Olyan oldalaimat ismertem meg az anyaság által, amelyeket korábban csak sejtettem – Anyák napi interjú Süvegesné Rudan Margittal

Mit jelent anyának lenni? Milyen dimenziókat nyit meg egy édesanya lelkében, és milyen készségeket fejleszt, amikor édesanyává válik? Hogyan tudunk fejlődni, nézőpontot váltani és később jó szívvel elengedni gyermekeinket, akiket ajándékba kaptunk, hogy gondoskodjunk róluk, ameddig szükséges? Anyák napi interjúnkban Süvegesné Rudan Margit logopédus, gyógypedagógus és fejlesztési tanácsadó mesél nekünk erről az érzékeny és csodaszép hivatásról, aki amellett, hogy négy, lassan felnőtt gyermek édesanyja, férjével, Süveges Gergővel megalkotta az Anyakulcsokat, amelyek utat mutatnak nekünk az anyaság nehezebb pillanataiban.

– Négy gyermek édesanyjaként mit jelent az ön számára az anyaság? Milyen növekedést, értékeket, kincseket hozott az életébe?

– Mielőtt a saját életemben megjelenő kincsek eszembe jutnának, arra gondolok, hogy négy csodálatos gyermeket, egyre inkább kibontakozó személyiséget hozott az életembe az anyaság, két lányt és két fiút, akiket kísérni kemény feladat, növekedni látni pedig páratlan öröm. Mindenekelőtt megváltozott felelősséget, folyamatos éberséget és nagyon sok rácsodálkozást hozott az elmúlt több mint két évtized.

Emellett persze észreveszem, hogy én is változom, talán éppen az anyaság által.

Nagy felismeréseket hozott a gyermekekkel folyamatosan bővülő családunk például az önismeretben. Olyan oldalaimat ismertem meg, amelyeket korábban csak sejtettem.

És még valami, ami talán nehezen megfogható, de a többgyerekes anyák hatalmas kincse: az anyaság és az egyre bővülő család egyszerű, mindennapos élete számtalan készséget és képességet erősített meg bennem. Előre tervezés. Párhuzamos figyelem. Konfliktuskezelés. Motiválás. Mediáció. Türelem. És még sorolhatnám…

– Változott a nézőpontja, hozzáállása az anyasághoz a gyermekek felnövésével?

– A gyerekek is folyamatosan változtak és változnak. Ezzel párhuzamosan én is változtam és változom. Így aztán állandóan változott és változik a kapcsolatunk is. Jó visszagondolni arra, hogy minden életszakasznak megvoltak, megvannak a kihívásai, nehézségei – és ugyanígy az örömei is. Nem nagyobb vagy kisebb, hanem más típusú nehézségek és örömök szegélyezik ezt az utat.

Amit most talán a legerősebb változásnak látok, azt ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a szorosan ölelő karjaink szépen lassan kinyílnak, továbbra is a kapcsolatra készen állnak, de jó szívvel el is engedik azt, akit addig körülzárva öleltek. Ebből az egészséges elengedésből pedig újra és újra, magasabb szintű kapcsolódás születik.
Azért örülök, hogy férjem, Gergő Apakulcs című könyve után egy évvel ezelőtt megjelenhetett a közösen írt Anyakulcs könyvünk is, mert a kettő ezt a szoros egységet segít megteremteni és megtartani.

https://vasarnap.hu/2024/10/04/suveges-gergo-felismertuk-hogyan-alkalmazza-isten-a-mi-eletunkben-is-az-apakulcsokat/

Az apakulcsok a kapcsolódás alapelveit mutatják be: hogyan tudunk egészségesen, biztonságosan kapcsolódni a gyermekünkhöz. Az anyakulcsok pedig abban segítenek, hogy a gyermekünk önálló, szabad és felelős személyiséggé válhasson a megfelelő mértékű, bölcs anyai gondoskodásunk által. Kapcsolódás nélkül semmi nincs, egészséges kapcsolódásból pedig meg tud születni az egészséges, örömteli elengedés, amely nem elszakadást, nem eltávolodást jelent, hanem a személyiség kibontakozásának lehetővé tételét.
Valami efféle ment végbe a gyerekeim és közöttem is.

Ma, amikor a legidősebb 22 éves, a legfiatalabb pedig 16, pontosan ezt látjuk rajtuk: biztos és bensőséges kapcsolódásban lehetett részünk, ma már próbálgatják, egyre jobban megmutatják saját személyiségüket, ez pedig újfajta kapcsolódást hoz a közös életünkbe. Nagy kaland és nagy öröm látni ezt a fejlődési ívet.

– Nagyon megfogott, ahogyan az Anyakulcs című könyvben az elengedés nehézségeiről vallott. Mi volt az a pont, amikor rádöbbent, hogy ez az egyik legfontosabb mozgatórugója a kiegyensúlyozott anya-gyermek kapcsolatnak, illetve hogyan tudták férjével közösen kialakítani azokat az alapelveket, amelyek segíthetnek minket ebben a kérdésben?

– A kiegyensúlyozott szülő–gyerek kapcsolat egyik fontos dimenziója a közelség–távolság helyes szabályozása. A gyermekeinket ajándékba kapjuk; nem tulajdonaink, hanem ránk bízott kincsek. Nekünk, anyáknak az a dolgunk, hogy megszüljük őket a világba, és utána sokszor, sokféleképpen újra megszüljük őket a világnak. Lehet, hogy ezek a szülések-születések fájdalmat is hordoznak, de sosem szeretném elfelejteni, hogy az egyes változáspontok, életszakaszok mennyi örömöt és gyümölcsöt teremnek anya és gyermek számára egyaránt.

https://vasarnap.hu/2024/05/05/miben-segitenek-minket-anyakulcsok/

A kapcsolódás melegségét és biztonságát nem nehéz megtapasztalni akkor, amikor a gyermekünket szorosan magunk mellett tudjuk. De az elengedés szükségességét sem túl nehéz felfedezni, hiszen pillanatok alatt látjuk, hogy a gyermekünk mennyi mindenre képes már egyedül, segítség nélkül. Már nyúl a játék után. Már megfordul. Már négykézlábazik. Már ül. Már áll. Már jár. Már kimondja, hogy “én, ededül!” Ezek a mozzanatok piciben mind-mind arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a távolodásunk megállíthatatlan és folyamatos. Lehet bennünk vágy, hogy visszafordítsuk ezt a folyamatot, de ezzel épp a gyermekünk érdekei ellen cselekednénk.

Amikor Gergő megírta az Apakulcsot, amely alapvetően a férfiaknak, apáknak segít abban, hogy egészségesebben kapcsolódjanak a gyermekükhöz (hiszen az apák számára a közelebb lépés a nagyobb kihívás), akkor nagyon rövid időn belül záporoztak felénk a kérdések: léteznek-e anyakulcsok is? Akkor jöttünk rá arra, hogy bizony léteznek, csak épp nem a kapcsolódást segítik, hanem az elengedést (hiszen a távolabb lépés, szabadon engedés az anyák számára nagyobb kihívás).

Ma is azt tapasztalom – Anyakulcs-előadáson vagy Anyakulcs-napon –, hogy az elengedésnek már a gondolata is sok félelmet és fájdalmat hoz elő az anyákból.

Épp ezért alkottuk meg az Anyakulcs eszközrendszerét: hogy megtaláljuk az örömet minden életszakaszban.

– Nagyon sok ma az életellenes hang, amely egyfajta teherként mutatja be az anyaságot. Természetesen a rózsaszín cukormáz sem igaz, de ezt anyaként akkor is fájdalmas hallani. Mivel tudjuk leginkább lefegyverezni ezeket a hangokat?

– Leginkább a magam életében és a magam környezetében tudok létezni, élni, és talán hatni is. És legyünk őszinték: az anyaság olykor valóban nagy teher. Már Vekerdy Tamás pszichológus is azt mondta, hogy a gyerekek dolga, hogy lerágják a húst a csontjainkról – és ezt derekasan meg is próbálják.

Amikor anyatársakkal beszélgetünk, azt tapasztalom, hogy mindenekelőtt érdemes egymást meghallgatni és elismerni a nehézségeket. Nekem is nagyon jól esik a megértés. Ebben igazán képesek vagyunk egymás mellé állni és támogatni egymást.

Aztán ebben a támogatott, megtartott helyzetben talán a nehézségeink mögött megbújó örömöket is könnyebb felfedezni – és talán könnyebb egymást is rávezetni arra, hogy mennyi örömforrásunk van nap mint nap.

– Mi lenne az a 3 fő tanács, amit egy kezdő édesanyának adna, aki most hozza haza újszülött gyermekét a kórházból?

– Először azt mondanám, ne veszítsd el a kapcsolataidat. Persze, hogy vannak olyan időszakok, amikor a gyermek mindent betölt, kitölt, áthat és ural, de ettől még érdemes törekednünk arra, hogy megmaradjon a kapcsolatunk egyrészt saját magunkkal, másrészt a családunkkal, harmadrészt a barátainkkal is. A nehéz időkben ugyanis ők azok, akik megtartanak bennünket. Érdemes erre időt szánni, tudatosan keresni a töltődés, a találkozás lehetőségeit. Ez egy friss anya számára akár önzőnek is tűnhet (vagy lehetetlennek), de ettől még igaz: azzal tudunk a legtöbbet adni a gyermekünknek, ha kiegyensúlyozottak tudunk maradni, és boldog kapcsolatokban élünk.

Másodszor azt tanácsolnám, hogy gondolkodj hosszú távban. Igen, tudom, hogy ez sem könnyű. Van, amikor egy gyors megoldás az idegi, fizikai, szellemi túlélést jelenti, átsegít a pillanaton, és megnyugtat bennünket is. Mégis megéri keresni azokat a válaszokat, amelyek később is segítenek; keresni azokat a döntéseket, amelyek későbbre is jótékonyan hatnak; keresni azokat a megoldásokat, amelyeket később sem lebontani kell, hanem továbbépíteni. Érdemes a napi, gyors döntéseinkre időről-időre, rendszeresen ránézni: arrafelé vezetnek-e ezek az apró lépések, amerre hosszabb távon menni, haladni szeretnénk az életünkben, a gyermekünkkel?

Harmadszor pedig idézném azt, amit Anyakulcs című könyvünkben a legfontosabbként emelünk ki: Örülj neki! Tudom, hogy vannak nehéz, reménytelennek tűnő, megoldhatatlannak látszó pillanatok, létezik elképzelhetetlen fáradtság, csüggedés és önmarcangolás… mégis: érdemes megpróbálni megtalálni a kapcsolatainkban is és a hosszú távra tervezésben is mindazt, ami már most, ebben a pillanatban örömmel tölt el. Ami mosolyt fakaszt, amiért hálásak tudunk lenni, ami megtart és továbbsegít.

Mindig vannak mazsolák a kalácsban – még akkor is, amikor épp nem kalácsnak érezzük az egészet…

Vezetőkép: Süvegesné Rudan Margit. Forrás: Artfókusz