróbáltam az összes szerszámot és egyik sem működött. És az lesz az érzésem, hogy újra és újra ugyanabba a zsákutcába manőverezem magam.

Ez nagyon biztos jele annak, hogy segítségre van szükség, mert belegabalyodtam a saját mintázatomba, nem találom a kiutat. Ilyenkor nagyon sokat jelenthet egy külső szemlélő, aki érzelmileg nincs bevonódva a helyzetbe. Ő jobban rá tud látni, és ha esetleg volt már néhány száz hasonló párral tapasztalata, és ismeri a mintázatok természetét, akkor sokkal egyszerűbben segíthet kibogozni ezeket a szálakat, amiket mi belülről nem látunk.

Néha már egyetlen beszélgetés is nagyon sokat segíthet a felismerésben. Az utána következő néhány ülés pedig azért fontos, hogy megmutassa, hogyan ültessük át ezt a gyakorlatba. Hogy ne kelljen újra és újra ugyanazokat a köröket futni.

– Lehet, hogy költői kérdés, de nehezen kérünk segítséget?

– Sajnos igen. Két nehezítő tényezőt is látok. Férfiként nagyon nehezen megyünk el párterápiára. Az a megfigyelésem, hogy 10-ből 7 esetben a hölgyek kérnek időpontot. Amikor viszont már férfiak kérnek találkozót, akkor gyakran túl késő van. Ha a férfi jelentkezik, általában azért teszi, mert a nő már összecsomagolta a bőröndjét, vagy elköltözött, bejelentette a válást. A férfinak pedig ekkor esik le, hogy mekkora a baj.

Nekünk, férfiaknak nem elég érzékenyek a szenzoraink, és ezért nagyon jól tennénk, ha jobban figyelnénk a párunk jelzéseire.

– Említett másik nehezítő körülményt is…

– Talán nem fog jó fényt vetni ránk, keresztényekre, de a másik nehezítő körülmény a hitünk. Mert mi azt gondoljuk, hogy „én járok szentmisére, járok istentiszteletre, olvasok Bibliát, hívő könyveket, hát mi baj történhetne velem?”

Nem vesszük észre, hogy ugyanazok a mintázatok, ugyanazok a lélektani motívumok hatnak ránk, mint azokra, akiknek fogalmuk sincs Istenről.

A megtérés, a hit útján járás nem jelenti azt, hogy mindezeken felül vagy kívül állunk: emberek vagyunk és ránk is ezek a tényezők hatnak. Nagyon sokat teszünk önmagunkért, ha ezzel mi is szembenézünk!

Egyébként a Biblia is bátorít bennünket önmagunk megismerésére, hogy foglalkozzunk saját lelki folyamatainkkal. És nincs abban az égvilágon semmi szégyellnivaló, ha egy hívő ember segítséget kér. Ez nem a hit kudarcát jelenti, hanem tudatosságot, az önismeret megbecsülését, fejlődni akarást. Természetes, hogy ha begyullad a fogam, elmegyek fogorvoshoz. Nem érzem úgy, hogy ez hívőként „ciki”, hogy kudarcot vallottam. Mi baj lenne vele? Ugyanígy, ha a házasságom „gyullad be”, akkor elmegyek a házasságdokihoz és megszerelnek…

– Azért ma a világ szemléletmódja sem segít abban, hogy amikor egy házasságban problémák merülnek fel, kilépés helyett a küzdést, javítgatást válasszam…

– Egy instant és konzumvilág áldozatai vagyunk mindannyian. Instant abban az értelemben, hogy mindent azonnal akarunk, koncentrátum formájában, lenyelhető pirula formájában, elkeverhető por formájában. És azért

egy házassági krízisben nem várhatjuk el, hogy a kilábalás egy pillanat alatt megtörténjen.

Ha 10 éve „építünk fel” – nagy idézőjelben, negatív előjellel – valamit, az nem fog két perc alatt megoldódni. Nyilván nem is kell hozzá 10 év, hogy visszafordítsuk, de egy rossz berögződést, egy rossz tanulási folyamatot felülírni időigényes. Tehát fontos, hogy türelmesek legyünk magunkhoz.

A konzumkultúra pedig olyan értelemben hat ránk, hogy ha tönkremegy a kávéfőző és visszavisszük a boltba, ahol vettük – és még garanciás – akkor általában nem javítják meg, hanem cserélik, adnak egy újat helyette. Ha megkérdezem, hogy 99 százaléka jó az alkatrészeknek, miért nem javítják meg? Akkor azt felelik, hogy nem éri meg, olcsóbb kicserélni. És ezt rávetítjük gondolkodás nélkül az emberi kapcsolatainkra.

A gyerek nem működik jól, lecseréljük, nyitunk egy új családot, nyomunk egy reset gombot. Ha a házasság nem működik, lecseréljük, semmi gond. De gond!

Azokat a mechanizmusokat ugyanis, amelyek a házasságunk kudarcához vezettek, visszük magunkkal a következő kapcsolatba is. És ezt a válási statisztikák is nagyon pontosan visszajelzik.

– Hogyan kell ezt elképzelni?

– Az első házasságoknak országonként változóan, de 45-53 százaléka végződik válással. Ezután viszont minden többedik házasságkötésnél 10 százalékkal növekszik a válási arány. Tehát második házasságnál 60 százalék, harmadik házasságkötésnél 70 százalék, és így tovább. Az egyik kliensem ezt úgy fogalmazta meg, hogy „ennyi vergődés után végre felfedeztem a közös pontot az összes kudarcba fulladt kapcsolatomban: önmagamat”.

– Említette, hogy a hitünk lehet akadály, de beszéljünk arról is, hogy egy szentségi házasság hogyan tud erősebb lenni, hogyan tud könnyebben kilábalni a problémákból!

– A szentségi házasság – az Isten színe előtt megkötött és megáldott házasság – abban a vonatkozásban rendelkezik plusz tartalékokkal, ahogy A prédikátor könyvének 4. fejezete nagyon szépen megfogalmazza, ez egy hármas kötél. És ez a hármas kötél nem szakad el egyhamar.

Ennek van tudományos oldala – engem mindig nagyon érdekelnek a számok, mérések – a fizika foglalkozik a kötelek szakítószilárdságával. Ha van egy kötél, ami önmagában mondjuk 50 kilót bír el, és mellé odasodrok még egy szál kötelet, ami szintén 50 kilót bír el, akkor ez a kötél összesen 100 kilót fog elbírni. De ha ehhez egy harmadik szálat is hozzásodrok, amely szintén 50 kilót bír el, mi történik? Az én logikám az diktálná, hogy 50+ 50+50=150. De nem ez történik. A valóságban ez a hármas kötél 200 kilót fog elbírni.

– Hűha!

– Tehát Isten, mint harmadik szál, a duplájára növeli azt a szakítószilárdságot, amit mi, ketten a feleségemmel már beleteszünk a házasságunkba. Ez egy bibliai ígéret, én szeretem azt mondani, hogy ez Isten nászajándéka minden hívő pár számára.

Minden erőfeszítést, amit mi teszünk a kapcsolatunkért, Ő megdupláz az áldásával és védelmével. De ehhez nagyon fontos a tudatosság hívő emberként is.

Mert ez nem azt jelenti, hogy „varázslatos védelem” vesz körül bennünket csupán attól, mert hívők vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hívő emberekként komolyan vesszük a felelősségünket, hogy ápoljuk Isten ajándékait az életünkben.

Ahogyan a teremtéstörténet is felszólít bennünket: őrizd, ápold, műveld a földet, amit adtam neked! A hitünk ugyanígy arra is felhívja a figyelmünket, hogy műveljük, őrizzük, ápoljuk a házasságunkat. És igen, vannak élethelyzetek, amikor Isten természetfeletti módon beavatkozik az életünkbe, én is jó néhány ilyen megtapasztalást szereztem már a több mint 30 éves házasságom során.

De azáltal is dolgozik Isten a házasságunkért, hogy újra és újra ráébreszt bennünket, hogy Ne engedd elhalványulni, figyelj oda!

A házasság, a család az elsődleges missziós területünk. Nem biztos, hogy Afrikába kell menni, vagy távoli földrészekre, emberek közé téríteni. Kezdd a gyerekeddel! Hallott ma már Jézus megmentő szeretetéről? Ha hívőként mindez ott van a figyelmem középpontjában, az már önmagában egy védőfaktor. És ha már védőfaktorokról beszélünk: érdekes módon ezeket a szekuláris, tehát nem hívő hátterű, empirikus kutatások is sorra megerősítik.

– Ez nagyon izgalmas, mondana erre példát?

– Az Egyesült Államokban készítettek egy nagyon nagy, reprezentatív felmérést, több mint 50 ezer párral, ami teljesen egyértelmű eredményeket hozott. Nagyon magas számkülönbségekkel igazolta, hogy azok a párok, ahol mindkét fél hisz Istenben, megéli a hitét és ebben egység van közöttük – tehát ez nem konfliktusterület az életükben – azoknál minden más területen – kommunikáció, konfliktuskezelés, szexualitás, anyóskérdés – magasabb elégedettségi értékeket mértek. Szemben azokkal, ahol vagy csak az egyik fél hisz, és ez egy konfliktus az életükben, vagy abban értenek egyet egymással, hogy nem hisznek.

– Ez valóban nagyon meggyőző! Itthon vajon hasonló lehet a helyzet?

– A Covid alatt én magam is készítettem egy felmérést Magyarországon, közel 1300 ember bevonásával. Azokat a tényezőket kerestem, amelyek megkülönböztetik egymástól azokat a párokat, akik a karantén idején, nyomás alatt is felfelé tudtak növekedni, fejlődni, ívelni, és akik elindultak lefelé a lejtőn. Az egyik faktor – a hét közül – az volt, hogy mindketten hisznek. Én ezt úgy neveztem el, hogy „remény faktor”.

Amikor körülöttünk minden bezárul, akkor is hisszük, hogy van valaki a falakon túl és ez erőt ad a folytatáshoz. Ez számokban kifejezhetően is nagyon-nagyon magasan megkülönböztette a hívő és nem hívő párokat.

És még egy érdekesség! Azok a vizsgálatok, kutatások, amelyek a hűtlenséggel foglalkoznak, szintén nagyon fontos különbséget hoztak ki. A különböző felmérések eltérő számokat hoznak annak tekintetében, hogy az átlagos, világi lakosság körében a párok hány százalékánál fog előfordulni hűtlenség az élete során, de ezek a számok 30 és 50 százalék között mozognak, ami nagyon magas arány! Ezzel szemben, ahol mindkét fél hisz és gyakorolja a hitét, ez a szám 4 és 6 százalék között van! Ez még mindig pontosan 4 és 6 százalékkal több, mint amit én szeretnék látni, de azért a 4-6 és a 30-50 között óriási különbség van! Itt is látszik, hogy a hit védőfaktor.

– És itt az egyéni hitre is számíthatunk, mint védőfaktorra…

– Pontosan. Szokták mondani, hogy “ami Vegasban történik, az Vegasban is marad”. Én hívő emberként ezt máshogy gondolom. Mert az az Isten, aki engem Sándorfalván lát, az lát engem Vegasban is! És lehet, hogy a feleségem sosem fogja megtudni, hogy Vegasban mi történt, de Isten látta! És én Isten iránt is felelősséggel tartozom.

– A felmérésben 7 védőfaktort említett. Esetleg a fontosabbakat megosztaná velünk?

– A Viharálló szerelem című könyvemben pontosan bemutatom a felmérésben kijött számadatokat, és gyakorlatokat is ajánlok mindegyik faktor fejlesztéséhez, de nagyon szívesen elmondom röviden, hogy mi a lényegük.

Az első faktor, hogy beszéljünk az érzelmeinkről. A kutatásból egyértelműen látszott, hogy akik megosztják az érzelmeket egymással – akár a negatívakat is – azok közelebb érzik magukat a társukhoz, mint azok, akik csak tényeket, érveket osztanak meg. Különösen mi, férfiak szoktuk – például egy vitában – azt mondani, hogy ne gyere nekem az érzelmekkel! Tényeket, érveket mondjál! És most már egyértelműen, számokkal tudjuk bizonyítani, hogy nyomás alatt ez eltávolít. Ha pedig érzelmeket osztunk meg, az közelít minket egymáshoz.

A második ilyen faktor a nyugalom megőrzése. Azok a párok, akik nyomás alatt felfelé ívelnek, rendelkeznek azzal a képességgel, hogy meg tudják őrizni a higgadtságukat. És ez megint csak fiziológiailag mérhető: Ha képesek egy konfliktusbeszélgetést úgy kihordani, hogy a pulzusuk nem haladja meg a százat, akkor ezek a párok védettek. Egészen más lesz ennek a beszélgetésnek a végkicsengése, mint azoknál a pároknál, akiknek 120- 140-ig felemelkedik a pulzusuk.

– Ez nagyon izgalmas!

– Ez konkrétan mérhető és előre jósolható: egy amerikai kutató mérései alapján egy 15 perces konfliktusbeszélgetés első három percéből 96 százalékos pontossággal megbecsülhető a végkimenetel.

A harmadik faktor, hogy a fejlődő, felfelé ívelő párok kapcsolódnak egymáshoz nyomás alatt is. Ez fizikai módon is kifejeződésre jut: megsimogatják, megölelik egymást gyakran, de verbálisan is kapcsolódnak. A karantén alatt volt, aki a ház két ellentétes sarkában, külön szigetet alkotva élt, de voltak, akik tudták ezt együtt végigcsinálni úgy, hogy megérintették egymást, szeretkeztek egymással. Ez is egy nagyon fontos része a házasságunknak. Megsimogatták egymást, érdeklődtek egymás iránt, hogy „te hogy éled ezt meg, benned mi történik?” „Hát, bennem most olyan félelem van, mert nem tudom, hogy meddig fog a tartalékunk kitartani” – és ehhez hasonlók.

És ha már tartalékot említek, akkor ez a negyedik védőfaktor. Azok a párok, akik fölfelé íveltek, rendelkeztek megtakarítással. Akik lefelé, azok egyik hónapról a másikra, vagy egyik hétről a másikra éltek. És nagyon döbbenetes volt ezt korrelációba állítani más szempontokkal. Ahol nem volt tartalék, és jött a krízis, ott nagyon hamar elkezdett a pár több alkoholt fogyasztani, mint normális körülmények között. És nagyon sokaknál ezek közül előbb-utóbb megjelent a fizikai erőszak. Ez a három így együtt egy nagyon-nagyon ijesztő kombináció!

Az ötödik a rend és az ápoltság. Azok a párok, családok, akik képesek voltak felülemelkedni a válságon, azonban az is a közös volt, hogy rendet tartottak otthon, normális ruhákban jártak akkor is, ha nem mozdultak ki az otthonukból. És ez most nagyon banálisan fog hangzani, de rendszeresen fürödtek, fogak mostak, a férfiak borotválkoztak, a hölgyek megfésülködtek, nem hagyták el magukat.

– Ennek mi lehet a lélektani háttere?

– Ennek az a lélektani háttere, hogy ha történik velem valami, amit nem tudok kontrollálni – a krízisek ilyenek – sokkal jobban meg tudok küzdeni vele, ha elkezdem kontrollálni azokat a dolgokat, amelyekre van befolyásom. Nem dönthetek az ukrán háború sorsáról, de azt el tudom dönteni, hogy ma megborotválkozom-e vagy sem. Nem dönthetek az energiaválságról, engem senki nem kérdezett meg, de amikor pakolom a mosogatógépet, akkor én döntöm el, hogy a poharakkal kezdem, vagy a tányérokkal. Ez megadja a befolyás érzését, és akkor már nem vagyok olyan tehetetlen a saját életemben, és jobban meg tudok küzdeni azzal, hogy erre nincs ráhatásom.

A hatodik az érzelmi elérhetőség volt. Sue Johnson nemrég elhunyt kanadai pszichológusnő, aki rengeteget írt erről, nagyon sok oldalról körüljárta ezt a tényezőt, és nekünk is sikerült igazolnunk, hogy szignifikáns különbség van ebben a vonatkozásban azok között, akik lefelé haladnak a lejtőn és felfelé a csúcsra. Érzelmileg elérhetőnek lenni azt jelenti, hogy ami velem történik, az a másikat megérinti. Az én örömömnek ő is örül és együtt ünneplünk. Ha én szomorú vagyok, ő letesz mindent a kezéből és kezéből és ott van, figyel rám, támogat engem.

És a hetedik, ahogy említettem már, a reményfaktor: látunk-e valakit a zárt ajtón túl, a falakon túl, aki ott van, vár bennünket és értelmet ad ennek az egésznek akkor is, ha mi ebben a pillanatban semmilyen tervet nem látunk?

– Ehhez a reményfaktorhoz szeretnék kapcsolódni egy utolsó kérdéssel. Mit tud üzenni azoknak, akik komoly válsághelyzetet élnek meg a házasságukban? Tud egy kapcsolat ugyanúgy szárnyalni – nem csak funkcionálni, mert az sokszor kevés – egy komoly válsághelyzet után?

– Igen, abszolút. Egy picit szeretnék erre a funkcionálásra reagálni. A hívő párok sokszor annyira elkötelezettek a házasság intézménye mellett – ami nagyon jó egyébként – hogy közben elfelejtjük a házasság minőségének ápolását. A saját tapasztalatomban és a kutatásaimban is ezt látom, hogy a hívő párok sokkal hajlamosabbak tartósan benne maradni egy rossz házasságban, áldozatként, mint hogy változtassanak rajta.

Ezzel egyáltalán nem azt akarom sugallani, hogy váljanak el a hívő párok is, hanem aláhúzni szeretném azt az óriási növekedési potenciált, ami a krízisben rejlik. Merjük megélni! Mert minden egyes krízissel az élet, és belehelyettesíthetjük ide Istent is, valamint tanítani akar nekünk. Valami olyat, amit kevésbé fájdalmas módon nem tudtunk volna megtapasztalni.

Ha ilyen szemüvegen keresztül nézzük a kríziseket, akkor új utak nyílnak előttünk. Én a legdurvább krízisekben, megcsalásos helyzetekben, anyagi csőd esetén is megkérdezem a pároktól, hogy gondolkodjunk el együtt azon, mit akarhat ez az élethelyzet tanítani, amit kevésbé fájdalmas módon nem voltunk hajlandóak megtanulni. Írjunk erről egy listát!

Olyan életbevágó, életet átformáló felismerések születnek meg, hogy mindhárman csodálkozunk! Akadt olyan pár, aki később azt mondta, hogy bármilyen fájdalmas volt, ezekért a tanulságokért érdemes volt átmenni ezen a válsághelyzeten. Úgyhogy én erre bátorítanék mindenkit!

A krízis nem a végét jelenti valaminek, hanem azt jelenti, hogy az, ahogyan eddig működtettük a kapcsolatunkat, elérte a korlátait. Most egy olyan helyzetben vagyunk, amikor át kell ütnünk a plafont ahhoz, hogy a következő szintre jussunk.

Nagyon sokan megijednek ettől és úgy döntenek, jó ez nekik így, visszahúzódnak. És vannak, akik azt mondják: „nyomjuk, menjünk, csináljuk! Fogjuk meg egymás kezét! Ketten kapaszkodjunk bele Istenbe! Ő, a harmadik, megduplázza az erőfeszítéseinket, csináljuk meg együtt!”  És ez igaz egy vállalkozásra, vagy akár sportteljesítményre, de a kapcsolati életünkre, házasságunkra is.

Vezetőkép forrása: Mihalec Gábor magángyűjteménye