Utolsó pillanatos ajándéknak is tökéletes ez a csokis-mandulás keksz

Aktuális
13 órája Családháló

Ha van otthon celofánunk és valamilyen szép masni hozzá, még egy utolsó pillanatban összedobott ajándék is lehet ebből a finom, tojáshab alapú süteményből. Alapszabály, hogyha vendégeket várunk, mindig gyártsunk belőle többet, mint amiről azt gondolnánk, hogy elég lesz, ugyanis ezt az édességet képtelenség abbahagyni. Ja, és tényleg pikk-pakk elkészül!

Akár jó előre meg is süthetjük, ugyanis zárt dobozban szépen eláll ez a tojáshab alapú sütemény, amit csak azért nem nevezünk habcsóknak, mert a benne lévő finomra darált mandulától teljesen olyan lesz, mint egy liszttel készült finom keksz. Illetve, annál is sokkal finomabb.

Gluténmentes, laktózmentes és öt perc alatt készen van. Nálunk a család abszolút kedvence, csak azért nem készítjük gyakrabban, mert cukormentesnek nem nevezhető…

Hozzávalók:

3 tojás fehérje (jó, ha nem hűtő hideg)

20 dkg darált mandula

50 g feketecsoki darálva

150 g porcukor

fahéj ízlés szerint

Elkészítése:

A sütőt melegítsük elő 150 fokra, egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.

Verjük fel a tojásfehérjét elektromos habverővel, amíg annyira kemény lesz, hogy a lábost akár fejjel lefelé is fordíthatjuk, nem csurog ki belőle. Ezt követően nagyon óvatosan, hogy ne törjük össze a habot, kis adagokban adjuk hozzá a cukrot, majd forgassuk bele a mandulát és a darált csokit, valamint a fahéjat.

Az eredeti recept szerint golyókat kell formázni a kész ragacsos masszától, de mivel sütés közben úgyis lelapul, én kiskanállal szoktam egyforma halmokat tenni a tepsire. Így kicsit rusztikusabb a végeredmény, de ugyanolyan ízletes. Arra figyeljünk, hogy szépen megnő, úgyhogy legyenek kellő távolságra egymástól a halmok.

150 fokos sütőben süssük készre: 15 – 20 perc alatt biztosan átsülnek, de figyeljük, mert a sütő hőfoka készülékenként eltérő lehet. Ha dobozba szeretnénk tenni, várjuk meg, amíg teljesen kihűl és megszikkad.

Jó étvágyat hozzá!

Raj-Czefernek Léna

Vezetőkép: Raj-Czefernek Léna