Tanít, gyógyít, nevel: a népmese örökérvényű tudás

Generációkon átívelve segíthet minket a népmesék világa, amelybe most a Klárisok zenekar kalauzol el mindannyiunkat.

iskola
2022. szeptember 24. Családháló

“Meg kell teremteni azt a közeget, ahol lehetőség nyílik arra, hogy a gyermek szabadjára eressze a fantáziáját, legyen ez otthon, az óvodában, az iskolában, vagy egy koncerten – véli Korzenszky Klára énekesnő, gyermekpszichológus, aki mindkét szakmájában alkalmazza a mese “gyógyító erejét”. Ebben rejlik a Klárisok mesezenekar népszerűsége is, amely most új videóklippel készült a Népmese Napjára Boldizsár Ildikó közreműködésével. A népmese, a mese, mely a gyermekek nyelvén szól, s így zajos és rohanó világunkban is eljut hozzájuk, segíti az elmélyülést, a félelmekkel és problémákkal való megküzdést. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy ne vesszen el ez a kincsünk, amely összeköt minket őseinkkel, nagyszüleinkkel, és az utánunk következő generációval is.

Az ének, a közös éneklés és tánc – bio – pszicho – szociális szempontból egyaránt – létszükséglet.  Mégis keveset énekelünk – a zenét inkább mintegy szolgáltatásként fogyasztjuk. A Klárisok zenekar népdalainkból egybefűzött meséi az interaktív koncertek során az együtt éneklés és a közös játék örömét is vissza-, illetve továbbadhatják a résztvevőknek.   

Boldizsár Ildikó évtizedek óta sikeresen dolgozik azon, hogy a mesét „visszaadja” a felnőtteknek, hogy azok visszatalálhassanak a sok ezer éve rendelkezésre álló fogódzókhoz. Az általuk így újra felvett és továbbadott fonál segítségével aztán a gyerekek és a fiatalok is olyan létfontosságú tudáshoz juthatnak, amelyek megkönnyítik a külső és belső világokban való eligazodást.

S hogy miről is szól a Klárisok új videóklipje?

„A kapuba lépve varázsfonal mutatja az utat – csak fel kell venni, és követni. Ildikó az öreg diófa alatt, a padon ülve türelmesen gombolyít. Teker, fordít, teker, fordít, teker, fordít. Előtte a kosárban számtalan színes gombolyag…

A fonal minden kultúrában az útmutatás, a követendő út szimbóluma. Azt a tudást jelképezi, amely segít eligazodnunk az élet, a világ jelenségei között. A nemzedékek évszázadokon keresztül feladatuknak tartották, hogy ezt a fontos tudást átvegyék, majd továbbadják, akár szóban, akár viselkedéses mintákkal.

Kaotikus és töredezett világunkban azonban a generációk közti erőforrás-átadás már nem ennyire egyértelmű: sokszor nehézkes vagy el is akad. Vajon van-e még egyáltalán olyan érvényes tudás – biztos fonal – az idősebb nemzedék birtokában, amit át tud, illetve feltétlenül át akar adni a következők számára?  És vajon a következők generációkban van-e készség az átadottak befogadására és továbbadására?

Hova vezet Ildikó színes fonala?  (Vagyis mi az általa átadásra javasolt érvényes tudás?) A mesék világába, amely mindmáig generációkon átívelő, örökérvényű komplex tudásanyagot kínál. Hiszen évezredek alatt kikristályosodott meséink – és népdalaink – azért maradtak ránk, hogy megőrizzék az emberi lét viselkedésének alapmodelljeit és mintáit, és az élet egész folyamán kapaszkodóként, útmutatásként szolgáljanak az emberek számára.”

A Klárisok mesezenekarral legközelebb a Mesemúzeum 10 éves évfordulóján rendezett eseménysorozaton találkozhatunk, ahol Boldizsár Ildikó is ott lesz egy előadással.