Székely János: Imádkozzunk, hogy a háborúnak minél hamarabb vége legyen

Aktuális
5 órája Családháló

Február 24-én volt négy éve annak, hogy a szomszédban megkezdődött a háború. A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, amely a krízis első napjaitól személyes jelenléttel és célzott programokkal segítette a rászorulókat – a Magyarországra érkező menekülteket, és azokat is, akik Ukrajnában maradtak, vagy belső menekültté váltak – az évfordulón is újabb szállítmányt küldött Ukrajnába. Vallják, a hírekben szereplő számok mögött emberi sorsok vannak – gyermekek, családok, idősek –, akiknek a mindennapjait a háború gyökeresen megváltoztatta.

A Katolikus Karitász a szomorú évforduló kapcsán szerkesztőségünknek küldött közleményében emlékeztetett, hogy a háború kezdete óta 46 200 menekültnek nyújtottak közvetlen segítséget, beleértve a Segítő Pontokon és a budapesti Integrációs Központban elért támogatottakat is. A hosszú távú kísérés részeként a menekültek ügyintézési és információs segítséget, közösségi és integrációs programokat, valamint a mindennapi élet újrakezdését segítő szolgáltatásokat kaptak. A határon túl is folyamatos volt a segítségnyújtás: Kárpátalján és belső Ukrajnában összesen 585 tonna adománnyal fejezték ki a magyarok a Karitászon keresztül szolidaritásukat, amely 692 szállítmányban jutott el a rászorulókhoz.

Mint írják,

a háború 4. évfordulója nagyböjti időszakra esik, amikor az Egyház különösen is a cselekvő szeretetre hív.

Ezért a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti körlevele is arra buzdít, hogy imádsággal és a szeretet konkrét tetteivel forduljunk a szenvedők felé, és ne szokjunk hozzá a fájdalomhoz.

A körlevél felidézi: a háború terheit elsőként a családok viselik, a gyermekek, az idősek, a bizonytalanságban élők, valamint mindazok, akiknek a mindennapjait áramkimaradások, ellátási nehézségek és az egzisztenciális kiszolgáltatottság teszi nehezebbé.

A Karitász arra is ráirányítja a figyelmet, hogy a MKPK rendelkezése szerint

nagyböjt első vasárnapjától nagyböjt második vasárnapjáig országos adománygyűjtés segíti a háború sújtotta területeken élőket a katolikus templomokban, amelynek kedvezményezettje a Katolikus Karitász-Caritas Hungarica.

A beérkező adományokat tehát a szervezet juttatja célba. Kárpátalján a Karitász helyi szervezetei és munkatársai napi szinten végeznek nélkülözhetetlen munkát, a szükség továbbra is óriási, ezért minden felajánlás közvetlen segítséget jelent.

A megemlékezés és a felhívás a keddi szolidaritási akcióban is testet öltött: a Katolikus Karitász 693. segélyszállítmányát indította Kárpátaljára.

A szállítmányt 2026. február 24-én Székely János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke püspöki áldása kísérte. A segélyszervezet a sorozatos áramkimaradások áthidalására a múlt heti 32 áramfejlesztő mellett további 5 generátort és több, mint 1,5 tonna élelmiszer adományt, a hideg ellen 500 paplant és téli ruhaneműt adott át a kárpátaljai Szent Márton Karitásznak, hogy a legnehezebb helyzetben lévők számára is biztosítható legyen a legalapvetőbb ellátás.

A kezdeményezés fontosságát hangsúlyozva Székely János püspök atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke személyesen áldotta meg a szállítmányt, és együtt imádkozott a Karitász munkatársaival indulásuk előtt. A püspök kiemelte: a segítségnyújtás nem csupán fizikai támogatást jelent, a reményt viszik most Kárpátaljára.

„A helyzet Kárpátalján és egész Ukrajnában drámai. Ezért szervezzük a nagyböjti országos gyűjtést is. Imádkozzunk azért, hogy ennek a rettentő háborúnak minél hamarabb vége legyen”

– fogalmazott Székely János püspök.

“Krízishelyzeti ellátás, integrációs központ és rendszeres segélyszállítmányok. A Katolikus Karitász életében 4 éve folyamatosak ezek a programok, amelyek átalakulva ugyan, de ugyanolyan elköteleződéssel és szolidaritással futnak, mint a háború elején. Fontos, hogy négy év távlatából se felejtsük el azokat, akinek a mindennapok fájdalmat és küzdelmet jelentenek a jelenlegi helyzetben. Mindannyian tehetünk valamit értük, amivel azt fogják érezni, hogy nincsenek egyedül.” – emelte ki az adomány átadásakor Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatója.

Az eseményen ott volt Fehér Ferenc, a Kárpátaljai Szent Márton Karitász igazgatója is, aki szerint senki sem tehet arról, hogy melyik országba született. „Kárpátalján háborús körülmények között élnek az emberek, és sok család számára nap mint nap valós dilemma, hogy gyógyszerre vagy élelmiszerre jusson. Sokaknak az sem magától értetődő, hogy van-e fűtés és áram az otthonukban. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk helyben segítséget nyújtani mindenkinek, aki rászorul. Köszönjük a Katolikus Karitásznak és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, hogy a nehéz időkben is kitartóan támogatnak bennünket ebben a szolgálatban.” – fűzte hozzá Fehér Ferenc, akit Pogány István atya, a kárpátaljai Karitász elnöke is elkísért, hogy háláját fejezze ki a szolidaritásért.

A Katolikus Karitász ezért arra kéri a közvéleményt, hogy nagyböjtben és az év további részében is kapcsolódjon be a segítségnyújtásba. A templomi gyűjtés mellett az adományt banki átutalással is el lehetett juttatni: CIB Bank 10701094–76228861–51100005, közlemény: „Kárpátalja”. A segélyszervezet más adománygyűjtő csatornáin is fogadja a felajánlásokat, így például a 1356-os adományvonalon (hívásonként 500 Ft), valamint online támogatási lehetőségeken keresztül is. 

Vallják: minden felajánlás számít – mert a háború által érintetteknek ma is azt üzeni: „Nem vagytok egyedül.”

Vezetőkép:  Székely János, az MKPK elnöke a Katolikus Karitász 693. segélyszállítmányát indította Kárpátaljára 2026. február 24-én. Forrás: Facebook/Magyar Katolikus Egyház