Nemváltó fiatalok szenvedéseire figyelmeztet Amerika egyik legnépszerűbb műsora

A CBS végre bemutatta a transznemű „egészségügy” árnyoldalát.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2021. június 03. Családháló

Az Egyesült Államokban országszerte követelik, hogy tiltsák be a hormonkezeléssel kapcsolatos „kísérleti gyógyszerek” használatát, és a valójában „csak kozmetikai beavatkozásnak” számító nemátalakító műtétek elvégzését a kiskorúakon.

A veterán televíziós újságíró, Lesley Stahl 60 Minutes című műsorában több olyan fiatallal készített interjút, akik orvosi beavatkozással járó nemi átalakuláson estek át. Majd mindannyian belátták, hogy elsiették a döntést és túlságosan elhamarkodottan erősítették meg transznemű identitásukat, így visszatértek eredeti biológiai nemükhöz.

60 minutes, CBS, nemváltó
Garrett majdnem öngyilkos lett

„Összesen két beszélgetésre mentem el, és a második alkalom után máris érkezett egy levél, hogy megkapom a nemi hormonokat” – osztja meg történetét a műsorban egy Garrett nevű fiatalember, a Louisiana állambeli Baton Rouge-ból.

A transznemű aktivisták állításai szerint a nemi diszfóriában szenvedő fiatalok nagyobb eséllyel követnek el öngyilkosságot, mint az átlagemberek, ha nem engedik meg nekik az átmenetet.

Garrett ezzel szemben kijelentette, hogy depressziója éppen súlyosbodott, miután eltávolították a heréit és megműtötték a mellkasát, hogy nőiesebbnek tűnjön.

„Azelőtt soha nem voltak öngyilkos hajlamaim, amíg nem volt mellnagyobbításom. Körülbelül egy héttel a műtét után viszont tényleg meg akartam ölni magam, csak végül a családomra gondoltam, és nem tettem” – idézte fel könnyeivel küszködve a fiatal.

60 minutes, CBS, nemváltó
Az LMBTQ-vloggerek boldogságot sugalltak

A műsorban megismerhettek a nézők egy másik „áldozatot” is, Grace Lidinsky-Smitht, aki úgy döntött, hogy a húszas éveiben tesztoszteronra vált, és amputáltatja a melleit. Smith elmesélte a műsorvezetőnek, hogy egy pszichiáter sem próbálta kideríteni, hogy mi állhat a nemi zavarok hátterében, és mivel 18 éves elmúlt, szülői engedélyre sem volt szüksége. Négy hónap múlva már hormonkezelést kapott, nemsokkal később pedig le is műtötték a melleit.

Az állandóan szorongó Smith bevallotta, hogy azért vállalta a beavatkozásokat, mert az interneten látott LMBTQ-vloggerek és transzfiatalok által közvetített propaganda azt sugallta neki, hogy boldogabb lesz, ha változtat. „Én komolyan azt hittem, hogy férfiként egyszerűbb lesz az életem” – hangzott el a műsorban a fájó beismerés.

60 minutes, CBS, nemváltó
Úgy éreztem a testem egy darabja hiányzik…

Nem sokkal azután, hogy Smith átesett egy kettős masztektómián, traumatikus élményen ment keresztül.

„Úgy éreztem, hogy a testem egy darabja hiányzik. Megjelent egy rémisztő „szellem végtag érzés”, mintha a melleim még mindig ott lennének,de már nem voltak.”

Smith kiemelte, hogy mennyire meglepte, az a tény, hogy milyen könnyen és gyorsan lehetséges az emberi test megváltoztatása, majd visszaműtése. „Nem tudom elhinni, hogy kevesebb mint egy év alatt átváltoztam, majd visszaváltoztam, beleértve a hormonokat és a műtétet is” – mondta.

A műsorban arról is beszélt, hogy ezután abbahagyta a tesztoszteron szedését, visszament a klinikára, és panaszkodott az orvosoknak, hogy nem végezték rendesen a munkájukat, valamint nem követték a transzneműekre vonatkozó egészségügyi szabályokat.

60 minutes, CBS, nemváltó
Mekkora sokkot jelent mindez?

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy milyen sokkot jelenthetnek ezek az egymás utáni gyors, és természetellenes beavatkozások az emberi testben és elmében?

Michelle Cretella, az Amerikai Gyermekgyógyászati Főiskola vezérigazgatója kikéri magának, hogy ma már a 13 éves kislányoknál is elvégezhetnek dupla maszketómiát, amely szerinte a gyermekek ellen elkövetett erőszak államosítása.

„Az érzelmi válságban lévő fiatalságot pszichológiailag abúzálják azzal, hogy megváltoztatják a nemüket, szexuálisan összezavarják őket és kísérleteznek rajtuk mérgező drogokkal, meg csonkító műtétekkel.”

Ha mégis mellet szeretnél, majd kapsz újat…

Az egyik leghírhedtebb gyerekgyógyász, Johanna Olson-Kennedy, aki egy ifjúsági transznemű klinikát vezet a Los Angeles-i gyermekkórházban, a CBS összeállítását „szégyenletes nézettségi trükközésnek” nevezte. Az ő intézetében már 13 éves lányokon is végeznek melleltávolítást, mert ragaszkodik ahhoz az állításához, miszerint „a serdülők képesek életet megváltoztató döntéseket hozni, beleértve a melleik eltávolítását is”. „Ha életed egy későbbi szakaszában melleket szeretnél, akkor elmehetsz és megcsináltathatod” – jelentette ki.

60 minutes, CBS
Orvosi botrány van kirobbanóban

A népszerű műsorvezető Stahl elmondta, hogy az összeállítással arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy ezek a tinédzserek nem kaptak hiteles egészségügyi tanácsot, azaz nem részesültek megfelelő egészségügyi ellátásban.

Sokak szerint kirobbanóban van egy „orvosi botrány”, amelyet a népszerű műsor transzösszeállítása még inkább előmozdított.

Ez idáig a legtöbb mainstream média nem volt hajlandó tisztességesen foglalkozni a témával, így „kiemelkedő, hogy a 60 Minutes műsorának szerkesztői úgy döntöttek, hogy megszólaltatják ezeket a fiatalokat, akiknek a testét helyrehozhatatlanul károsította ez az ördögi iparág” – összegzett a műsor kapcsán Kara Dansky radikális feminista aktivista.

Forrás: Hitrádió, Christian Post

Schittl Eszter: A genderlobbi visszafordíthatatlan károkat okozhat a gyerekekben

Nemváltoztató műtéten átesett nők kérték J. K. Rowling segítségét

A kiemelt kép forrása: CBS News.com