Olyan korban élünk, amikor egy óvodás jobban kötődik az okoseszközéhez, mint a saját szüleihez

Sajnos nincsenek jó mentális állapotban a gyerekek napjainkban. Rengetegen szorulnak pszichiátriai ellátásra, egyre fiatalabb korban kezdődik a szerhasználat és soha nem látott mértékű az online zaklatás a fiatalok körében. A digitális tér hódít a személyes kapcsolatokkal szemben, ami csökkenti a lelki immunitást és növeli a magányt és a versenyképtelenséget – hívta fel rá a figyelmet Hal Melinda klinikai szakpszichológus a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferenciáján, ahol bejelentette a Mentál Pajzs Program elindulását. Az eseményen ott volt többek között Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár is.
Rétvári Bence az esemény nyitóbeszédében arról szólt, hogy Magyarországon az adórendszer is gyermekközpontú: a kormány elismeri, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a családi típusú adórendszert az ellenzék ideológiai alapon támadja, nem érti a lényegét, meg is változtatná azt, ha kormányra kerülne. Ezzel viszont éppen a dolgozó családok járnának rosszul – figyelmeztetett az államtitkár.
A kereszténydemokrata politikus szót ejtett azokról a lépésekről, amelyeket a kormány az elmúlt években tett a gyermekvédelem érdekében, megemlítve a kábítószer-kereskedelem elleni harcot, a mobiltelefonok használatának iskolai korlátozását, a gyermekvédelmi zöld számot, a pedagógusoknak szóló mentálhigiénés programot, az iskolapszichológusok számának megduplázását, az Internet Hotline elindítását, amely akár pár órán belüli hatékony fellépést tesz lehetővé az online zaklatásokkal szemben.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a KINCS Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferenciáján. Fotó: Vasarnap.hu/Varga Ilona
Az eseményen jelen volt Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, aki arról is beszélt, hogy 2010-től a kormány célul tűzte ki a családok megerősítését, és mostanra eljutottak oda, hogy “igazi adóforradalmat” tudtak meghirdetni.
A jövő évi költségvetésben a GDP öt százaléka, összesen 4802 milliárd forint lesz a családok támogatására fordítva, a következő négy évben pedig további 4000 milliárd forint.
Szólt a szeptember elsején elindult Otthon Start programról is, amely szintén fontos eleme a családtámogatásoknak. Mint mondta, óriási az érdeklődés, és nagyon örülnek neki különösképpen a fiatalok, mivel összehangolták az egyéb otthonteremtési támogatási formákkal. Arról is beszélt, hogy a családpolitikát ért támadások és negatív kritikák miatt hirdettek arról nemzeti konzultációt, mit gondolnak a magyarok a kormány adócsökkentési programjáról.
Külön kiemelte, milyen fontosnak tartják a családok lelki egészségét, ezért az Országgyűlés elé viszik a digitális eszközök veszélyének témáját.
Szólt arról is, mennyire örül a Mentál Pajzs programnak, ami a gyermekek lelki egészségének megőrzése érdekében indul, de ide tartoznak az Erzsébet-táborok, valamint a tárca által támogatott könyvtári kihívás programok is.
Ezt követően Fűrész Tünde, a KINCS elnöke ismertette az intézet kutatását az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról. A felmérés szerint a magyarok kétharmada jó ötletnek találta az iskolai mobilmentesség bevezetését.
A szülők harmada pedig arról számolt be, hogy gyermekük képernyőideje csökkent, és az intézkedés bevezetése óta pozitív változásokat tapasztaltak a gyermek életében.
Külön érdekesség, hogy noha a legtöbben egyetértettek azzal is, hogy a szülőknek példát kell mutatniuk és sokkal tudatosabbnak kell lenniük a digitális eszközhasználat terén, a felnőttek egyharmada négy óránál többet nyomkodja a telefonját naponta. 15 százalék pedig több mint 7 órát tölt naponta online. Sajnos az is kiderült, hogy
a 30 év alatti fiatalok körében a legmagasabb a képernyőidő: 58 százalékuk naponta több mint 4 órát, 30 százalékuk pedig 7 óránál is többet mobilozik.
Fűrész Tünde a kutatást összegezve úgy vélte, hogy az elmúlt időszak leghatékonyabb digitális “gyermeklélekvédelmi” intézkedése az iskolai mobiltelefon-használat korlátozása volt.
Az eseményen Hal Melinda klinikai szakpszichológus, a Matthias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézet kutatásvezetője bemutatta a most induló Nemzeti Mentál Pajzs programot, amely a gyerekek lelki stabilitását, ellenállóképességét fejlesztő, megküzdési stratégiákat tanító nemzeti szintű prevenciós program.
Felhívta rá a figyelmet, hogy sajnos nincsenek jó mentális állapotban a gyerekek, a statisztikák horrorisztikusak: rengetegen szorulnak pszichiátriai ellátásra, egyre fiatalabb korban kezdődik a szerhasználat és soha nem látott mértékű az online zaklatás, valamint a viselkedéses addikciók mértéke a fiatalok körében.
A digitális tér hódít a személyes kapcsolatokkal szemben, ami csökkenti a lelki immunitást, növeli a magányt és a versenyképtelenséget
– jelentette ki a szakpszichológus.
Rámutatott, jelenleg egy mindenmentes társadalom van kialakulóban, de ez nem a drogoktól, függőségektől, hanem az érzelmektől való mentességet jelenti. A semmi generációjának korát éljük, ahol sajnos előfordulhat az, hogy egy óvodás jobban kötődik az okoseszközéhez, mint a szüleihez.
A kötődési képesség hiánya olyan instabil személyiséget hoz létre, aki nem tud versenyre kelni azokkal a társaival, akik képesek stabilak maradni.
Ám a jó hír, hogy egy közelmúltban készült kutatás is bizonyítja: van remény, és az okoseszközök okozta károk visszafordíthatók. Csak tudatosítani kell a gyermekekben, mit nyerhet valaki, ha a képernyő helyett a szabad levegőn töltött időt választja.
https://vasarnap.hu/2025/05/16/digitalis-detox/
Éppen ezért nagyon fontos a most induló Nemzeti Mentál Pajzs program, amely interaktívan, szakmai vezetőkkel felügyelt foglalkozások keretében valósul majd meg.
A fiatalok szűrőkamionokban vehetnek részt pszichodráma foglalkozásokon, valamint az érzelmi intelligenciát és empátiát fejlesztő kérdésekkel, feladatokkal találkozhatnak. Problémáikat pedig két mesefigura – Magor és Csenge segítségével oldhatják meg – korcsoporttól függően más-más módon – számolt be róla a szakember, felhívva rá a figyelmet, hogy a prevenció és a lelki stabilitás megerősítése a cél, hogy a gyerekek tudjanak jó döntéseket hozni.
Erre a gondolatsorra felfűzve beszélt arról Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos, hogy miért fontos a zéró tolerancia a drogprevenció tekintetében.
Mint rámutatott, a kábítószer-kereskedelem a szervezett bűnözés által működtetett nemzetközi iparág, amely együtt jár a prostitúcióval és a fegyverkereskedelemmel is, tehát nem lehet csak “kicsit” beengedni a gyerekszobába és a közösségeinkbe.
Sajnos a felmérések szerint már 10-11 éves korban megindul a szerhasználat és az alkoholfogyasztás, de egyre több a kábítószeres várandós nő is, ráadásul megindult egy nagyon veszélyes folyamat, amikor a különböző média-platformokon, popkultúrában is a szerhasználatot népszerűsítik különböző influenszerek. Már rég nem arról van szó, hogy egy szűk, meghatározott réteg problémája volna a kábítószerezés – hívta fel rá a figyelmet Horváth László.
A szerhasználat visszaszorítása érdekében tudatosságra és figyelemre van szükség a szülők irányából, valamint egységes összefogásra és elutasításra a társadalom felől
– fogalmazott.
Király Nóra, a Fidesz országgyűlési képviselője, az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos végezetül arról beszélt, hogy büszkék lehetünk arra, hogy 15 éve olyan országban élünk, ahol a kormányzás középpontjában a családok és a gyerekek állnak.
Mindenkit szeretettel hívott a nemrég megalakult Gyermekvédelmi Digitális Polgári Körhöz való csatlakozásra, mert gyermekeink online védelmét – paradox módon – már ilyen módon tudjuk elősegíteni.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond a KINCS Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferenciáján. Fotó: Vasarnap.hu/Varga Ilona