Újabb korszakos pofont kapott a Planned Parenthood

A guatemalai elnök durván beleállt az életvédelembe. Az országuk nem kér az abortuszból.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
iskola
2020. november 06. Családháló

A cikkben alább felkavaró képi tartalom található!

 

A guatemalai belügyminisztérium felmondta azt az októberi megállapodást, amely által engedélyezték a Planned Parenthood abortuszklinika számára, hogy irodát nyisson és klinikát üzemeltessen az országban. Az indoklás: működése „nincs összhangban Guatemala állam érdekeivel” – adta hírül a Catholic News Agency. A belügyminiszter lemondott, másnap az elnök pedig kiállt az életvédelem mellett.

 

Alejandro Giammattei elnök november 4-én jelentette be a megállapodás felmondását. Giammattei kijelentette: amíg ő az elnök, addig a Planned Parenthood nem működhet az országban.

Az október 7-én kötött megállapodás az elnök nyilatkozatának napján, november 4-én lépett volna életbe.

„Az élet számomra a fogantatással kezdődik, vagyis nem tolerálok semmi olyasmit az adminisztrációm alatt, ami megsérti a köztársaság alkotmányában foglaltakat, konfliktusba kerül orvosi alapelveimmel, vagy mindazon értékekkel, melyek szerint nevelkedtem”

– közölte Giammattei.

Az előzetes megállapodás november 2-i nyilvánosságra kerülését követően több civil szervezet és törvényhozó felemelte a hangját az ügyben, követelve a belügyminiszter lemondását.

Alejandro Giammattei azt is elmondta, hogy Oliverio García Rodas belügyminiszter értesítette őt, vállalva a felelősséget októberben meghozott, hibás döntéséért, lemond pozíciójáról.

„Megerősítem kormányunk elkötelezettségét a fogantatással kezdődő élet tisztelete mellett, összhangban a hitemmel és az alkotmányban foglaltakkal”– közölte az elnök a november 4-én tartott sajtótájékoztatóján.

A Planned Parenthood több mint 350 000 abortuszért felel csak az Egyesült Államok területén – évente. A cég fő bevételi forrását az abortuszok jelentik, de bizonyítottan érdekeltek a meggyilkolt gyermekek szerveinek illegális kereskedelmében is.

 

Kapcsolódó, olvasásra ajánlott írásunk:

1,2 millió dollárra büntették az életpárti aktivistát, aki lebuktatta az abortuszklinikát

 

Kiemelt képünk forrása: Pixabay