Többezer hátrányos helyzetű családnak segített idén is a Katolikus Karitász „Zöldellő kertek” kertek programja

Aktuális
6 órája Családháló

A Katolikus Karitász idén tavasszal is folytatta sikeres „Zöldellő kertek” programját, amely közel 10.000 rászoruló embernek nyújtott segítséget az önellátás és felelős kertgazdálkodás előmozdításában. A kezdeményezés 351 településen, mintegy 3000 családot ért el vetőmagokkal, palántákkal és kertészeti tanácsadással.

A Katolikus Karitász 2025-ben több mint 23 millió forint értékben biztosított vetőmagokat és palántákat a programban részt vevő hátrányos helyzetű családok számára. Az összesen 17 millió forint értékű vetőmagcsomagok 18 féle zöldségfajtát tartalmaztak, többek között petrezselymet, sárgarépát, dughagymát, különböző babfajtákat, uborkát, céklát, karalábét, sütőtököt, retket, fejes káposztát, vetőburgonyát, paprikát és paradicsomot.

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) további 4,5 millió forint értékben ajánlott fel 15 000 darab paprika-, paradicsom-, cukkini-, uborka- és tökpalántát, amelyek szintén a rászoruló családok kertjeibe kerültek.
Az RRF gazdaságfejlesztési projekt keretében további 1 794 356 forint értékű vetőmag jutott el a Karitász 16 felzárkózó településére, elősegítve a helyi közösségek önellátásának erősítését és a háztáji kertművelés újjáélesztését.

A több mint egy évtizede sikeresen működő „Zöldellő kertek” programban a Katolikus Karitász nemcsak kertészeti alapanyagokat biztosít, hanem eszközökkel és szakértői támogatással is segíti a résztvevőket.

Az országos hálózat révén a szervezet további, az öngondoskodást ösztönző programot is elérhetővé tesz, mint például a “Szép Otthonok” kezdeményezés.

A jótékonysági szervezet évente megvalósuló programjai közös célja, hogy a nehéz élethelyzetben élőket aktivizálják, és támogassák őket az öngondoskodásban, saját munkájuk révén javítva lakhatási körülményeiket, életminőségüket és megélhetésüket.

A Katolikus Karitász egész évben aktívan jelen van a társadalmi segítségnyújtás területén: országos hálózatán keresztül karitatív, felzárkóztató és krízisintervenciós programokkal támogatja a nehéz helyzetben élőket.

Munkájukat bárki támogathatja a 1356-os adományvonal hívásával, amelyen minden hívás 500 forinttal segíti a rászorulókat, vagy az online adományozás lehetőségével a www.karitasz.hu oldalon.

Vezetőkép, fotók: Katolikus Karitász