Novák Katalin: A család erőforrás

Embert próbáló feladatra készül hittel, lélekkel, szívvel.

iskola
2021. december 21. Családháló

Adventre jelent meg az a karácsonyi ajándéknak is beillő kötet, amelyben Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter felkérésére ötven személy fogalmazza meg, mit jelent számára a család. Az „…Ami a miénk” című albumba belekerültek tudományos igényű meghatározások és egészen személyes vallomások is.

„Amivel én kapcsolódom ehhez a kötethez, az az, hogy én mind az ötven írás elé egy személyes ajánlót írtam, és ezzel együtt jelentek meg” – mondta el Novák Katalin, akinek még egy minisztériumból is sikerült családbarát munkahelyet faragnia.

„Azért ez nem könnyű, de folyamatos odafigyeléssel, rugalmas hozzáállással, nem lehetetlen feladat. A családbarátság alatt nem csak a kisgyermekes kollégáinkra kell gondolnunk, hanem azokra is, akik  még most keresik a párjukat. Számukra is igyekszünk olyan munkafeltételeket teremteni, hogy legyen lehetőségük a családalapításra, ne kelljen az egész életüket a minisztériumban tölteniük.”

A családokért felelős tárca nélküli miniszter hozzátette: az idős, beteg szüleikről, rokonaikról gondoskodó munkatársaik számára ugyancsak minden támogatást megadnak ahhoz, hogy az ilyen fajta élethelyzeti kihívásoknak is meg tudjanak felelni.

Arra a kérdésre, hogy számára mit jelent a család, Novák Katalin azt válaszolta:

Számomra a család a legnagyobb büszkeség forrása (…) Erőforrás. Néha lemondás, gyakran nehézségek, de mindenekfelett öröm, olyan, amiről nem mondanék le soha. Arra tanít, ami a karácsonyi ajándéknak is szánt könyvünk mottója: „Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk”

– fogalmazott a most államfőnek jelölt miniszter.

A fenti mottót, az eredetileg Simone Weiltől származó idézetet a 100 éve született Pilinszky János az adventre vonatkoztatja. Adódott a kérdés, hogyan készül otthon a háromgyermekes édesanya az ünnepre?

„Nálunk is minden a várakozásról szól. A közösen készített sütemények karácsonyi illatától a lakás ünnepi díszbe öltöztetésén át az adventi koszorú körüli beszélgetésekig, a bibliai történetek olvasásáig. Számunkra a karácsony keresztény ünnep, készülünk lélekben is Krisztus születésére.”

Pillantson bele Az „…Ami a miénk” című kötet társszerzőinek – Bagi Iván, Gáncs Péter, Kocsis Fülöp, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán – ünnepi gondolatait tartalmazó videóba: