Szülői kiégés? Így előzzük meg!

Felgyorsult világunkban mintha a szülőknek is egyre több feladat jutna. Zsonglőrködünk idővel, projektekkel, nehézségekkel, miközben gyermeket nevelünk, főzünk, dolgozunk, párkapcsolatban élünk, és sokszor elfáradunk, kiégést tapasztalunk. A jó hír, hogy a kiégés folyamat, amit időben elcsípve megakadályozhatunk. De hogyan fogjunk hozzá? „Nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy a szülő nem rabszolgája a gyereknek, szülői feladataink életünknek csak egy részét képezik” – vallja Galla Krisztina családtréner, családi életre nevelés tanácsadó. Útmutatója segítségével arra kerestünk válaszokat, mit tehetünk kiégés, kapcsolatunk vagy önmagunk kiüresedése ellen, hogyan fogjunk hozzá a megújuláshoz.

– Tényleg létezik kiégés a szülői szerepben is? Valóban a szülőségben veszünk el ilyenkor, vagy túl sok a feladat az egyéb szerepeinkkel együtt?

– Először talán fontos tisztázni, hogy mi a különbség a tartós fáradtság és a kiégés között. Nagyon leegyszerűsítve: a tartós fáradtság fizikai, a kiégés pszichés, érzelmi kimerülést (is) jelent. A tartós fáradtságot ki lehet pihenni. Emlékszem arra, amikor a gyerekeimet még három óránként szoptatni kellett, úgy éreztem, bárhol, bármikor, bármilyen pózban el tudnék aludni. De nem láttam a helyzetemet reménytelennek, nem éreztem magam tehetetlennek.

A kiégés ezzel szemben hosszú távon kipihenhetetlen, és reményvesztettséggel, tehetetlenség érzéssel párosul. És igen, ki lehet égni szülőként is.

Ami azonban talán jó hír a sok negatívum mellett, hogy a kiégés szindróma fokozatosan alakul ki, így ha időben sikerül felismerni a tüneteket, akkor még viszonylag könnyen megállítható és visszafordítható a folyamat. Hogy a kiégés mögött mi áll, annak kiderítéséhez érdemes szakember segítségét kérni. Lifecoachként az a tapasztalatom, hogy a kiégéshez vezető első lépcsőfokokról az nem kerül mélyebbre, akiben él az elhatározás a változtatásra, és kellő kitartással és türelemmel tesz is azért. Ha ez nem sikerül, az bizony súlyos következményekkel jár, nem csak az egyén, hanem a környezete számára is…

– Mi az, ami ma megnehezíti a szülők dolgát, amitől egyre kevesebbet tudunk pocsolyába lépegetős vidám sétákat tenni, együtt maszatolni a konyhában? Valóban többet vár el a munkahely, az iskola, óvoda, vagy ennek köze van az online világ térhódításához és saját digitális tevékenységünkhöz is?

– Sokszor hallom magyarázatként az „ilyen a világ”, a „ha kimaradsz, lemaradsz” és még jónéhány ezekhez hasonló, tulajdonképpen önigazolásként gyártott mondatokat. Már a gyerekekkel, gyerekcsoportokkal való foglalkozások során is igyekszem átadni a hozzám fordulóknak: a ránk nehezedő különféle nyomásra akkor tudunk jól reagálni, ha reális önismerettel, kellő önbizalommal felvértezve vállaljuk a felelősséget a döntéseink következményeiért.

Tudom, hogy sokan összevonják a szemöldöküket, ha azt mondom, mindig van döntésünk! Csak esetleg úgy döntünk, hogy a kellemetlen következmények miatt ezt vagy azt nem vállaljuk be.

A kiégés kezelése életmódváltás, a munka–magánélet egyensúlyának helyreállítása nélkül elképzelhetetlen.

Ha most az olvasó készítene egy listát arról, hogy melyek azok a tevékenységei, amelyek saját (és/vagy szerettei) valós szükségleteinek a kielégítése miatt fontos, akkor lehet, hogy meglepődne, mennyi mindent vállal magára a másoknak, a külvilágnak, a külsőségeknek való megfelelési kényszer miatt. Rangsorolni kell annak függvényében, hogy mit tartunk igazán fontosnak, értéknek rövid és hosszú távon. Szülőként szempont lehet az is, hogy az időkapuk bezáródnak. Közhely, de

vannak pillanatok, amelyek nem újra élhetők, vannak olyan élmények, amiket hogyha akkor és ott nem élünk meg, bekerülnek a már soha meg nem élhető élmények süllyesztőjébe. Aztán élhetünk a „bárcsak akkor” lelkiismeretfurdalással…

– Bennem az is felmerült, hogy esetleg mi magunk nem vagyunk képesek bizonyos dolgokról lemondani, hogy magunkat tehermentesítsük?

– Szülőként ebben segítség lehet, hogy ne tökéletességre, hanem „elég jóságra” törekedjünk. Tökéletes szülő ugyanis nem létezik, és megsúgom: a gyereknek sincs rá szüksége. Ha a család stabil értékrenddel rendelkezik, és ezt a szülők határozottan képviselik tetteikkel is, akkor a lehető legtöbbet megadták a gyermeküknek.

A szülőkkel folytatott beszélgetések során meg szoktam kérdezni, ki mire emlékszik a szüleivel kapcsolatban. Az olvasókat is arra kérem most, idézzenek fel egy kedves emléket! Ezek bármelyikében szerepel, hogy az édesapjuk otthon az étkezések kivételével folyamatosan a mobilján, vagy a számítógépén dolgozik? Vagy esetleg az a kép jelenik meg ilyenkor, amikor az édesanyjuk fogkefével sikálta csillogóra a csempéket? Ugye nem?

A kapaszkodókat, feltöltődést jelentő emlékek az előbb említett pocsolyázások, maszatolós sütögetések, egyszóval az együtt megélt örömös percek. És ezektől nem csak a gyerekeket fosztjuk meg, hanem saját magunkat is.

– Lehet fejleszteni a tudatosságot abban, hogy a szülői szerepből is kibújva néha megtaláljuk azt, ami feltölt, amitől újra és újra terhelhetők leszünk?

– Azt gondolom, nem is kell kibújnunk a szülői szerepből. Nyugodtan felvállalhatjuk, hogy anyának, apának szüksége van arra, hogy ezt vagy azt csak a saját kedvére, a saját öröméért, feltöltődéséért csináljon. Természetesen ehhez nem árt, ha a gyermek is megszokja, hogy nem keringenek bolygókként körülötte a szülők, hogy neki is van énideje. A szülők pedig ki tudnak lépni abból a nagyon téves szerepből, hogy nekik az a feladatuk, hogy mindig mindent alárendeljenek a gyerek – sokszor nem is valós, csak vélt – igényeinek, hogy 0-24 órában „fejlesszék”, szórakoztassák, programokkal lássák el a gyermeket.

Ne szégyelljünk segítséget igénybe venni! Ha nagyszülőkre nem támaszkodhatunk, bátran kérjünk meg barátokat, esetleg óvoda-, iskolatárs szülőket arra, hogy egy-egy, saját örömünkre szervezett program erejéig vigyázzon gyermekünkre. Ilyen helyzetekben a „cserekereskedelem” nagyon jól szokott működni: tegnap ti segítettetek nekünk, mi holnap segítünk nektek. Egy szó, mint száz, tartsuk szem előtt, hogy csak akkor tudunk adni, ha van miből.

Ha mi „elfogyunk”, akkor azt a minimumot sem tudjuk megadni, amire a gyermekünknek életbevágóan szüksége lenne!

– Szeretnénk gyermekünknek minél többet megadni, de közben gyakran elvész az, hogy jelen legyünk és jól érezzük magunkat, ami újabb belső konfliktushoz vezet. Hiszen mindaz, ahogy az életünkben létezünk, a gyermekeink számára is látható, sőt követendő példa lesz. Mivel tudunk jó példát mutatni a gyermekeinknek?

– A „tudatos jelenlét” tanulása és gyakorlása nagy segítség lehet ebben. Kicsit leegyszerűsítve: ha a szokásos mókuskerékből, a kiégéshez vezető taposómalomból kitörve életünket a jelentudatosság jegyében szeretnék élni, akkor a figyelem, az érzések és a kapcsolatok átalakítására van szükség. De a hozzám fordulóknak mindig azt javaslom, hogy nem kell feltétlenül óriási nagy dolgokra gondolni, a legtöbb, amit első lépésként tehetünk, hogy megtanuljuk a kis lépések művészetét.

Mivel életmód váltásról van szó, ezért érdemes reális célokat kitűznünk, hogy az elért sikerek megtartsák a lendületünket. A figyelem átalakítását gyakorolhatjuk akár úgy, hogy mondjuk heti egy alkalommal kiszakítunk magunknak fél- egy óra „semmittevést”. Hallgassunk zenét, üljünk ki a szabadba, vagy csak könyököljünk ki az ablakba és „nézzünk ki a fejünkből”. Az esti elalvás előtti idő, vagy egy kellemes kádban heverészés is alkalmas lehet arra, hogy lelassuljunk, elcsendesedjünk. Kipróbálhatjuk például azt a játékot, amikor 5-10-15 percnyi elcsendesedés után beszélgetünk arról, kinek „mit mondott” a csend. És legalább ilyenkor száműzzük az online világot az életünkből!

– Hogyan lehet átalakítani érzéseket, kapcsolatokat?

– Az érzések átalakításának megkezdéséhez nem árt, ha megfelelően bő és árnyalt szókinccsel rendelkezünk. Amikor gyerekekkel elkezdjük ezt a témát, és mondjuk egy meseszereplőről kellene elmondani, hogy érezhette magát, a válaszok gyakorlatilag kimerülnek a jól/rosszul kategóriában. És hogy őszinte legyek, kezdetben ez nekünk, felnőtteknek sem megy könnyen! Aztán ahogy elkezdünk dolgozni, öröm látni, ahogy egyre pontosabban és egyre szélesebb skálán azonosítják be először a saját, majd mások érzéseit is. Talán nem kell túlmagyarázni, hogy a tudatos jelenlét megéléséhez fontos alap, hogy adekvát választ tudjunk adni a „hogy vagyok” kérdésre. Innen már könnyebb az érzések átkeretezése, ami nagy segítség tud lenni az adott lelkiállapot megélésében, az erőszakmentes, hatékony kommunikáció és konfliktuskezelés alkalmazásában.

És ezzel már el is érkeztünk a kapcsolatok átalakulásához, hiszen

hogyha magunk és mások felé is tudunk empátiával fordulni, ha reális önbizalommal állunk a megoldandó helyzetek elé, akkor sokkal könnyebben éljük meg a napjainkat. Könnyebben tudunk fókuszálni a lényeges dolgokra, ami segít a kiégésbe való belesodródódás elkerülésében.

Mindez már pici kortól tanítható, aminek sikeressége természetesen a szülői mintaadás nélkül nem igazán vezet sikerhez.

– Hogyan lehet szeretettel kijelölni a saját határainkat is?

– Nagyon fontos lenne tudatosítani magunkban egyrészt azt, hogy a szülő nem rabszolgája a gyereknek, a szülői feladataink az életünk egy nagyon fontos részét, de csak egy részét képezik. A másik, hogy azzal is tisztában kell lennünk, hogy a család, mint minden élő szervezet, folyamatos változásban van, ami időről időre más feladatokat ad számunkra szülőként is.

Hogy kicsit érthetőbb legyek: például el kell fogadni, hogy egy újszülött mellett nem lesz annyi saját magunkra, a párkapcsolatunkra, a nagyobb gyerekekre fordítható időnk. Ennek tükrében kell szervezni az életünket. De később nem a szülő feladata, hogy bepakolja az iskolatáskát, kihegyezze a ceruzákat. Ebben az életkorban az önállóságra és a felelősségtudatra nevelés már előtérbe kerül. És akkor, ha a feleslegesen magunkra vállalt feladatokat letesszük, több időnk marad akár kikapcsolódásra is.

A kamaszkor nyilván az addig felállított keretek újragondolását, esetleges átrendezését is hozza, de ekkor is határozottan képviselhetjük mondjuk azt, hogy a saját szobáját a gyermeknek kell takarítania, vagy a család működtetéséből egyéb módon is ki kell vennie a részét. A fészekből kirepülő gyermeket pedig engedjük szárnyalni! Nem kell az albérletébe „felugrani” és „ha már itt vagyok, gyorsan elmosogatok, kiteregetek stb.” módon a fiatalt visszanyomni kisgyerek státuszba. Tudatosítsuk, hogy a cél az életrevalóvá nevelés, hiszen akkor is meg kell állnia a saját lábán, amikor mi már nem leszünk…

A legfontosabbnak összességében azonban azt tartom, hogy

ne essünk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, elveszítjük a gyermekünk szeretetét, ha nemet mondunk bizonyos dolgokra bizonyos helyzetekben!

– Hogyan tudunk ebben a bonyolult és esetleg érzelmileg megterhelő helyzetben a párkapcsolatunkra is időt, energiát fordítani?

Úgy, hogy eldöntjük, hogy muszáj! Alapvető tény, hogy a gyerekek akkor vannak jól, ha a szülők jól vannak.

Ha visszagondolunk arra, hogy miért horgonyoztunk le életünk párja mellett, vagy éppen ő miért minket választott, akkor megvan az az alap, amire építhetünk. Hiszen volt közös életünk a gyerekek megszületése előtt is! A házasság kényes virág – nagy odafigyeléssel kell gondozni. Ennek pedig az alfája és az omegája a beszélgetés! Természetesen receptet erre nem lehet adni.

Mindenki maga látja, hogy erre akkor van esetleg mód, amikor a gyerekek lefeküdtek és a sorozatnézés vagy az online világban való szörfölgetés helyett együtt bekuckózunk a kanapéra, jó időben kiülünk az erkélyre és beszélgetünk? Vagy el tudunk szakadni az előbbiekben már említett segítségeket igénybe véve egy sétára, vacsorára, vagy bármilyen közös programra, amit szívesen csinálunk? Egy a fontos, hogy

ilyenkor ne a feladatokról, az elintézendő dolgok listázásáról legyen szó! Itt a helye a „hogy vagy? hogy vagyok?” jellegű beszélgetéseknek.

Tudjuk kifejezni az érzéseinket, és hallgassuk meg értő figyelemmel a másikét is! Fogalmazzuk meg a szükségleteinket, a vágyainkat, mert száz év együttélés után sem gondolatolvasó egyikünk sem, bármennyire is azt hisszük időnként. Ráadásul a házasságnak akkor is működnie kell majd, amikor a gyerekek kirepülnek.

Kapcsolódó:

https://vasarnap.hu/2025/10/08/allandoan-faradtnak-erezzuk-magunkat-a-digitalis-kimerultseg-is-okozhatja/

Vezetőkép: Freepik.com