Senki nem megy vissza megköszönni az abortuszt

Több mint 20 000 életet mentett már meg a „40 nap az életért” imamozgalom.

iskola
2022. december 13. Családháló

Május végén indult az EWTN YouTube csatornáján a Heti Pro-Life sorozat. A műsor részeként nyolc interjú készült az életvédelem prominens nemzetközi képviselőivel. A beszélgetésekben nem csak a személyeket ismerhetjük meg, de sok, az abortusszal kapcsolatos tévhitet, hazugságot is lelepleznek. A Vasarnap.hu december végéig minden héten közzétesz egy-egy videót. A hetedik részben Shawn Carney, a „40 nap az életért” elnök vezérigazgatója arról beszélgetett Pontifex Sárával, a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjával, hogyan segíthet az ima az abortuszok számának csökkentésében.

A „40 nap az életért” imamozgalom 2004-ben indult, amikor Shawn Carney néhány barátjával úgy döntött, negyven napon keresztül imádkozni és böjtölni fog a környékbeli abortuszklinikák előtt, hogy a nők meggondolják magukat és mégse vetessék el a gyerekeiket. A mozgalom azóta olyannyira kinőtte magát, hogy 63 ország több mint 1000 városában van jelen. Az elmúlt tizennyolc év alatt több mint 20 000 életet mentettek meg az imádkozók és több mint 200 klinikai dolgozó hagyta ott az abortusz ipart. 

Az első „40 nap az életért”

Carney egyetemista korában kezdett el a klinikák előtt imádkozni akkori barátnőjével, aki ma már a felesége. Pontifex Sárának az interjúban elmondta, azért döntöttek úgy, hogy megalapítják a „40 nap az életért” mozgalmat, mert míg az abortusz egyre elterjedtebb lett az évek alatt, folyamatosan csökkentek az életpárti megmozdulások.

Már az első, helyi szintű eseményre is több, mint ezren jelentkeztek, ami azt mutatja, hogy az emberekben igenis megvan a tenni akarás. Carney-ék arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az abortusz egy olyan probléma, amely jelen van a mindennapokban és ami ellen bárki tud tenni.

Az első esemény következtében 28 százalékkal csökkent helyi szinten az abortuszok száma, ami azt mutatja, az imádság tényleg hatott a nőkre. 

Az abortuszról a férfi úgy gondolja, egy globális méretű dehumanizálás, amelynek újra és újra meg akarják magyarázni a létjogosultságát, hiszen mindenki tudja, hogy ez egy rossz dolog.

Mi vár a résztvevőkre?

A „40 nap az életért” kampány keretében a résztvevők 40 napon át e-mailben kapnak egy-egy olvasmányt, egy elmélkedést és egy imaszándékot. Emellett minden nap imádkoznak és böjtölnek az abortuszklinikák előtt. A program része még a kapcsolatfelvétel a helyi vallási közösségekkel és egészségügyi intézményekkel.

Carney elmondta: azt tapasztalják, hogy az orvosok nagy része nem támogatja az abortuszt. Sőt, kiemelte, hogy azoknak az orvosoknak, akik abortuszt végeznek, valami félresiklott az életében. Hiszen senki sem azért választja az egészségügyi pályát, hogy aztán embereket öljön.

Van hatása a közös imádságnak!

Pontifex Sára arra is kíváncsi volt, hogy valóban van-e hatása ezeknek a közös imádkozásoknak.

A szervezet rendelkezésére álló adatok szerint a kampány ideje alatt 75 százalékosra emelkedik a meg nem jelenés aránya az abortusz klinikákon. Több mint 21 000 ezer gyermekről tudnak, akik végül megmenekültek az abortusz elől. Ezek mind olyan esetek, amikor az anya utólag megköszönte az imamozgalom tagjainak támogatást. Carney elmondta, rendszeresen kapnak fényképeket 9-10 éves gyerekek elsőáldozásáról, fociedzéséről, akik nekik köszönhetően élnek még. De az sem ritka, hogy egy-egy gyereket segítő önkéntesekről neveznek el.

„Senki nem megy vissza megköszönni az abortuszt. Hozzánk viszont rendszeresen jönnek.”

Egy orvos ezt úgy fogalmazta meg: „kevés helyzetben mentheted meg a puszta jelenléteddel egy ismeretlen életét, de ezt megteheted a »40 nap az életért keretében”.

A magyar nyelvű videó itt tekinthető meg:

Az eredeti angol nyelvű videó itt tekinthető meg.

A sorozat korábbi részei itt érhetők el:

„Nem volt szabad mentőt hívni, nehogy kitudódjon, hogy baj volt a műtőben”

„Itt van 800 dollár, ölje meg a fiamat, vagy a lányomat”

„Az abortusz népszerűsítése lustaság”

„A nők életét megmentő abortusz nem létezik”

Tudományosan a természetes családtervezés a legjobb születésszabályozó módszer

A nők az abortusznál sokkal jobbat érdemelnek

Címlapkép: Facebook/ Shawn Carney