Finom? Friss? Egészséges? Kukába vele!

Pazarlás felsőfokon

Magyarországon egy háztartás átlagosan 50 ezer forintnyi olyan ételt dob a kukába, ami még felhasználható lenne, de országos szinten (tehát az ipari termelés során keletkezett élelmiszer-hulladékot is beleszámolva) egy emberre 200 kg jut, amivel nagyon rossz helyen állunk az EU-ban, ahol összesítve egy év alatt 100 millió tonna kerül a kukába. Nagy-Britanniában az étel egyharmada (!) végzi a szemetesben, Amerikában ez az arány havi 50 kilót, de ez persze átlagolt érték: valószínűleg vannak olyan területek, ahol az arány ennek a sokszorosa. Csak érzékeltetésképpen: a 165 milliárd dollárnyi étel, amit az USA-ban kidobnak, több pénz, mint az Egyesült Államok összes nemzeti parkjának, közkönyvtárának, börtönének, veterán egészségellátásának, az FBI-nak és az FDA-nak az együttes évi költségvetése. A 317 millió amerikai közül 50 millióan olyan szegénységben élnek, hogy állandó probléma számukra a mindennapi betevő előteremtése, miközben az USA annyi ételt termel, ami 500 millió amerikainak is elég lenne.

Svédországban az étel fele tűnik el a szemetesek mélyén. Ez az ételmennyiség vagy feleslegessé vált, vagy a csomagolás alapján lejártnak minősített élelmiszer. Az utolsó morzsáig hasznosítható lenne, de sem idő, sem energia, sem kedv nincs hozzá. Kidobjuk, a kukásautó egy héten belül elviszi, többet nem kell vele foglalkozni. Nem látom, nem fáj.

Kukából kiszedett élelmiszer

A két legnagyobb probléma, amit az élelmiszer ilyen mértékű, oktalan pazarlása felvet, a következő: egyrészt azok az élelmiszerek, amiket kidobunk, már átestek egy döbbenetes energiamennyiséget felhasználó folyamaton. Csak érzékeltetésként: egyetlen szelet kenyér előállításához 40 liter, egy csésze kávéhoz 140 liter, egyetlen hamburgerhez pedig nem kevesebb, mint 2400 liter víz szükséges! És akkor még nem beszéltünk az egyéb energiaszükségletekről, valamint arról a tényről, hogy egyetlen kiló élelmiszer előállítása során kétkilónyi szén-dioxid távozik a légkörbe. Nem elhanyagolható az élelmiszerszállítás, illetve később a szemétszállítás során elhasználódó, légkörbe kerülő üzemanyag mennyisége sem, valamint az a tény, hogy a rohadó ételből óriási mennyiségű metán kerül a légkörbe, márpedig a metánról köztudott, hogy nagyon felgyorsítja az üvegházhatást, hozzájárulva ezzel a globális felmelegedéshez, a klímaváltozáshoz.

A másik nagyon súlyos probléma, amit a pazarlás felvet, az éhezés. Bolygónkon 1,3 milliárd tonna élelmet dobunk ki évente. A fejlett országok kidobott élelmiszermennyisége több, mint a szub-szaharai országok teljes élelmiszergyártása! Abból a mennyiségből, amit Európa és Észak-Amerika kidob, éppen háromszor lehetne megszüntetni az éhezést az egész Földön. Jelenleg naponta 25 ezer ember hal éhen a világban. Ennek ellenére jelenleg egyedül Franciaországban hoztak törvényt arról (éppen néhány hónapja), hogy a kidobásra ítélt élelmiszert az áruházláncok és az éttermek kötelesek odaadományozni a rászorulóknak. A többi országban inkább csak irányelvek és ajánlások léteznek.

Miért kerül ennyi étel a kukába?

Elsősorban a meggondolatlan és pazarló életvitel miatt. Az állandó akciók, az „Egyet fizetsz, kettőt kapsz” kampányok rengeteg olyan étel megvásárlására késztetnek minket, amelyre egyébként a világon semmi szükségünk nem lenne. Sokan a lejárati időt úgy tekintik, mint azt a dátumot, amely után az étel romlott, ehetetlen, felhasználhatatlan. Pedig a legtöbb esetben (mondjuk a tejet és a húst kivéve) semmi baja a „lejárt” ételnek. Egy étteremben, vagy szupermarketben sokszor túlrendelik az élelmiszer-mennyiséget, mert úgy vannak vele, hogy inkább legyen több, mint hogy az a helyzet álljon elő, hogy nem tudják kiszolgálni a vásárlót / vendéget. A hivatalos előírások a legtöbb helyen azonnali kidobásra kötelezik a felvásárlót ha az étel csomagolása kicsit is sérült. E tények mögött egyértelműen a tudatosság hiánya áll a termelőtől a gyártón és a szállítón át az értékesítői és vásárlói szintig.

2014-ben a Food Commission nevű, az egészséges étkezésért és az élelmiszerpazarlásért kampányoló független szervezet nulla hulladék-programot hirdetett Európában, amelynek keretében egy javaslatot fogalmazott meg a tagállamok felé, arra kérve őket, figyeljenek oda jobban az élelmiszerpazarlás csökkentésére, és 2025-re redukálják a kidobott élelmiszerek arányát legalább 30 százalékkal.

Freeganok és dumpster diverek

Guberálni, kukázni csak a legszegényebbek szoktak – gondolhatnánk. Pedig tőlünk nyugatabbra nagyon komoly „kultúrája” van a mások által szemétbe dobott, de még tökéletesen használható tárgyak, ruhák, élelem újrafelhasználásának. Sőt, egész civil szervezetek, csoportok, lelkes önkéntesek kukáznak. Az úgynevezett freeganok (a free és a vegán kifejezésből született szóösszetétel) olyan emberek, akik bojkottálják a gazdaságot és igyekeznek minél kevésbé terhelni az ökoszisztémát. Ők azok, akik lakásaikat mások által kidobott bútorokkal és használati tárgyakkal rendezik be az újrafelhasználás jegyében, élelmüket pedig a szupermarketek konténereiben talált, becsomagolt és tökéletesen fogyasztható termékekből szerzik be.

A dumpster diverek, magyarul kukabúvárok tulajdonképpen ugyanezt csinálják. Rob Greenfield amerikai blogíró, környezetvédő aktivista Dumpster Diving Across America és The Food Waste Fiasco nevű akcióival vált híressé. Először keresztülbiciklizett az Egyesült Államokon úgy, hogy kizárólag kidobott élelmiszert fogyasztott, majd idén a kukákból előszedett ételekből közparkokban „kiállításokat” rendezett lelkes önkéntesek segítségével. Az összegyűjtött, mintegy 10 ezer dollárnyi, tökéletes állapotban lévő élelmiszerből 500 rászoruló lakott jól.

Az Egyesült Királyságban gyakran tartóztatnak le ilyen kukabúvárokat. Válaszképpen az egyik bristoli étterem séfje létrehozta a Real Junk Food Projectet, s apró „pop-up” éttermet nyitott, amelyben kizárólag kidobott élelmiszerből készített ételt árulnak. A Bristol Skipchen nevű hely az ország első olyen vendéglátóipari egysége, amely a „kukázott” termékeken kívül szívesen fogad adományokat és helyi élelmiszerbankok, valamint éttermek által kidobandónak ítélt élelmiszert.

Az USA-ban, a manhattani Blue Hill étterem séfje „wastED” nevű kezdeményezésével vált híressé (waste = kidobás, veszteség, ED = education, tanítás, oktatás). Projektjének lényege, hogy kizárólag az étterem által amúgy kidobandónak ítélt ételekből főz.